Gondolta volna, hogy ők is költők? – Gyökössy Endre és Ravasz László

Gyökössy Endre

Gyökössy Endre (Rákospalota, 1913. február 17. – Budapest, 1997. november 20.) református lelkész, pszichológus, egyházi író, költő. 1940-ben ösztöndíjjal került a bázeli református egyetemre, ahol Theodor Bovet, Karl Barth és Emil Brunner neves professzorok voltak tanárai, s többek között egyházjogot és pasztorál-pszichológiát tanult. 1941 júliusában tért vissza Magyarországra svájci feleségével, akivel még Bázelben házasodott össze. Ravasz László dunamelléki református püspök javaslatára az újonnan létrejövő Újpest-Újvárosi Református Egyházközség alapító lelkipásztora lett 1942-ben. Budapest ostroma alatt kiterjedt karitatív tevékenységet folytatott a gyülekezet élén.

Két doktorátust szerzett: egy bölcsészetit és egy pszichopedagógiait. 1946-ban Debrecenben a pszichopedagógia doktorává avatták summa cum laude minősítéssel; tanára volt Karácsony Sándor. 1950-ben a Budapesti Református Teológiai Akadémián az úgynevezett segédtudományokból pedagógia-pszichológiai és valláspszichológiai magántanári oklevelet szerzett. 1952-ig taníthatott: a Rákosi-rezsim a szüleit kitelepítette, őt magát pedig osztályidegennek nyilvánította részben felesége svájci állampolgársága miatt. Így tudományos pályafutása megtorpant, de lelkészként szolgálhatott tovább.

A boldogmondások margójára

(Mt 5,1-12 nyomán)

Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.
Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.
Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömes lesz az életük.
Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.
Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.
Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat.
Boldogok, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.
Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.
Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.
Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.
Boldogok, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői.
Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben.
Boldogok, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz.
Boldogok, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára.
Boldogok, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak.
Boldogok, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert életesebb lesz az életük.

 

Ravasz László

Ravasz László (Bánffyhunyad, 1882. szeptember 29. – Leányfalu, 1975. augusztus 6.) református lelkész, a Dunamelléki református egyházkerület püspöke 1921-től 1948-ig. Az MTA tagja. Ordass Lajos és Pap László mellett a pártállami időszakban a magyar protestantizmus egyik példaadó egyénisége volt.

Idézetek

Vannak lelkek, melyek olyanok, mint egy hárfa, akkor is összhang kel rajtok, ha a fájdalom szele csap bele.

Felejteni, ami hétköznapi és megőrizni, ami ünnepi: ez a lélek dietetikája. Az emlékezet művészete a művészi felejtés.

 Az életet és az igazságot nem lehet egymástól elválasztani, mert ugyanegy dolognak két oldala. Csak az lehet igazság, ami egy egyetemes életből származott, és csak az az igazi élet, amely az Isten gondolatának igazságát követi.

Az életet egyetlenegy alapérzéssel lehet boldogan leélni – pedig éppen erre gondolnak legkevésbé az emberek – a hála érzésével.

Egy szó, egy fillér, egy kézszorítás, ha áld, ha segít, ha szolgál, drágább kincs az minden diadémnál…

A jövendő teszi széppé az embert: a sejtett, áhított jövendő, amelyért dolgozni, szenvedni, áldozni kell!

Aki nem tudja betölteni azt a helyet, ahol ül s mégis be akarja tölteni, nem tehet mást, mint hogy a fennmaradó ürességet önmagába helyezi el.

Az illúziók a meghalt szépségek hazajáró lelkei, csak ott villóznak, hol temető van; de nekünk meg kell mentenünk a haláltól életünk rejtelmes szépségeit az által, hogy nem öljük meg azokat.

Legnagyobb vereség a világon: megszokni a rosszat!

Csoda csak a hit számára létezik; a csoda a hit világszemlélete, mert a tények és dolgok mögött a közvetlenül ható Istent tapasztaljuk meg.

Az igazi férfi számára a házasság: misszió. Az asszony számára: kultusz.

A föld nem lesz menny soha, de felfoghatja a mennynek a fényét és általvezethet oda.

Minden megalkuvás nyomorult és hiábavaló. A szív nem elégszik meg álpótlékokkal: a szív a személyes örökéletet kívánja.

A valóság (…) könyörtelen gyilkosa az álmoknak, márpedig az élet annyit ér, amennyi álom terem benne, mert az élet csupa alkalom szép álmokra.

Semmiből sem lehet az embert úgy megismerni, mint abból, hogy mi fölött csodálkozik.

eletigenlok.hu

Hasonló cikkek