Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

Családi, baráti, munkahelyi, szerelmi, házastársi kapcsolatokban egyaránt felállhat a tettes–áldozat szerepkettős. Az egyik fél a lelki ragadozó, a másik az empatikus lelki zsákmány. Közös bennük, hogy belül, mélyen, egyik sem hiszi el magáról, hogy megérdemli a szeretetet.

A tipikus kizsákmányoló kapcsolatban a felek eleinte erőteljesen vonzzák egymást. Kölcsönös odafordulás és egymás idealizálása jellemzi a korai szakaszt, ami az érzelmi felfűtési fázis után nagy fordulatot vesz. A kihasználó kezdetben manipulatív kedvességgel hajtja érzelmi igába a társát, de hamar fojtogatónak érzi a közeli kapcsolatot.

Csökken benne a szenvedély, a vadászat véget ért, a zsákmány megvan, akinek már csak éppen annyi szeretetmorzsát szór, hogy érzelmileg elérhető maradjon. A lelki ragadozó, aki korábban kitüntető figyelmet, elismerést és szeretetet adott, egyszer csak közönyössé válik, visszahúzódik, már nem értékeli áldozatát. Ekkor már minden apróságért a másikat hibáztatja, kritizálja, és rendszeresen megalázza. Aszimmetrikus hatalmi viszony alakul ki, melyben az egyik fél csak ad, a másik pedig elvesz.

Az áldozat lassan és észrevétlenül jut el az elcsigázottság állapotába, amikor végül tudatosul benne, hogy a szeretett személy sosem szerette igazán, csupán kihasználta. Aki valaha átélte azt, hogy a kapcsolatában egyre csak fogy az energiája, de sosem tud feltöltődni, mert nem érzi támogatva, szeretve magát, az bizony pontosan tudja, milyen az érzelmi kizsákmányolás.

A kizsákmányoló

Ő az, akit a felületes szemlélő elbűvölő, karizmatikus embernek tart, kiváló társasági készségekkel, de valójában minden ízében manipulatív ember, aki nem tud együtt érezni másokkal, lelkileg üres, egoista és kíméletlen. Kiválasztottnak és különlegesnek érzi magát, úgy hiszi, fel van jogosítva arra, hogy mindent azonnal megkapjon, ami neki kell.

Imádja, ha imádják, a csodálatot elvárja minden őt körülvevő személytől, mivel meggyőződése, hogy ő kivételes. Azt sem bánja, ha irigyei vannak, mert fontos neki, hogy nagy hatást gyakoroljon másokra. Ő maga is szenvedélyesen irigy. Az alárendeltjeivel leereszkedően arrogáns és könyörtelen, legyen szó beosztottról, vagy őt kiszolgáló pincérről.

Forrás: hvg.hu/pszichologiamagazin

Életigenlők.hu

Similar Posts