Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

Sajnos a szervezetünkben a kor előrehaladtával csökken a kollagénszint, pedig nagy szükségünk van rá, hiszen védelmet jelenhet a betegségekkel szemben. A kollagéntermelést a C-vitamin jelenléte segíti elő, többek között ezért is van annyira szükségünk erre az antioxidáns vitaminra.

Manapság a vezető halálok hazánkban a szívbetegség és a daganatos megbetegedések. A kollagén nemcsak a bőr, az ízületek, a porc és a csontok egészségének megőrzésében játszik kitüntetett szerepet, hanem a rákos megbetegedések megelőzésében, pontosabban a testben való szétterjedésének megakadályozásában is, így még az áttétek képződésének megállításában fontos tényező lehet.

Amikor áttétről beszélünk, akkor a rákos sejtek már egy adott szervben bekebelezték az ép sejteket és szöveteket, a céljuk az, hogy a test más területeire is átterjedjenek, azaz áttétet képezzenek. Feltételezések szerint ez akkor valósulhat meg, ha a kötőszövetek gyenge állapotban vannak, ami abban az esetben következik be, ha alacsony a kollagéntermelés a szervezetben, ami jól mutatja a kulcsszerepét.

Sajnos ahogy öregszünk, csökken a kollagéntermelés a testünkben. Éppen az említettek miatt fontos lenne a szervezetünket kollagéntermelésre serkenteni, illetve pótolni a hiányzó mennyiséget, hogy megakadályozhassuk az egyes daganatok áttétképződését.

A kollagéntermelést egyes mikrotápanyagok is támogatják, de a C-vitaminnak is kitüntetett szerepe van ebben a folyamatban. A C-vitamin tulajdonképpen védelmet jelent a kötőszöveteknek a rákos sejtek támadásai ellen, de amint köztudott, fontos szerepet játszik az erek egészségének fenntartásában, és az immunrendszer működését is támogatja.

Amennyiben a szervezetünk nem jut elegendő C-vitaminhoz, úgy kevesebb kollagén termelődik a szervezetünkben, és így nagyobb esélyünk van a szívbetegség kialakulására is.

A kollagéntermelést nemcsak a C-vitamin, hanem két aminosav, a lizin és a prolin is elősegíti. Ez utóbbiak a szív egészségének fenntartásában is szerepet játszanak.

Miért olyan fontosak az antioxidánsok? A polifenolok erőteljes antioxidánsnak számítanak, amelyeknek szintén fontos szerepe van a rákos sejtek szaporodásának megakadályozásában. Az arginin pedig egy olyan aminosav, amely a kötőszövetek megerősítését teszi lehetővé.

Forrás: gyogyszernelkul.com

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

Similar Posts