Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

Pénteken, nem sokkal dél után Gereben Lívia (19) szülei értesítették a KSC Szekszárd vezetőségét, hogy az elmúlt napok orvosi kivizsgálásai szörnyű eredményt hoztak: Livinél az akut leukémia egyik típusát diagnosztizálták.

A fiatal, Kecskeméten nevelkedő játékos még aznap este bekerült a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Szent László Telephelyére, ahol – további vizsgálatokat követően – várhatóan már a jövő hét első felében megkezdik a kemoterápiás kezelését.

Mellbe vágott minket a hír, és igazából azóta sem tudunk felocsúdni belőle – nyilatkozta a honlapnak Szabó Noémi, szakmai igazgató. – Livi nemcsak egy végtelenül pozitív személyiségű ember, de fiatal kora ellenére elképesztően nagy küzdő is. Biztosak vagyunk benne, hogy a kosárlabda pályán kívül sem adja fel, és sikerrel fogja megvívni élete legnagyobb harcát. Livi a mi kis KSC-s családunk egyik középpontja, úgyhogy ebben a nehéz helyzetben is mindenben messzemenőkig támogatni fogjuk Őt és a családját. A klub összes játékosa és dolgozója nevében nagyon sok erőt kívánunk Neked! Mi mindig ott leszünk Veled, gyógyulj meg Livi!

Ma még mindannyian próbáljuk feldolgozni ezt a hírt – nyilatkozta Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke.

Természetesen az egész kosaras társadalmat maga mögött tudhatja Livi, együtt harcolunk vele mi is a betegsége ellen. Biztos vagyok abban, hogy a rá jellemző küzdeni tudás, a mindent elsöprő akarat sokat segít majd ebben a küzdelemben, mi mellette állunk mindenben! Ezúton is szeretném üzenni a családnak, s magának Líviának: ebben a csatában egyetlen pillanatra sem leszel egyedül, ránk mindig számíthatsz!

Forrás: baon.hu

Életigenlők.hu

Similar Posts