Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

Tíz fa jutott a döntőbe abból a harmincnyolcból, amelyet az ország minden részéről neveztek az idei Év Fája versenybe. A 2020-as év nyertese indulhat a februári európai versenyen.  Az első 10 között egy különleges szombathelyi platán is szerepel.

Nem a legnagyobb, legszebb vagy legöregebb fát keresik, hanem azt, amelyik a jelölőknek valamiért fontos: kapcsolódik hozzá egy helyi történet, találkozási pontot kínál – vagy bármilyen más szerepet tölt be az ott élők mindennapjaiban. A versenybe nevezett fák közül a szakmai zsűri választja ki a döntősöket, előnyben van egy fa, ha őshonos, közterületen áll vagy a története egy környezetvédelmi ügyhöz kapcsolódik.

A jelöltek közül a szakmai zsűri megválasztja a Hős Fát. Az elismeréssel olyan fát vagy a jelölőjét díjazzák, amelynek élete veszélyben van, és a megmentéséért a körülötte élők aktívan tesznek.

Szavazni július 1-től október 1-ig lehet, de az előző évekhez hasonlóan az utolsó héten titkosított lesz a voksolás, hogy izgalmasabb legyen a verseny hajrája. Az eredményhirdetés október közepén lesz.

A debreceni Déri téri kocsányos tölgy

Az idei döntősök

– Micsky Hársak
– Egy különleges platán-Szombathely
– Geszt Tisza kastélypark platánfái
– Imrehegyi terebélyes eper
– A debreceni Déri téri kocsányos tölgy
– Fegyverneki fekete nyárfa
– Napsugár tér juhara
– Júdásfa a mélykúti templomdombon
– Ferencvárosi öreg platán
– Bagolyvári Promenád-Balatonszemes

Szavazás: http://evfaja.okotars.hu/dontosfak

Kiemelt kép: Júdásfa a mélykúti templomdombon

Forrás: okotars.hu

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

Similar Posts