Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 4 perc

A zongoravirtuóz, européer komponista lángelme, a katolikus egyházzene megújítója, Liszt Ferenc ereiben minimum fele részt, apai ágon magyar vér is csörgedezett. Zenei neveltetése miatt hamar elkerült Bécsbe, Párizsba, így anyanyelvi szinten a németet, de talán legperfektebbül a franciát beszélte. A közvélekedéssel ellentétben jól tudott magyarul is, de annyira tisztelte magyar szülőföldjét, kultúráját, hogy úgy gondolta, ha nem beszéli tökéletesen a magyart, akkor nagy nyilvánosság előtt keveset veszi szájára.

Ám a szíve mindig is a magyarokkal tartott a szabadságharcukban is, a jellegzetes magyar zene támogatásában, értve ez alatt, hogy számos magyaros témájú zeneművet szerzett és nem utolsósorban oroszlán része volt a magyar zeneakadémia megalapításában, fenntartásában. Ez volt hát életigenlése, hogy gyakori külhoni tartózkodásai, tanulmányai később koncertezései, munkája ellenére megtartotta magyar létét, önazonosságát és ahogy tudta támogatta szülőhazáját. Persze az is az életigenléséhez tartozik, hogy a romantika korszakának beköszöntével, Paganinivel együtt az első művészek voltak, akiket úgy sztároltak mint a beat- rock- pop-zene csillagait, Liszt tehát el tudta fogadni az élettől a csillogást, ismertséget, elismerést, a bővölködést, de tudott visszavonulni is, belső életet élni, mert idős korában világi pap lett, életcélja az elmélyült komponálás. Ez tehát az élet teljességének nagymérvű igénylése.

Magyarnak tartotta magát

Liszt Ferenc magát magyarnak tartotta, ezt számos kijelentésében meg is erősítette. Az egyik legjelentősebb bizonyíték az, hogy bár hosszú ideig élt Párizsban, Weimarban és Rómában, soha nem vette fel sem a francia, sem a német, vagy az olasz állampolgárságot, de soha nem volt osztrák állampolgár sem. Utazásai során minden alkalommal magyar útlevelet használt. Továbbá Liszt gyermekei is magyar állampolgárok voltak, ez egy 1845-ös leveléből derül ki: „Mivel az én gyermekeim apjuk állampolgárságát … követik, tehát akár akarják, akár nem, magyarok.” Liszt minden származására vonatkozó kijelentésében magyarnak vallotta magát. Ismeretes többek közt az 1823. május 1-jei pesti koncert plakátja, melyet sajátkezűleg készített. De erre utalnak az 1838. évi pesti árvíz kapcsán tett cselekedetei és nyilatkozatai, melyben magyarnak vallotta magát. Apja, Liszt Ádám családnevét a pozsonyi gimnázium anyakönyvébe is Lisztnek és nem Listnek írták be. 1823-ban kiállított útlevele is magyar volt, és saját magát magyarnak vallotta. Egyetlen olyan feljegyzés sem maradt fenn, melyben azt állította volna, hogy osztrák vagy német lenne.

Kilenc éves korában már nyilvánosság előtt zongorázott

A nyugat-magyarországi Doborjánban (Raiding) született 1811. október 22-én. Apja, Liszt Ádám, az Esterházy-uradalom gazdatisztje korán felismerte a gyermek kivételes zenei tehetségét, és minden lehetőséget megragadott kibontakoztatására. Liszt kilenc éves korában már nyilvánosság előtt zongorázott Sopronban és Pozsonyban, majd hamarosan műpártolók vállalták külföldi taníttatását.

Beethoven is felfigyelt rá, a párizsi Conservatoire-ba nem vették fel, hangversenyek Európa szerte

1822-ben Bécsben mutatkozott be, ahol Beethoven is felfigyelt rá. Bécsben Czernytől és Salieritől tanult. Itt jelent meg nyomtatásban első műve, variációi ugyanarra a Diabelli-témára, amelyekre Beethoven híres zongoraművét írta. A következő évben Párizsban a Conservatoire-ra kérte felvételét, ezt azonban, külföldi lévén, a Cherubini igazgatása alatt működő nagyhírű intézményben megtagadták tőle. Zeneelméletet, ellenpontot magánúton tanult, közben hangversenykörútra indult. Londoni bemutatkozását számos újabb meghívás követte Franciaországba, Svájcba, és ismét Angliába. Műsorán többnyire a népszerű operákra írt ábrándok, csillogó parafrázisok szerepeltek. Közben apja elhunyt, és a tizenhat éves Lisztnek egyedül kellett gondoskodnia magáról és édesanyjáról.

