Márton nap környéke az egyik legjobban várt időszak minden évben a gasztronómiában, hiszen ilyenkor minden a libás ételekről és a legfrissebb szüret borairól szól.

Szent Márton története

Márton, egy római tribunus i.sz. 316-ban Sabaria-ban (a mai Szombathely) született fia, apja kívánságára a légió katonája lett. A legenda szerint 18 éves volt, amikor lováról leszállva odaadta palástját egy didergő koldusnak. Nem sokkal ezután Amiens-ben megkeresztelkedett, otthagyta a sereget, és misszionárius lett. 371-ben a Loire menti Tours püspökévé választották. A legenda szerint Márton a ludak óljába bújt, hogy kitérjen püspökké választása elől, de a ludak gágogásukkal elárulták a szentet, így “kénytelen volt” a püspökséget elvállalni. Úgy tudni, meggyőző, hiteles, jótékony püspök volt. Fontos hittérítő munkát végzett, a pogány falvak nagy részét megtérítette. Életét csodák, gyógyulások kísérték. Munkáját haláláig kitartóan végezte, időszámításunk után 397-ben hunyt el. Halála után váratlanul igen népszerűvé vált: ő az első keresztény szent, aki nem mártírként emelkedett az oltárokra, Franciaországban pedig az 5-6. század fordulóján egyenesen nemzeti szentként tisztelték.

Márton-napi lakoma

A november 11-ei Márton-napi libalakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Akkoriban ez nem annyira a szentéletű püspököt eláruló szárnyasokkal függött össze, hanem azzal, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. Ám e szokás gyökerei is mélyebbre, pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át.

A Márton lúdja tulajdonképpen egy régi római étkezési szokást elevenít fel. Ismeretes az is, hogy a Capitolium lúdjainak gágogása ébresztette föl a fáradt őrséget, amikor a gallusok a várost el akarták foglalni éjszakának idején. Innen ered a lúd megtisztelő avis Martis neve. Mindezekkel magyarázható, hogy ezen a napon szép, hizlalt lúd volt az ünnepi eledel.

Újbor és lúd

A lúd fogyasztásának hagyománya szorosan kötődik az újbor fogyasztásához. Nem véletlen az egybeesés, hisz épp novemberre fejeződik be a must borrá alakulása. Márton emiatt a nagyobb borvidékeken az Újbor védőszentje is. A bor és a liba gyorsan össze is kapcsolódott, német területen már a 12. században a Márton-ludat „szüreti vagy préslibának” is nevezték. A közeli Szlovénia területén szokás volt, hogy a szőlősgazdák a hegyekben különböző helyekre borospalackokat rejtettek el, melyeket a legényeknek kellett megkeresniük. Eközben a lányok asszonyok sokféle finomságot főztek, sütöttek, amit aztán a szőlőhegyben nagy vigasság közepette közösen fogyasztottak el. November 11-én kezdték meg az új hordókat a gazdák, ekkor került az asztalra épp a libasült mellé az úgynevezett Libás-bor vagy sok helyen Márton–bor, aminek még gyógyító hatása is volt a hagyomány szerint.

Egyéb szokások, időjóslások

Szent Márton ünnepe: november 11. A liba mellcsontjából az időjárást jósolták meg. Ha a csont fehér és hosszú volt, havas telet jelzett, ha pedig barna és rövid, az sáros telet ígért. A népszokás úgy tartotta, minél többet esznek Márton napján, annál erősebbek lesznek.

Gyakran rendeztek Márton napi vásárokat, bálokat, s a lakomázásnak kedvezett az is, hogy ilyenkor nem szabadott takarítani, mosni, teregetni sem. A Márton napján szedett vesszőt, amit az állatok terelésére használtak, az istálló ajtaja fölé helyezték, megvédte az állományt a betegségektől. A szőlő-vidékek némelyikén azt is mondták, ha Márton napkor még zöld a szőlő levele, bizonyosan enyhe télre számíthatunk, s ha ezen a napon esik az eső, akkor a következő évi szüret is bőséges lesz.

Mártont már a középkorban a jószág jeles patrónusaként tisztelték. A jószág Márton napján került végleg az istállóba. A pásztorok ekkor számoltak el a jószággal és a szolgálattal. Ekkor kapták meg bérüket és újították meg – vagy nem – szolgálatukat.

Nem sokkal Márton napja előtt világító lampionokat barkácsolnak, és este ezekkel vonulnak az utcákon. Gyakran tűnik fel a menetben egy római legionáriusnak beöltöztetett lovas, aki piros kabátjában Szent Mártont testesíti meg. A felvonulást mindig hangos énekszó kíséri a szokásos Márton-napi dalokkal. Az esemény végén sok helyütt játsszák el Márton és a koldus találkozását, majd libasült helyett, kelt tésztából készült perecet, “emberkét” falatoznak. A gyerekek mindig örömmel várják ezt a vidám ünnepet, amely egyben a tél kezdetét is jelenti.

Életigenlők.hu

Hasonló cikkek