Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

A 100 éves korában elhunyt Bálint Györgynek mindene volt a kert. Ahogy egy korábbi interjúban fogalmazott, nem érte volna meg ezt a szép kort, ha nem élteti a fák és a növények iránti szeretet. Ezt a szellemiséget szeretné továbbvinni Bozókiné Szabó Ildikó, a Klímanócskák program létrehozója, aki egy országos megmozdulást szervezett az ország kertészének emlékére.

A kezdeményezés lényege, hogy az ovisok, kisiskolások fákat, bokrokat vagy bármilyen más növényt ültessenek Bálint gazda emlékére, az ültetésről pedig küldjenek néhány fotót. Ildikó lelkesen mesélte, hogy a telefonja egész nap csörög, annyian csatlakoznak a megmozduláshoz, hogy július 30-ig meg kellett hosszabbítaniuk a határidőt.

„A kezdeményezést azért indítottam, mert mi is azt az örökséget próbáljuk megőrizni, amit Bálint gazda hagyatékul hagyott ránk. Nagyon fontosnak tartotta ő is, hogy a gyerekeken keresztül készítsük fel a jövő generációját a környezetvédelemre, a növények, állatok szeretetére. Gyerekkoromban én is néztem az Ablak című legendás műsort, és emlékszem, Bálint György már akkor nagy hatással volt rám. Eddig negyven intézmény jelentkezett, de a számuk folyamatosan nő. Debrecentől egészen Mezőcsokonyáig jelezték, hogy szeretnének fát ültetni” – kezdte lapunknak Bozókiné, akitől megtudtuk: már több mint 50 darab növényt ültettek el a gyerekek.

Azt hihetnénk, az óvodás lurkóknak semmit sem mond Bálint gazda neve, csak játékból ültetnek fát vagy bokrot, ám ez tévedés. Ildikó szerint még a legkisebbek is tudják, ki volt az ország kertésze.

„A kicsik pontosan tisztában vannak Bálint gazda munkásságával, mi kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy megismertessük a gyerekekkel az ország nagy szakembereit, kertészeit. Próbáljuk felvenni a kapcsolatot Bálint gazda özvegyével, Antóniával. Szeretnénk megszólítani és kifejezni felé a tiszteletünket” – árulta el tervét Ildikó, akihez csak úgy özönlenek az ültetésről készült fotók az ország minden tájáról.

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

Similar Posts