Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 4 perc

„Aki Istent szereti, jót kap az – avagy jót kap, aki jót vár!” De „a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve” – mondások igemagyarázata.

„Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik.” Róma 8,29

Először címünk első tagmondatához fűzök néhány gondolatot, amelyet a római levél igéje bont ki. Pál apostol hosszú utat járt be, amíg elért a Római levél 8. fejezetében ehhez a jól ismert vershez: „… akik az Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál”. Minden azzal kezdődött, hogy az apostol  megvallotta, két törvény van benne: egyrészt gyönyörködik az Isten törvényében, mert az jó, másrészt gyötrődik, hiszen a felismert jót felülírja egy nála erősebb erő, ami szintén benne lakik. Tudja, mi a jó, de nem képes azt cselekedni. A kettő küzdelmében így kiált fel: „Ó, én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” – Majd megadja az evangélium győzelmes válaszát: „Hála az Istennek, a mi urunk Jézus Krisztus!” (Róm 7.23-24)

Ezt a Krisztus-i szabadítást, hogy miként történhetik Isten általános kegyelméből a természeti ember (az Ádámban a Paradicsomból kiűzött bűnös természetűvé, halandóvá lett ember) esetében egy nem vétkezés elejéig, egy nem keresztény kultúrából való zen történettel világítom meg.

Hakuin a 18. század egyik  legmeghatározóbb zen buddhista tanítója volt, akit művészete, írásai és gondolatai miatt sokan tiszteltek. Történt egy napon, hogy egy Nobushige nevű katona érkezett Hakuin-hoz, hogy egy fontos kérdésben kérje ki véleményét.

„Valóban létezik a Mennyország és a Pokol?” – kérdezte a bölcs tanítótól Nobushige.
„Ki vagy te?” – kérdezett vissza Hakuin.
„Szamuráj vagyok” – felelte büszkén a katona.
„Te szamuráj?” – csattant fel a mester – „Mégis miféle uralkodó alkalmazna téged testőreként? Hiszen olyan képed van, mint egy koldusnak!” Nobushige hirtelen olyan dühös lett, hogy megragadta kardja markolatát. De még épphogy csak elkezdte kihúzni azt, mikor Hakuin így folytatta:
„Ó, hát kardod is van! A fegyvered is biztosan túl tompa ahhoz, hogy levágd vele a fejem.
” Nobushige ekkor kirántotta a kardját és a magasba emelte.
„Itt nyílnak a Pokol kapui” – szólt ekkor nyugodtan Hakuin.
A szamuráj azonnal megértette a mester szavait, visszatette kardját, majd fejet hajtott.
És itt nyílnak a Mennyország kapui.” – mondta Hakuin.

[forrás: Reps & Senzaki: Zen Flesh Zen Bones]

Jó és rossz, menny és pokol mindannyiunkban bennünk van. Még ha jó embernek is tartjuk magunkat, – ami nonszensz, még Jézus az Emberfia se engedte magát jónak mondani, – nem attól vagy igaz ember, hogy nem vagy képes a rosszra. Mert ez nem igaz. Attól vagy igazán nemes lelkű, hogy bár képes vagy a rosszra is, mégsem teszed meg.

Jót kap, aki jót vár

Szent Ágostonnak ezzel kapcsolatban vannak érdekes kategóriái, szerinte a mai átlagember az nem képes nem vétkezni – a jónak teremtett, Paradicsomba Jó, rossz, menny és pokol „Aki Istent szereti, jót kap az – avagy jót kap, aki jót vár!” De „a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve” – mondások igemagyarázata. helyezett, még bűnbe nem esett ember és az angyalvilág a képes nem vétkezni és csak Isten a nem képes vétkezni kategória – tehát a bűnbe esett  átlagember, ha olykor nem teszi meg a rosszat, az csakis az isteni rendkívüli vagy általános kegyelem műve lehet vagy olyanoknál gyakori, akik Istennel állandó kapcsolatban vannak. Aki akár úgymond átlag, eredendő bűnösségét, így mindenben kegyelemre szorultságát fel nem ismerő, de jóra törekvő emberként, akár keresztyénként megtapasztalta ezt a kegyelmet, arra akármit hoz is Isten, javára van, sőt az nem is vár Istentől rosszat, mert bármit kap Istentől azt jónak tekinti, avagy jót kap, aki jót vár.

Eljött az ideje, hogy címünk második tagmondatát a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve mondást, bölcselmet fejtegessem. “Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, a melyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.” Efézus 2,10

A mi úgymond jócselekedeteink, már örök időknek előtte elkészíttettek – ez a kiválasztottak kiváltképpen való útja – újjászületésünkkor, amikor felébresztetünk a halálból, (mert az aranykor megszűnte, a levettetés óta lelki halálos éber kómában vesztegel az emberi nem) megvilágosíttatunk, közkedveltebb, de nem teljesen a valóságot fedő szóval megtérünk, az új teremtés előszele, zsengéje leszünk.

Nos, nóva kreatúraként az új életben járván Isten felruház azokkal a jóságcsomagokkal (kegyességgel, életszentséggel) az elénk adott, személyünkre  szabott, eleve elrendelt helyzetekhez, amikben helyt kell állnunk, ahol fene nagy természeti emberi jószándékunkat helyesen bontakoztathatjuk, mert ha saját eszünk szerint szándékozunk jóságoskodni, jámborkodni és nem a felsőbb hatalmak, (na nem a ninivei) hanem az égi hatalmak útmutatása szerint, jóságkísérletünk bukásra van ítélve.

Más szempontból nézve viszont az ítéletkor majd Isten nem az eredményeinket nézi, hanem szívünk szándékát, ez azokra vonatkozik főképp, akik nem hallottak vagy nem jól hallottak Krisztus evangéliumáról és lelkiismeretük szerint igyekeznek betartani Isten törvényét, nem mindig vétkezni, sőt olykor még jól jót is tenni, (nem saját fejük szerint jámborkodni) mert az Úr nem azt nézi, ami a szem előtt, hanem ami a szívben van. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan…, hogy mondjuk, a másik számunkra, a külvilág számára kellemetlennek tűnő megnyilvánulása mögött milyen szándék is húzódhat meg valójában.

Az Úristennél többet nyom a latban egy jó szándékból elkövetett, de félrement dolog, ügy, közügy, mint egy érdekből tett, bár sok mindent felvirágoztató nagy tett.

Batári Gábor

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

Similar Posts