Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

Nemhiába mondják, „reggelizz, mint egy király”, hiszen a reggelinek döntő szerepe van nemcsak a nap további étkezéseiben, hanem a kalóriaégetésben is. Egy tanulmány arról számolt be, hogy azok az emberek, akiknek a reggelijük a legnagyobb étkezés a nap folyamán, kétszer annyi kalóriát égetnek el, mint azok, akik a vacsorára helyezik a hangsúlyt, azaz este esznek többet.

Miért fontos, hogy reggel lakjunk jól?

A bőséges reggelinek számos pozitív hatása van az egészségre nézve. Nemcsak abban lehet a segítségünkre, hogy több kalóriától szabadulunk meg, hanem abban is, hogy csökkenhet az éhségérzetet, sőt még az édesség utáni vágyakozásunk is mérséklődhet. Ha reggel megfelelő mennyiségű táplálékot veszünk magunkhoz, még a kognitív teljesítmény javulásában is pozitív változás várható, de a hangulatunkon is javíthat, sőt az energiaszintünk is magasabb lehet. Amennyiben reggel bőségesen bereggelizünk, úgy a vércukorszintünk sem fog ingadozni, így kisebb lesz az esélye a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának.

Reggeli vagy vacsora?

A nagyobb reggeli nem emeli meg drasztikusan a vércukorszintet, ellenben azoknak, akik csak keveset vagy egyáltalán nem reggeliznek, a nap folyamán ingadozó lehet a vércukorszintjük, és mivel napközben egyre éhesebbek lesznek, nagyobb eséllyel vacsorára esznek többet. A nagy esti étkezések jelentősen megemelhetik a vércukorszintet, ez viszont megnöveli a cukorbetegség kialakulásának a kockázatát. A kutatók egyöntetű véleménye tehát az, hogy a vacsora helyett a reggeli legyen bőséges, így csökkentve a metabolikus szindróma kialakulásának kockázatát.

Az anyagcsere

Az anyagcsere napközben gyorsabb, míg éjszaka lassabb ütemre kapcsol. Ezért sem egészséges a nagy esti vacsorázás, hiszen amellett, hogy negatívan hat a vércukorszintre, még el is hízhatunk, hiszen éjjel csak lassan működik az anyagcserénk. Mivel napközben jobban felpörög, több esélyünk van arra, hogy megszabaduljunk a súlyfeleslegünktől.

Forrás: gyogyszernelkul.com

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

Similar Posts