Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 4 perc

„A feleség olyan, mint a monokli. Elegáns viselet, de nélküle jobban lát az ember.”

Kinek a pap kinek a papné, okít a mondás s rímel a fenti címre, ma Molnár Ferencre, az egyik legsikeresebb magyar íróra, újságíróra emlékezünk, aki 142 évvel ezelőtt, 1878. január 12-én született, nincs kerek évfordulója, de rendkívüli státussal üdvözöljük életigenlő nagyjaink sorában. Nekünk Molnár Ferenc kell márcsak a fenti idézetben megragadható szikrázó humora, sziporkázó szellemessége és a Pál utcai fiúkban megmutatkozó ultra humanizmusa miatt is. Neumann Ferenc néven anyakönyvezték, Molnárra már hírlapíróként magyarosított.

Életigenlése

1) az egész magyar irodalomból ő a világszerte legismertebb nevű és művű író,
2) színházaink újra meg újra sikeresen újítják fel vígjátékait,
3) csillogó szellemesség, szatirikus humor, részvevő érzelmesség,
4) mesélő leleménye és ötletgazdagsága kimeríthetetlen.

Munkássága

Irodalmi alakja halála óta is az indulatok kereszttüzében áll. Közben az egész magyar irodalomból ő a világszerte legismertebb nevű és művű író, közben színházaink újra meg újra sikerek közepette újítják fel vígjátékait, miközben ironikus és szatirikus prózája – amely alighanem egyértelműbben irodalmi érték, mint annyit vitatott drámai műveinek nagyobbik része – szinte ismeretlenné haloványult. Molnár Ferencet dicsőítik és szidalmazzák anélkül, hogy eléggé ismernék.

Budapesti nagypolgári család fia volt. Ő is jogásznak indult, egy ideig a genfi egyetemen nemzetközi jogásznak készült. de huszonkét éves korában egyszerre hátat fordított a jogtudománynak, és újságírónak állt. Szinte azonnal feltűnt csillogó szellemességével, szatirikus humorával, részvevő érzelmességével. Stílusa kezdettől mindvégig választékosan szabatos: mesélő leleménye és ötletgazdagsága kimeríthetetlen. Molnár Ferencről nagyon nehéz tárgyilagosan írni: Molnár Ferencnek lelkes rajongói és dühödt ócsárlói vannak. A fiatal Molnár Ferenc odasorakozik legjobb novellistáink közé, majd huszonhárom éves korában megjelenik első regénye, az Egy gazdátlan csónak története, amely után az irodalmi élet az elbeszélő próza nagy ígéretének tartja. És a várakozásoknak hamarosan meg is felel.

Huszonkilenc éves, amikor elkészül A Pál utcai fiúk, amelyet azóta is világszerte a világirodalom egyik legjobb ifjúsági regényének ítélnek. És ezt még azok sem vonják kétségbe, akik elutasítják a drámaíró Molnár Ferencet. Ez a regény valójában több mint nemes erkölcsű ifjúsági olvasmány: a századforduló budapesti kamasz fiainak nagyepikája, humorral és érzelemteljesen fogalmazott ábrázolás néhány gyermektípusról. Ezt a színvonalat regényeiben soha többé nem érte el. Még akkor sem, ha olyan kitűnő kritikai realista körképet festett a budapesti polgári világról, mint Az éhes városban, vagy olyan árnyalt lélektani képet adott a polgári fiatalság erkölcsi talajvesztéséről, mint az Andorban. Ezek is jó regények, értékben felérnek a színdarabíró munkásságával, de költőiségben mégis elmaradnak A Pál utcai fiúk mögött.

Valószínű, hogy ha Molnár csak novellákat és regényeket ír, akkor írói nagysága sokkal egyértelműbb volna, és odasorolnók őt a Nyugat legjelentékenyebb kortársai közé, a Széntolvajok című, kitűnő elbeszéléséről pedig megállapítanák, hogy a szegény emberek ábrázolásának maradandó remekműve. Molnár szépprózája, közte csillogó humoreszkjei, gazdag publicisztikája, benne érdekes haditudósításai, elhalványodtak a világsikerű színpadi szerző mögött. És drámai életművének megítélése vált ki mindmáig annyi heves vitát.

Amikor Molnár Ferenc megjelenik a színen, a magyar polgári dráma virágkora tart, és a színpadok királya Herczeg Ferenc. Ezt az egyeduralmat Molnár azonnal megdönti. Illetve idehaza ők ketten az egymással vetélkedő főalakok, külföldön pedig Molnár olyan sikereket arat, aminőről magyar író álmodni se mert.

Molnár kezdettől fogva birtokában volt a színpadi hatáskeltés minden eszközének. Mindenkitől tanult, de senkit sem utánzott. A francia tézisdrámák, Wilde vígjátékai, Schnitzler lélektani drámái, Maeterlinck és Hauptmann újromantikus misztikuma és szimbolizmusa, a freudizmus egész felületesen tudomásul vett tanításai, a század elején divatos Henry Bernstein színpadi hatásvadászata mind tanulságul szolgál számára, de amit tanult, azt úgy építette bele biztonságos drámaszerkesztésébe, hogy mindig jellegzetes Molnár Ferenc-i komédia alakult ki.

Élete

1896-tól egy évig a genfi egyetemen, később Budapesten jogot tanult. Ebben az időszakban már cikkei jelentek meg budapesti napilapokban, többek között a Pesti Hírlapban, majd hazatérte után a Budapesti Naplóban. Ezzel párhuzamosan irodalmi műveken és idegen nyelvű színdarabok fordításán is dolgozott.

1906-ban írta meg mindmáig népszerű regényét, A Pál utcai fiúkat, amely a pesti gyerekek néha vidám, máskor szomorú életét ábrázolja. Itthon 45 kiadást ért meg, számos nyelvre lefordították, a Fábri Zoltán által rendezett filmváltozatot Oscar-díjra is jelölték. Az általános iskolák 5. osztályában ma is kötelező olvasmány. Az író a legnagyobb sikerét a Liliom című színdarabjával (1909) aratta.

Legismertebb műveiből néhány: A hattyú, Az ördög, Olympia, Játék a kastélyban, Üvegcipő… Könnyed, humoros stílusa miatt írásai a mai napig kedveltek, népszerűek maradtak. Az író 1940-ben emigrált az Egyesült Államokba, ahol 1952. április 1-én, gyomorrákműtétje közben hunyt el. Műveit ma is világszerte játsszák, olvassák. A Józsefvárosban szoborcsoport (Szanyi Péter alkotása) őrzi a Pál utcai fiúk és írójuk emlékét.

Batári Gábor

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

Similar Posts