Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

Számos kutyás alszik együtt négylábú kedvencével, ám erről azt tartják, hogy egészségtelen dolog. A jó hír számukra, hogy ez nincs így, sőt az ellenkezőjét sikerült tudományosan bizonyítani.

Az alvásról már régóta köztudott, hogy hihetetlenül fontos a szerepe az embereknél és valamennyi állatnál is. Ha az ember rosszul alszik, el van rontva az egész napja, ingerült, feszült és jóval nagyobb az étvágya is, ami hízással jár. Ráadásul a hosszú távú alváshiány, idegrendszeri károsodással is jár, hallucinációkat, szédülést, fejfájást, mozgás zavart és számos egyéb tünetet okozhat. Ez eddig az alvászavarok egy részét a kedvencekkel való alvásnak tulajdonították. Úgy gondolták, hogy az ágyban sokat mocorgó gyakran forgolódó, kapálódzó kutya vagy macska zavarja, gyakran felébresztheti a gazdáját.

Azonban az Egyesült Államokban működő Mayo Klinika kutatásának eredménye bebizonyította, hogy azok az eb tulajdonosok, akik megosztják fekhelyüket, esetleg az ágyukat is kedvencükkel, sokkal jobban alszanak.

A klinikán végzett tudományos munka szerint azok az emberek, akik alvás előtt megölelik, megsimogatják kedvencüket, valamint megengedik a kutyájuknak vagy egyéb házi kedvencüknek, hogy velük közösen töltse az éjszakát, sokkal mélyebben alszanak, így kipihentebbek és energiával feltöltve végzik napi teendőiket.

A kutatás arra a következtetésre jutott, hogy az emberek egész egyszerűen sokkal nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak, ha szeretteiket, legyen az ember vagy éppen egy négylábú maguk mellett, a közelükben, biztonságban tudhatják. Ezek az állatok lényegében az emberek társai, családtagjai, akikhez rendkívül erősen kötődnek, így az érzelmi kapcsolat, kötődés az egészségi állapotukra is jó hatással van, mert boldogabbak kedvenceikkel, így ennek az alvás mellett számos pozitív élettani hatása is van.

Forrás: petdr.hu

Életigenlők.hu

Similar Posts