Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 5 perc

Talán nem is gondoljuk, de az év legdepressziósabb hónapja a legtöbb ember életében a január. A karácsonyi ünneplések, izgalmak, családi együttlétek, ajándékok után, megjelennek a szürke, rideg, feladatokkal, konfliktusokkal teli hétköznapok. A karácsonyi költések eredményeként sokan szembesülnek vele, hogy bizony kiürült a családi kassza is.

A fordulópontokat általában az emberek nem viselik túl jól. Egy-egy fordulópont az elmében automatikusan beindít egyfajta számvetési folyamatot, kicsit eltűnődünk, milyen is volt az eltelt időszak, mit értünk el, mit nem értünk el. Nagyon sok embert megviselnek a kudarcok, az esetleges sikertelenség érzése.

Ilyenkor hasznos, ha megpróbáljuk tudatosan elengedni ami volt és tudatosan felkészülni a jövőre. Ahhoz, hogy az évünk sikeres legyen az első lépés a tudatos tervezés. Önmagában a nagy fogadalmak nem segítenek minket hozzá egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb élethez. A siker titka, hogy belső világunkat rendezzük.

Húzzunk egy vonalat képzeletünkben és szemléljük végig, milyen is volt az eltelt év. Majd az előző év tapasztalataiból kiindulva, lehetőségünk van arra, hogy átgondoljuk, mit szeretnénk másképpen csinálni.

A sikeres változtatáshoz, nagyon fontos, hogy pontosan határozzuk el, miben szeretnénk változtatni és legyünk tudatosak abban, hogyan érhetjük ezt el. Ne csak azt gondoljuk, „majd rendszeresen mozgok” vagy „majd nem idegeskedem annyit” vagy  „többet találkozom szeretteimmel”, mert eltelik az év és újra azt gondoljuk, „na, majd jövőre”.

A másik pont, amin sokan elbuknak, hogy egyszerre túl sok célt tűznek ki maguk elé. Ne akarjunk egy év alatt mindent teljesen megváltoztatni, nézzük meg, mely célok, változások reálisak az egy éves távlatra.

Az elmúlt időszak átgondolásánál talán segít, ha szem előtt tartjuk, hogy bármi is történt, az mindig értünk van, és a fejlődésünket szolgálja. Még akkor is, ha az adott pillanatban úgy tűnik, hogy ez nem válik hasznunkra és inkább érezzük kényelmetlennek, kellemetlennek, mint jótékonynak.

Néha az életünk rémes helyzeteinek, személyeinek köszönhetjük, hogy türelmet, alázatot, egyszerűséget, önzetlenséget, lemondást vagy éppen elengedést tanulhatunk. Sokszor, ha visszatekintünk az életünkre, rájövünk, milyen hálásak lehetünk egy-egy olyan életeseménynek, amit,  akkor nagyon rossznak éltünk meg.

Minden egyes nap új lehetőségeket, új tapasztalatokat hoz számunkra. Járjunk mindig nyitott szemmel, figyeljük, mit hoz az élet. A nyitottság, az elfogadás, a rugalmasság fogja számunkra biztosítani, hogy az évünk igazán sikeres legyen.

Mit jelent a siker? Talán egy jó állás, jó fizetés, autó, elismerés, hírnév, tisztelet, tehetség, valamiben jónak lenni?

Sikeres az, aki boldog, elégedett, kiegyensúlyozott, egészséges, tökéletes harmóniában él önmagával és környezetével.

Ha úgy érezzük, hogy jelenlegi életünk nem annyira sikeres, akkor tegyünk érte, hogy boldogok, kiegyensúlyozottak legyünk. Lássuk meg a változás szükségességét, mert ha ugyanazt csináljuk, mint eddig, akkor ugyanazt az eredményt fogjuk elérni. A változás, amit szeretnénk, érintheti az egészséget, életmódot, személyiségünk fejlesztését, gondolkodásunk változtatását, emberi kapcsolatainkat vagy bármi olyat, amiben szeretnénk más eredményt látni.

Gondoljuk át a céljainkat és komolyan kötelezzük el magunkat mellettük. Határozzuk meg, mit szeretnénk másképpen a jövőben és tudatosan gondoljuk át, hogyan tudjuk elérni. Majd szeretettel, türelemmel lépésről, lépésre haladjunk a megvalósítás útján.

