Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 4 perc

Hányszor elhangzik ez a mondat a mindennapokban, ha épp egy tárgy sorsa felett döntünk, jó esetben, ha megszolgálta a célt, amire rendeltetett, jó esetben kidobjuk vagy elajándékozzuk használtságától és állapotától függően.

De mi történik akkor, ha egy csorba csészére azt mondjuk, jó lesz az még, nem dobjuk ki? Ezt követi egy váza, ami hagyatékként maradt ránk, vagy egy napilap, amit ilyen olyan okkal félre teszünk?

Amíg képesek vagyunk reálisan felmérni a tárgyakat és a hasznosságukat, addig minden rendben, ám, ha a tárgyakat lassan a személyes kapcsolataink elé helyezzük, szinte észrevétlenül, akkor az már gond.

A kényszeres gyűjtögetés kezdődhet egy újsággal, egy könyvvel, bármilyen hétköznapi tárggyal, amihez érzelmileg ragaszkodni kezdünk. Sokan összemossák a gyűjtögetőt a hobbi gyűjtővel, de míg a hobbigyűjtő képes megválni azoktól a daraboktól, amik elhasználódtak vagy duplán vannak meg egyes darabjai, addig a kóros gyűjtögető erre nem képes.

Gyakran észre sem vesszük és a felhalmozott szemét fontossá válik számunkra, egy ponton pedig már teljesen átveszi az uralmat az életünk felett ez a szenvedély.

Miért beszélünk többes számban? Mert gyakran nem csak maga a gyűjtögető személy szenved ettől a betegségtől, aminek gyakran nincs is tudatában, de a hozzá közelálló szerettei is. Sokkal többen szenvednek benne, mint azt az átlagember gondolná, akár testvér, szülő, nagyszülő, barát, ismerős, szomszéd, bárki lehet az.

A gyűjtögetés hatására az otthon rendetlenné, rendszertelenné válik, a gyűjtő elmarja maga mellől azokat a hozzátartozóit, akik látják a valódi helyzetet és bár segíteni próbálnak, heves ellenállással találják szembe magukat.

Egy gyűjtő számára még egy rozsdás rajzszög is kincs lehet, egyből kettő lesz, kettőből száz, százból ezer és nincs megállás. Míg mások értéktelen szeméthalmot látnak, a gyűjtő szemében ez jelenti az igazi kincsesbányát, a gazdagságot és a biztonságot, ugyanakkor szép lassan kiszorulnak a saját otthonukból, továbbá a családjukból is.

Gyakran a gyűjtő szégyelli is az otthonában uralkodó állapotokat, emiatt nem hív át vendégségbe senkit, magányossá válik, az élettér csökkenésével a látókör is egyenes arányban szűkül.

Ez nagyon gyakran válik életveszély forrásává, a felhalmozott tárgyak alatt gyakran megjelennek a kártevők, rovarok, rágcsálók és baktériumok, amik veszélyeztetik a fizikai egészséget is. Ezen felül nő a tűzveszély is, a gyűjtögetők gyakrabban válnak tűzvész áldozatává, mint a nem gyűjtögetők azért, mert a felhalmozott tárgyak többsége könnyen éghető a tűz pedig úgy söpör végig a lakáson vagy a házon, mint a láng a gyufaszálon.

Azzal, hogy a gyűjtő a tárgyaival nemcsak testi épségét kockáztatja, a szerettei ugyanígy eltávolodnak tőle, ezeknek a kapcsolatoknak a hiányát pedig még több, számukra kincset érő kacattal igyekeznek pótolni. Megszületett az ördögi kör.

A gyűjtőszenvedély előrehaladásával a tárgyakról egyre nehezebb a lemondás, a tárgyak átveszik az élő kapcsolatok szerepét, még több és több kell annak érdekében, hogy az illető boldognak érezze magát.

Ez a betegség legalább annyira romboló hatású, mint az alkoholizmus. Ennek a betegségnek is óhatatlanul következménye, hogy nem csak maga a gyűjtő szenved, de a családja, barátai is.

