Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

Legalább hat óra szükséges ahhoz éjjelente, hogy az alvás elősegítse a szív egészségét – derült ki egy új tanulmányból. Aki ennél kevesebbet alszik, annál jelentősen nő az ateroszklerózis esélye. Minimum 6 óra szükséges az emberi szervezet számára a szív egészségének megtartásához – egy új kutatás eredménye szerint. A friss tanulmány rávilágít arra, hogy a krónikus alváshiány és az alvás rossz minősége emeli az artériákban a zsírplakkok képződését. Ez az állapot az ateroszklerózis, mely növeli a szívinfarktus és a stroke valószínűségét.

Jose Ordovas kutató kiemelte: a szívbetegséggel szemben több módon is felvehetjük a harcot. Ennek hatékony eszköze a fizikai aktivitás, az egészséges étrend és gyógyszerek.

„A tanulmány arra világít rá, hogy az alvás szintén megfelelő fegyver, melyet biztonsággal bevethetünk a szívbetegség megelőzése érdekében”– hangsúlyozta a madridi Nemzeti Szív- és Érrendszeri Kutatóközpont kutatója. Új vizsgálata során csoportjával CT vizsgálatokat és koszorúér-ultrahangot alkalmaztak közel 4 ezer spanyol felnőtt artériás egészségének felméréséhez. A tanulmányban résztvevők átlagosan 46 évesek voltak, s a tanulmány elején nem rendelkeztek semmilyen szívbetegséggel.

S noha a kutatás nem bizonyít ok-okozati összefüggést, a jelek szerint azoknál az alanyoknál, akik kevesebb mint 6 órát aludtak éjjelente, 27 százalékkal nőtt az ateroszklerózis esélye az egész testben azokkal szemben, akik 7-8 órát aludtak” – hívta fel a figyelmet Ordovas.

Fontos viszont kiemelni, hogy a túl sok alvás sem tesz jót a szívnek. A tanulmány kiderítette, hogy azok a hölgyek, akik 8 óránál többet aludtak éjszaka, szintén számolhattak az ateroszklerózis megnövekedett veszélyével. Azon betegek körében, akikre jellemző volt a rossz minőségű alvás – vagyis éjjel többször felébredtek vagy nehezen aludtak el – 34 százalékkal nőtt meg a zsírplakk-képződés valószínűsége, összevetve őket azokkal, akik jól aludtak. A Journal of the American College of Cardiology szaklapban megjelentetett tanulmány az első, amely objektíven rámutat, hogy az alvás összefüggésbe hozható az egész szervezetben jelentkező ateroszklerózissal, azaz nemcsak a szív egészsége van veszélyben. Kiderült az is, hogy az alvást hanyagoló vagy rossz alvó emberek nagyobb mennyiségben fogyasztanak koffeint és szeszes italt.

Sokan gondolják, hogy elősegíti az alvást az alkohol, ám alapvetően nincs jó hatása – ha szeszes italt fogyasztunk, rövidebb alvást követően felébredünk, s nehezen tudunk visszaaludni. Ha sikerül is, a pihenés minősége nem megfelelő” – hangsúlyozta Jose Ordovas. Azt azonban a kutatók ma sem tudják biztosan, mi a közvetlen ok-okozati kapcsolat az alvás és a szív egészsége között. Abban sokan egyetértenek, hogy az alvás kulcsfontosságú a szív- és érrendszer egészségében.

Dr. Eugenia Gianos, a New York-i Lenox Hill kórház női egészségügyi osztály vezetője kiemelte, hogy a szívbetegség állapotának javításához fontos számításba venni az illető alvási szokásait. Egy ember ébrenléti órái ugyanis megmagyarázhatják az alvás és s szív közötti kapcsolatot.

A jó alvást követően az embereknek van energiájuk arra, hogy aktívak legyenek fizikailag, egészségesebben esznek és jobban kezelik a stresszt is” – mondta a szakember.

Dr. Thomas Kilkenny, a New York-i Staten Island University Kórház alvásspecialistája szerint az új tanulmány ajtót nyit további kutatásoknak, amelyek remélhetőleg rámutatnak majd a rossz alvásminőség és az ateroszklerózis betegség ok-okozati kapcsolatára. Mindenesetre az orvosok jól teszik, ha felhívják pácienseik figyelmét az alvásproblémák azonosítására, valamint a kellő mennyiségű pihenésre.

Forrás: napidoktor.hu

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

Similar Posts