Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

Néha előfordul, hogy egy tumor hirtelen minden ok nélkül eltűnik az ember testéből. Több mint 1000 olyan dokumentált esetről van információ, amikor egy beteg szervezetéből egyik napról a másikra eltűnt a rákos daganat.

13. századi a legkorábbi dokumentált eset

A legkorábbi ilyen eset a 13. század végére tehető, amikor Peregrine Laziosi csontszarkómája tűnt el egy bakteriális fertőzés után. Az 1800-as években William Coley megfigyelte, hogy a láz segíthet a tumor visszahúzódásban, ezért egy olyan baktérium-alapú szert állított elő, amivel mesterségesen tudott lázat előidézni.

Az elmúlt hetven év során sok esetet lejegyeztek, amikor különféle rákos daganatok spontán felszívódtak – különösen a bőr, a vese és a mellékvese daganatai, valamint egyes vérrákok esetében, ráadásul rengeteg nem dokumentált eset is történt minden bizonnyal.

Ez lehet az egyik ok

A jelenség okát még nem sikerült tisztázni, de az egyik magyarázat lehet az immunrendszernek a rákos sejteken lévő antigénekre adott válasza, amire különösen a bőrrákos esetek engednek következtetni. Előfordult olyan is, hogy egy daganatot részben eltávolítottak a beteg veséjéről, és a megmaradt rákos sejtek maguktól elpusztultak. Mivel a tumorok meglehetősen változékonyak – mind genetikájukban, mind viselkedésükben – erős a gyanú, hogy a különböző mutációk másféle választ váltanak ki a szervezet védekező-rendszeréből.

Ennél a ráknál nem ritka, hogy magától eltűnik

Segíthet megérteni a miérteket a ritka gyermekkori rákfajta, a neuroblastoma, amelynél nem ritka, hogy magától eltűnik. Az 1-es típusú neuroblastoma esetén nagyon magas a TrkA receptorok száma, amelyek önpusztításra késztetik a rákos sejteket, míg a 2-es típus esetén a TrKB receptor sokkal agresszívabbá teszi a tumort.

A telomeráz alacsony aktivitása

Szintén az 1-es típusnál mutatható ki a telomeráz alacsony aktivitása a 2-eshez képest. Ez az enzim a sejtosztódást követően újra és újra kiegészíti a csonkolódott telomert (a kromoszómát alkotó DNS-szál két végén található rövid, többszörösen ismétlődő szakaszt), ezáltal megakadályozza a sejtek elöregedését. Az 1-es típus esetén a telomerek sokkal rövidebbek voltak, ezáltal nem túl stabilak, ami szintén csökkenti a rákos sejtek szaporodását, és növeli az elhalásukat. Epigenetikus okok is lehetnek a háttérben, a DNS egyes részeit „kijelölő” fehérjék különböző fokú aktivitása szerepet játszhat a rákos sejtek pusztulásában.

Forrás: hazipatika.com

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

Similar Posts