A család gyakran tehetetlenül nézi végig, vagy nem is tud róla, mi történik a gyűjtő otthonában. Amikor segíteni akarnak, a gyűjtögető elzavarja őket, érzelmi zsarolást, manipulálást vet be, hogy milyen gonosz és kegyetlen az a családtag vagy barát, aki megkísérel rendet tenni az életében. Ezt az egyén valódi támadásként éli meg, behatolást a személyes terébe, neki tényleg rablás az, hogy a régen elromlott porszívót vagy a megsárgult napilapot valaki kidobja.

Az, aki segíteni akar, a végén oda jut, hogy rendben, csinálja csak, mert valódi bűntudata lesz, hogy ezzel a gyűjtőt érzelmileg meglopja. „Biztosan elloptad azt az újságot!” Tényleg? Emlékszel egyáltalán mi állt benne 1998. pont e hónap e napján?

Gyakran a betegség olyan méreteket ölt, hogy egy társasházat is élhetetlenné tesz. A szeméthegyektől a házban elszaporodnak a kártevők, a szomszédok és a gyűjtő között valóságos háború robban ki, a gyűjtő azt gondolhatja mindenki ellene van, mindenki gyűlöli, mindenki elhagyta. Mit tesz? Még több és több kacattal bástyázza körbe magát.

Ha valaki felismeri, vagy felismertetik vele a betegséget akkor még nincs minden veszve. Terápiával és orvosi segítséggel ez az állapot is leküzdhető, csak meg kell tenni az első lépést hozzá. A takarítást.

A gyűjtő nagy ellenállást mutat, még akkor is, ha belátja, hogy ez már tényleg nem állapot, kiszorult az otthonából és veszélyezteti az életét. Ez nagyon nehéz, látni vagy tudni, hogy az összegyűjtött „kincseit” kipakolják az otthonából, újra és újra talál valamit közben, okot keres, miért is maradjon az adott kacat, miért lesz hasznos a későbbiekben. Ugyan, azt ne dobd ki, jó lesz az a maradék fuga valamit kihúzni vele (ott fog elrohadni, ahol van, idővel lejár a szavatossága), vagy az üres üveg a kuka mellett. Nem, nem lesz jó és végképp nem hasznos.

A kényszeres gyűjtögetést általában mindig valamilyen veszteség okozza, szeretett személy, munkahely, vagy számára fontos dolog elvesztése. A gyógyulást nagymértékben befolyásolja, hogy a terápián sikerül-e feltárni ennek az okát.

Sajnos egy takarítással még nem szűnik meg maga a betegség, de kezdetnek nagyon jó. A terápia segít abban, hogy a későbbiekben a gyűjtő szépen, lassan elhagyja a szenvedélyét, kevésbé ragaszkodjon a tárgyaihoz és azzal, hogy vendéget fogadhat egy tiszta lakásban a személyes kapcsolatai is javulhatnak.

A személyek lassan újra teret nyernek, a tárgyak pedig hátrább szorulnak a fontossági sorrendben, az illető pedig visszanyeri az irányítást az élete felett. A fáradtságos munka meghozza a gyümölcsét, de érdemes résen lenni, hiszen egy váratlan életesemény újra felszínre hozhatja a gyűjtést.

Családunk, barátaink és magunk miatt is fontos, hogy kézben tartsuk és irányítsuk az életünket, ha elakadunk, kérjünk segítséget, s ne szégyelljük, ne fojtsuk magunkba.

Jó lesz az még…!” – Ismeretlenek a Föld minden korában és minden területén.

Nem, nem lesz jó és ott fog elrohadni, ahol van. Tegyünk ellene, igényeljük az életet és ne szorítsuk magunkat általunk képzelt korlátok közé. Ne veszítsük el szeretteinket élettelen tárgyak miatt. Segítséget kérni soha nem szégyen, nem ördögtől való és végképp nem egyedi. Egy szakember és a család támogatásával, terápiával ez a betegség is legyőzhető, kontroll alatt tartható.

Ökrös Viktória

Életigenlők.hu

Similar Posts