Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

A macska – latinul Felis Catus – egy olyan háziasított ragadozó, ami nem sokat változott az utóbbi évezredekben, sőt, kijelenthetjük, hogy az egyik legősibb állat a Földön. Az egyiptomiak istenségként imádták őket és a macska szent állatnak számított: a macskafejű isten neve Bastet volt. Érdekesség, hogy míg az egyiptomi mitológiában a napisten védelmezője volt, addig a görögök később holdistennőként ábrázolták és Ailurosznak hívták, ami macskát jelent.

Bastet először oroszlánfejű isten volt, de később macskává finomították. A macskákat jó anyának tartó egyiptomiaknál megszokott volt, hogy az a nő, aki gyerekre vágyott olyan amulettet hordott, amin Bastet volt, annyi kiscicával, amennyi gyereket a leendő anyuka szeretett volna. A cicákat az emberek imádatuk jeléül arany ékszerekbe öltöztették és aranytálakon tettek ki számukra ételt. Ha egy háznál tartott macska elpusztult, meggyászolta az egész család. A bebalzsamozott tetemeket templomba vitték eltemetni, a per-basteti templom alatt több, mint háromszázezer macskamúmiát fedeztek fel a régészek.

Ha van cicád, tudod, hogy fantasztikus teremtmény, aki jóval több, mint egy háziállat. Sokkal közelebbi kapcsolatban állnak a spirituális világgal, mint az emberek, azért rendkívül érzékenyek, többek között a saját gazdáik rezgéseire is.

Ezek az állatok képesek érzékelni környezetük energiáját, így kijelenthetjük, hogy a macskák empaták.

Az ókori Egyiptomban minden háznál lakott macska, az indiai mitológiában pedig a cicák Shashti Istennő seregét alkotják. A macskafélék bölcsességére áldásként tekint sok kultúra és állítólag a gonosz szellemeket is távol tartják.

Sajnos sok anyuka megszabadul cicájától, mikor gyereket vár, pedig ez butaság. Legtöbben a toxoplazmózistól félnek, mert azt hiszik, a baba elkapja az állattól, de ez egy ostoba tévhit. Hogy a gazdi megfertőződjön saját állatától, gyakorlatilag lehetetlen. Kevesen tudják, hogy a leggyakrabban a mosatlan gyümölcs és a kézmosás elhanyagolása áll a betegség kialakulása mögött. Egy cica jelenléte kifejezetten jót tesz, ha újszülött van a háznál és nemcsak azért, mert így kisebb eséllyel lesz szőr-allergiás a gyerek. A mondák szerint a doromboló kedvenc távol tartja a babára ártalmas szellemeket.

Észrevetted már, hogy a cicád tudja, milyen hangulatban vagy? Ez így is van: akár jókedved van vagy szomorú vagy, ő egyből megérzi. Biztosan előfordult már, hogy valami bántott és a cicád odament, az öledbe ült és elkezdett dorombolni, esetleg „dagasztani” (az a doromboló révület, mikor finoman karmolgat).

Ugye, hogy egyből megvigasztalt az, hogy megsimogattad? A macskák empatikusabbak, mint a legtöbb ember és egyből sietnek felvidítani a gazdit. Ha legközelebb magad alatt vagy, menj a cicádhoz egy kis szeretgetésért: dorombolásának finom rezgése bizonyítottan csökkenti a vérnyomást és megnyugtat.

A macska tehát érzékeli a szellemvilágot és olvassa érzéseinket, így kijelenthetjük, hogy igazi médium. Még a jövőt is látják! Több feljegyzés van arról, hogy a cica megjósolt földrengést és figyelmeztette családját. Ez valószínűleg azért van, mert nálunk sokkal tisztábban érzékelik a finom rezgéseket. A rákos megbetegedéseket is jelzik – remek szaglásuknak köszönhetően – sőt, az epilepsziás rohamot is megérzik, ahogy azt is, ha egy cukorbeteg közel áll ahhoz, hogy kómába essen. Hogy a haláleseteket is megjósolják-e, nem bizonyított, de több olyan esetről is tudunk, mikor a macska feltűnően sokat bújt gazdájához a halála előtt, mintha érezte volna, hogy már nincs sok idejük együtt.

A macskák tehát csak jót hoznak az életünkbe, hiszen javítják a hangulatunkat, vigyáznak ránk és megmelengetik a lelkünket.

Forrás: thenews.hu

eletigenlok.hu

Similar Posts