Chopin, Berlioz, Paganini hatása, romantikus nagy szerelemek. Az 1838-as pesti árvíz károsultjainak a megsegítése

1827-ben egy időre Párizsban telepedett le, ahol, mint a társasági élet ünnepelt hőse, megismerkedett a szellemi élet kiválóságaival és ugyanakkor a forradalom tanaival is. Chopintől a zongorajáték árnyalatait tanulta el, Berlioztól a zenekari nyelvet és a programzene új vívmányait. Paganini hegedűtechnikájának bravúros eszközeit a maga zongorajátékában hasznosította. 1835-39 között romantikus szerelmével, Marie D’Agoult grófnéval Svájcot és Olaszországot járta be: ezeknek a festői benyomásoknak emlékét őrzi Vándorévek című zongoraciklusa. A harmincas évek végén ismét hangversenykörutakra indult, bejárta egész Európát, Portugáliától Oroszországig. Az 1838-as pesti árvízkatasztrófa károsultjainak megsegítésére felajánlotta Bécsben rendezett hangversenyeinek jövedelmét. Ugyanilyen bőkezűen járult hozzá néhány évvel később a bonni Beethoven-emlékmű létrehozásához. Az oroszországi hangversenykörutak során megismerkedett a megújult orosz zene alkotóinak művészetével és az új szerelmet jelentő Carolyne von Sayn-Wittgenstein hercegnővel.

Ígéretes tehetségek felkarolása, mint Wagner, zarándokoltak hozzá a zongoraművész-jelöltek

A negyvenes évek elején Weimarban az udvari színház karmestere lett. Mint tevékeny és az újért lelkesedő, vezető posztot betöltő muzsikusnak, nemegyszer nyílt alkalma az ígéretes tehetségek felkarolására, ösztönző pártfogására. Bemutatta többek között Wagner három korai operáját (Lohengrin, Tannhäuser, Bolygó hollandi) és Berlioz Benvenuto Cellini-jét. Közben Európa minden részéből zarándokoltak hozzá a zongoraművész-jelöltek, hogy tanítsa őket.

Weimar, Róma és Budapest, ott a Zeneakadémia első elnöke, formai szempontból egyre egyszerűbb, mondanivalóját tekintve egyre mélyebb alkotások

Liszt élete utolsó évtizedeit Weimar, Róma és Budapest között osztotta meg. 1875 márciusában Budapesten kinevezték a Zeneakadémia elnökévé. Készséggel segítette a magyar zenekultúra új központjának fejlődését, és szívesen vállalta, hogy az év néhány hónapjában itt tanítson. Ő maga tulajdonképpen már a weimari letelepedés óta visszavonult a koncertezéstől, bár alkalmilag olykor még pódiumra lépett. Életcélját azonban végérvényesen a zeneszerzésben látta. A weimari évek alkotói termése jelentős mértékben eltér az egykori világjáró zongora virtuóz műveinek stílusától. A tetszetős csillogás és ördöngös technika eltűnt ezekből a kompozíciókból, hogy helyet adjon az újat kereső – harmóniai szempontból egyre merészebb, formai szempontból egyre egyszerűbb, mondanivalóját tekintve egyre mélyebb – alkotásoknak. Az egy témára épült zongoraversenyek, a h-moll szonáta monumentális tömbje, a Haláltánc-változatok keserű hangja, a Faust-szimfónia drámai víziója egy-egy állomás e fejlődés útján. A kései zongoraművek: az utolsó Elfelejtett keringők, a végtelen magány ihletéből született vad és nyers Csárdások pedig egyre meredekebben ívelnek e muzsika kései örököse és folytatója, Bartók felé.

Liszt, az abbé

Liszt Ferenc egész életét átható mély és őszinte vallásosságáról sok helyen írtak már, de elég meghallgatni vallásos tárgyú műveit (ezek között nemcsak egyházi, hanem világi művek is vannak), legmélyebb hitvallását zenéjén keresztül ismerhetjük meg. Az Esztergomi miséjével kapcsolatban például azt írta Wagnernek, hogy inkább imádkozta, mint komponálta a művet. Liszt a négy alsó papi rendet, amely ma nagyjából a diakónussággal egyenértékű, és még a papi felszentelés előtti egyházi szolgálatot jelentette, 1865. április 25-én vette fel Rómában, Gustav Hohenlohe bíboros magánkápolnájában. Ettől kezdve hívták abbénak, s ettől kezdve viselhette az abbé öltözetet, amelyet ezután élete végéig hordott; kívánsága szerint ebben is temették el.

Batári Gábor

Életigenlők.hu

Similar Posts