Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

Mit együnk az artériák falán lerakódott plakkok ellen? Ha a vérerek falára belülről plakkok rakódnak le, a vér áramlása akadályokba ütközhet, lelassulhat. Ez pedig akár súlyos betegségekhez, életveszélyes állapotokhoz is vezethet. Mit ehetünk ellene?

A plakk különböző anyagokból áll, ezek mindegyike szükséges ahhoz, hogy a szervezetünk megfelelően működjön, azonban ha túl sok kerül ezekből a véráramba, ez a felesleg lerakódhat az erek falán. A plakkokat alkotó anyagok között találhatjuk a zsírt, a koleszterint, a kalciumot, illetve a fibrint, mely a véralvadásban szerepet játszó egyik anyag.

A plakkok kialakulásában nagy szerepe van az egészségtelen életmódnak, a zsírdús ételeknek, a dohányzásnak, az elhízásnak. Szerencsére, vannak olyan élelmiszerek is, melyek rendszeres fogyasztásával megakadályozhatjuk, illetve csökkenthetjük, hogy az artériák falán az érszűkületet okozó plakkok rakódjanak le.

A fokhagymáról régóta tudhatjuk, hogy nagyon jót tesz a szív- és vérrendszer egészségének, gyulladáscsökkentő és antimikrobális hatásai is vannak. Egy német-amerikai tanulmány szerint a fokhagyma rendszeres fogyasztása (naponta 1-3 gerezd elegendő) segíthet megakadályozni a vérerek megkeményedését és a plakkok mennyiségét is csökkenti.

A gránátalmában nagy mennyiségben találhatóak olyan antioxidánsok, vitaminok és polifenolok, melyek stimulálják a nitrogén-monoxid termelődését, ez pedig jó hatással van a véráramlásra, illetve az artériák rugalmasságára. A gránátalma rendszeres fogyasztása nemcsak megelőző hatású, de a már kialakult plakkok vastagságát is csökkenti. A gránátalmát fogyaszthatjuk nyersen, salátába keverve, turmixként, de gyümölcsléként is kellemes frissítő. Ez utóbbival legyünk óvatosak, a gránátalmalé ugyanis kölcsönhatásba léphet bizonyos gyógyszerekkel.

A lazac, illetve más olajos halak nagyon gazdagok egészséges, szívet és ereket védő omega-3 zsírsavakban. Ezek a zsírsavak segítenek a koleszterinszint kiegyensúlyozásában, növelik a „jó” HDL-koleszterin szintjét, csökkentik az erek gyulladását és megakadályozzák a vérrögök kialakulását. Emellett még a vérnyomásunkra is jó hatással vannak. A szakemberek ajánlása szerint hetente legalább két-három alkalommal kellene lazacot vagy más zsírosabb halat fogyasztanunk, de a rendszeresen szedett omega-3 étrend-kiegészítők is igen jótékonyan hathatnak a szervezetünkre.

A kurkuma, pontosabban ebben az élénk színű, különleges fűszerben található egyik hatóanyag, a kurkumin igen erős gyulladásgátló, ennek köszönhetően a kurkuma rendszeres fogyasztása jelentős mértékben csökkentheti az erek megkeményedését. Egy 2009-es francia tanulmány szerzői szerint a kurkuma akár 26 százalékkal is csökkentheti a vérerek falán lerakódott plakkok mennyiségét.

Nagyon egészséges az avokádó, nemcsak a koleszterinszintet csökkenti, de a „jó” HDL-koleszterin szintjét is növeli, magas E-vitamin- és káliumtartalmának köszönhetően a segítségével sikeresen küzdetünk a magas vérnyomás ellen, és a koleszterin oxidációját is megakadályozza. Naponta akár egy egész avokádót is megehetünk, akár salátában, akár szendvicsfeltétként vagy krémként.

Egy 2011-es amerikai tanulmány szerint a görögdinnyében található vegyületek csökkentik a plakkok kialakulását, az L-citrullin nevű aminosav pedig csökkenti a vérnyomást és segít kitágítani, illetve rugalmasan tartani a vérereket. A görögdinnye rendszeres fogyasztása csökkenti a hasi zsírpárnák kialakulásának esélyét, így a szív- és érrendszeri betegségek rizikóját is.

Forrás: hazipatika.com

Életigenlők.hu

Similar Posts