Amiket érdemes átgondolni

  • Hogyan jellemeznénk az elmúlt évet röviden?
  • Mik voltak az év legfontosabb eseményei?
  • Mik voltak az év legjobb pillanatai, minek örültünk?
  • Mi okozott bánatot, rossz érzéseket?
  • Mi jellemezte az elmúlt évben
    – testi-lelki egészségünket, közérzetünket?
    – párkapcsolatunkat?
    – családi  kapcsolatainkat?
    – munkahelyi körülményeinket?
    – baráti kapcsolatainkat?
    – szabadidőnket?
    – pénzügyi helyzetünket?
  • Kik segítettek terveink alakulásában, kiknek vagyunk hálásak?
  • Kikkel kötöttünk barátságot?
  • Kikkel tudtunk kibékülni, rendezni a kedvezőtlen kapcsolatokat?
  • Mit tanultunk, miben sikerült fejlődnünk?
  • Milyen rossz tulajdonságoktól sikerült megszabadulnunk?
  • Milyen változásokon mentünk át, amikre büszkék vagyunk?
  • Mit tettünk másképpen?
  • Mi hiányzik az életünkből?

Írjuk ezeket össze átgondoltan, tudatosan az újévre vonatkozóan is. Fontos, hogy ne rutinból készítsük el a listát, legyünk őszinték magunkhoz, nézzünk a szívünk mélyére, valójában mire vágyunk, mit szeretnénk? Ha van cél, amit magunk elé tűzünk, akkor képzeljük el, milyen érzés lesz ha megvalósul. Ha ez nem jó érzésekkel tölt el minket, hanem negatív érzetek, szorongás, félelem társul hozzá, akkor jó, ha újra átgondoljuk, valóban ez a célunk vagy esetleg csak valamilyen elvárásnak, külső nyomásnak szeretnénk megfelelni.

Ne ragaszkodjunk mindig a megszokott dolgokhoz! Legyünk nyitottak, próbáljunk ki új dolgokat, tanuljunk új ismereteket, szerezzünk új tapasztalatokat!

Egy kis segítség ahhoz, hogy sikeres legyen az évünk

  • Mit szeretnénk elérni, megvalósítani, milyen terveink vannak?
  • Miben szeretnénk fejlődni, mit szeretnénk tanulni?
  • Mik lesznek az év fontosabb eseményei?
  • Milyennek szeretnénk látni az alábbi életterületeket, miben szeretnénk változtatni:
    – közérzet, egészség
    – táplálkozás
    – testmozgás
    – párkapcsolat
    – családi kapcsolatok
    – munkahelyi körülmények
    – baráti kapcsolatok
    – szabadidő eltöltése, hobbi, pihenés
    – pénzügyi helyzet.
  • Milyen rossz szokásoktól szeretnénk megszabadulni?
  • Milyen negatív tulajdonságainkon szeretnénk változtatni?
  • Milyen új dolgokat szeretnénk kipróbálni?
  • Hová szeretnénk eljutni, elutazni?

Hasznos az is, ha átlapozzuk a naptárunkat és előre megtervezzük a főbb eseményeket – családi rendezvények, munkahelyi programok, nyaralás, kisebb pihenések, utazások, kulturális rendezvények, iskolai események. Ezzel keretet adhatunk az évnek. Legyen meg az elképzelésünk arról is, mit, hogyan szeretnénk, de tartsuk szem előtt, lehet, hogy nekünk van tervünk, de az univerzumnak is van egy terve, és a kettő nem mindig azonos.

Engedjük el ragaszkodásainkat, ez a világ a változásokról szól. Ha az események nem az elképzeléseink szerint alakulnak, ne akadjunk fenn, legyünk rugalmasak! Legyünk készek a változásra!

A világ nem fog megváltozni körülöttünk. Nem várhatjuk el az emberektől, hogy megváltozzanak és mindig minden úgy alakuljon ahogy szeretnénk. Bánjunk mindennel és mindenkivel természetük szerint. Minden helyzetben mi magunk tudunk változni, másképpen gondolkodni. Higgyünk abban, hogy a dolgok mindig úgy alakulnak, ahogy azoknak alakulniuk kell!

Ha sikerül megváltoztatunk a gondolatainkat, megváltozik az életünk. Legyünk pozitívak, nyitottak, türelmesek. Tudjunk elégedettek lenni, mosolyogjunk, szeressünk, adjunk, legyünk nagylelkűek, fejlődjünk!

Ehhez a változáshoz kívánok élményekben gazdag, harmonikus évet minden olvasónak!

Vitai Katalin
MJSZE által minősített
jógaoktató
www.eljharmoniaban.hu
eljharmoniaban.blogspot.com

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

Similar Posts