Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 4 perc

– A falanszter 6 ismérve –

A falanszter Madách óta az egyéniséget elnyomó, merev, gépies társadalmi berendezkedéssel egyenlő. Madách azáltal, hogy Az ember tragédiája XII. színében, emberiséget óvó szeretettel bemutatta a falanszter lehetőségének életidegenségét, vak célszerűség-hajszolását, kíméletlen, hideg haszonelvűségét egyértelműen a természetesség, az érzések, a szeretet, a szellemi értékek, a lelki egészség, egyszóval az életigenlés mellett tette le voksát.

Az egykönyves Madách a magyar irodalom egyik legkülönösebb alkotója

Madách Imre a magyar irodalom egyik legkülönösebb alkotója. Jellegzetes „egykönyves” szerző, akinek fő műve Az ember tragédiája azonban irodalmunk kiemelkedő, egyedülállóan jeles darabja. A nagy magyar drámai művek közül az is kiemeli, hogy Az ember tragédiája egyszerre magyar és egyetemes alkotás.

A Tragédia vizsgálatakor már akkor nehézségbe ütközünk, amikor a műfaját próbáljuk meghatározni. Talán akkor járunk legközelebb a valósághoz, ha – jobb híján – a dráma műfajába soroljuk, de minden, a dráma műfajára jellemző sajátosság ellenére sem klasszikus dráma. Madách drámai költeményként definiálta, ami viszont műfajként ismeretlen az irodalomban. Annyi bizonyos, hogy a drámai forma csak keretéül szolgál a filozófiai jellegű költeménynek. Formailag mindenesetre a világirodalomban egyedülálló művel van dolgunk.

Az ember tragédiája Madách saját bevallása szerint 1859. február 17. és 1860. március 26. között keletkezett. 1861. elején a költő eljuttatta a kéziratot Arany Jánoshoz, aki elsőre félretette a Tragédiát, ám második olvasásra fölismerte nagyszerűségét és néhány stiláris gyöngeségét kijavítani javasolta; Madách tisztelettel elfogadta ezeket a javaslatokat. Arany János segítségével a magyar irodalom jeles testületéhez, a Kisfaludy Társasághoz is eljutott a mű, s végül 1862 januárjában jelent meg.

Fontos ismerni a Tragédia keletkezésének körülményeit. Ebben az időben Magyarországon a közélet megmerevedett, az 1848-49-es események után a Haynau-féle katonai diktatúra, majd a Bach-féle hivatalnokrendszer irányította az országot. A reformkor pezsgése után a forradalom, s annak szükségszerű bukása csüggedést gerjesztett az országban. Ebben a légkörben, a szellemi-világnézeti, egyéni és nemzeti válság légkörében írta meg Madách fő művét.

A költőt magánéletében is súlyos csalódás érte, ezidőtájt házassága felbomlott. Ugyanakkor a magyar közéletben elindult egy reménykeltő folyamat, amely végül a kiegyezéshez vezetett, és Madách személyes élete is könnyebbé vált, mert édesanyja lelki támaszt nyújtott neki. A reménytelenség és a reménykedés váltakozott tehát Madáchban úgy magánéletében, mint magasabb, nemzeti szinten. A továbbiakban Madách jövőt látó képességét felhasználva fogjuk vizsgálni a napjainkban felbukkanó falansztert.

A falanszter-gondolkodás

A falanszter-gondolkodás erőteljesen a 20. században ütötte fel fejét jellemzően a szocialista és a nemzeti szocialista diktatúrákban, ám már korábban, a jakobinus diktatúrában ugyancsak, de manapság is fellelhetők bizonyos ismérvei egyes szektáknál, társadalmi csoportoknál, szervezeteknél, sőt világszervezeteknél. Ezért érdemes áttekinteni a falanszter-jellegű világlátás főbb jellemzőit. 1. Egyenlősdi mind anyagi, mind társadalmi, mind személyiségi értelemben 2. A nemek közötti különbség bagatellizálása. 3. A hagyományos – egy férfi egy nő szövetségén alapuló – családnak mint a társadalom alapsejtjének kétségbevonása. 4. Minden nemzeti, sőt vérségi kötelék mellőzése. 5. Minden tradíció elvetése. 6. A lélek, a szellem, a vallások, az erkölcs, a művészetek, a szórakozás minden szerintük nem racionális, nem hasznos dolog, még a szeretetnek is tagadása.

A falanszter a Tragédiában

A falanszter szót eredetileg az utópista szocialisták egyike a francia Charles Fourier használta a szocialista társadalom alapsejtjének megnevezésére. Szerinte a távoli jövőben az emberek kb. kétezres csoportokban élnek majd közös lakó- és munkatelepeken, amelyeken mindenki a neki legkedvesebb munkát választhatja, s egyenlő arányban részesül a közös javakból. Madách Imre Az ember tragédiája című művének XII. színe a Falanszter. Az író a Fourier-től átvett keretet ellentétes tartalommal töltötte meg.

A falanszter a köztudatba a legtökéletesebben elgépiesedett, az egyén tehetségét és érdekeit figyelembe nem vevő szervezetként ment át. Madách Imre Az ember tragédiájában. Fourier pozitív utópiáját ellenutópiává teszi. A célszerűség társadalmában egyetlen érték létezik, maga a cél. Nincs szellemi, politikai, művészi, erkölcsi nagyság, a szimbolikus hírességek (Platón, Michelangelo, Cassius, Luther) tevékenysége nevetséges, hajdani nagyságukat idéző tetteik pedig hibák. Ádám, aki a korábbi színekben maga is „célokért küzdött”, szembesül a célelvűség abnormális szélsőségével és az egyéniség, az individuum, az individuális értékek pusztulásával. A közösség nem társadalom, hanem uniformizált egyedek tömege, s amikor azt látja, hogy a falansztervilág a lelkiséget is korlátozni akarja, a lelki kapcsolatokat is megszünteti, fölszámolja a családot, mélységesen, véglegesen csalódik.

Madách negatív utópiája több XX. századi alkotással rokon. Aldous Huxley Szép új világ, George Orwell 1984, Karinthy Ferenc: Epepe, Déry Tibor G. A. úr X-ben, és Szatmári Sándor Kazohinia című regénye hasonló képeket festenek a jövő társadalmáról.

Mit tanulhatunk Madách életigenlésétől?

A Tragédia vizsgálatakor teljes egészében elénk tárul Madách Imre világszemlélete: a minőség, az erkölcsi, szellemi értékek egyértelműen magasabb rendűek, mint a mennyiség, a materiális javak, ám a kettőt nem lehet egymástól különválasztani, hanem együttesen kell  képviselni őket.

A küzdés, az állhatatosság, a hűség, a vágyakozás szépsége olyan érték Madách szemében, amely újra és újra nagy tettekre, szellemi és anyagi javak alkotására sarkallja az embert, s így az élet a maga árnyoldalaival mégis értékes és teljes. Soha semmit fel nem adni, hanem kitartani, ez egyben betegséghez, egészséghez, gyógyuláshoz való viszonyát is tükrözi, mivel szinte egész életén át betegeskedett; szívbaj, tüdőbaj és köszvény is kínozta, tehát a gyógyulás kulcsa is: soha fel nem adni, „ember küzdj és bízva bízzál” – ez Madách világszemlélete és egyben mondandója, mondhatjuk kicsit pátoszosan, ez maga az életigenlés himnusza.

Batári Gábor

Életigenlők.hu

Similar Posts