Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 5 perc

Interjú

Megkérdeztük Prof. Dr. Hegyi Gabriella belgyógyász szakorvost, a Yamamoto Intézet alapítóját, a PTE Konfuciusz Intézet stratégiai és szakmai vezetőjét, A rák ellen… Alapítvány kuratóriumi tagját, hogy mitől más ez a vírusjárvány más influenzajárványoktól?

– Mitől más ez a vírus az influenzavírustól?

– Az új koronavírus hamarabb okoz halált, és gyorsabban is fertőz, mint a hagyományos influenza (az elődjének számító SARS-járványhoz képest viszont alacsonyabb a halálozási ráta). További bizonytalanságra ad okot, hogy a különböző országok által közölt adatokban hatalmas a különbség a halálozási rátát tekintve. Míg március 20-ai adatok szerint Németországban mindössze a fertőzöttek 0,2 százaléka vesztette életét, addig Olaszországban több mint 8 százalékuk. Ezekből a számokból tehát nagyon nehéz következtetéseket levonni – az már valamivel árulkodóbb, hogy az olasz elhunytak kevesebb mint egy százaléka volt olyan, aki megfertőződése előtt nem szenvedett semmilyen betegségben.

– Mikor lesz vége a járványnak – kérdezhetjük mindannyian?

– Egyelőre úgy néz ki, hogy ez inkább hónapok, mint hetek kérdése, és már nem kérdés, hogy a járvány mérséklése vagy elfojtása a jobb stratégia. Az optimista vélemények szerint az új koronavírus az influenzához hasonlóan szezonális járvánnyal jár, tehát a hideg, téli hónapokban jóval több megbetegedést okoz, és ahogy melegszik az idő, fokozatosan visszahúzódik. Ha így is lesz, kulcsfontosságú, hogy mire újra rákapcsol a járvány, az emberiség már jobban fel legyen készülve rá – ha sikerül kifejleszteni a betegség kezelésére alkalmas terápiás szereket, illetve idővel a fertőzés megelőzésére szolgáló oltóanyagot, sokkal könnyebb lesz kordában tartani a koronavírust. Azonban egyáltalán nem biztos, hogy így lesz.

A Torontói Egyetem fertőző betegségekkel foglalkozó kutatója, Allison McGeer a Washington Postnak így fogalmazott: „Ez a vírus azt csinál, amit akar. A terjedési tulajdonságait egyáltalán nem ismerjük.” Ezért fontos a karantén megtartásával a terjedési görbe laposan tartása. Bár a lakosság átfertőződése valószínűleg így sem kerülhető el majd, de ismert, hogy csak az esetek kis százalékában jár komoly tünetekkel.

– Nem ez az első koronavírusjárvány, mitől ennyire fertőző a mostani?

– Eddig hét, embereket is megfertőző  koronavírus-típust figyeltek meg a szakemberek, amelyből négy enyhe lefolyású megbetegedést előidéző vagy tünetmentes fertőzésekkel jár, három azonban halálos szövődményeket okozhat. Ezek esetében nincs korábban szerzett immunitás az emberekben, ezért veszélyesek.

Az első, a 2003–2004-es SARS járvány emberről emberre csak nehezen terjedt, de húszszázalékos halálozási arányt mutatott. A 2012-ben felbukkant MERS a legveszélyesebb, mert harmincszázalékos a halálozási rátája, viszont emberről emberre egyáltalán nem terjed. Ez a vírus a Közel-Keleten még mindig aktív.

A jelenlegi SARS–CoV–2 jelölésű vírus kevésbé jár halálos szövődményekkel, az általa okozott tünetegyüttest nevezzük Covid–19-nek, viszont könnyen terjed emberről emberre, és ettől sokkal nagyobb a fertőzési mutatója, így pedig összességében több áldozatot is szed, mint a másik kettő.

– A maszkokat miért kell most mindenkinek viselnie, aki indokolt esetben, de kimegy a lakásából?

– A koronavírus-járvány miatt Csehországban már mindenkinek maszkot kell viselnie a közterületeken, Németországban Jena városában hoztak hasonló intézkedést, Ausztriában pedig a boltokban és szupermarketekben kötelező maszkot viselni a vásárlóknak, ami szerdán lépett érvénybe. Nálunk is ajánlatos lenne. Azért kell viselnünk, mert ezzel védjük egymást. Ez a legfontosabb intézkedés a járvány terjedésének megfékezésére – vélekedik a Magyar Orvosi Kamara kiadott közleményében.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint csak a koronavírus-fertőzötteknek és az őket kezelőknek kéne maszkot viselniük, a német Robert Koch Intézet szerint azonban ez mindenkinek hasznos. A türingiai Jénában el is rendelték a maszk kötelező használatát közterületeken és ugyanerre készülnek a Hessen tartománybeli Hanauban is.

Lothar Wieler, a Robert Koch Intézet elnöke azt mondta, a szájmaszk használata mások védelmére azért fontos, mert az megakadályozza a vírus szétfröccsenését, amikor a viselője köhög vagy tüsszent. Ismert tény, hogy jóval többen vannak a vírussal fertőzöttek, mint amennyi pozitív tesztelési eredmény született. Jó néhányan viszont nem támogatják a maszkviselést, például azért, mert nincs belőlük elég a kórházakban és patikákban, amivel nem értek egyet. Hiány van a szájmaszkokból. Fontos tehát, hogy ne beszéljünk kötelező maszkviselésről. Előbb be kell szerezni őket… A WHO ügyvezető igazgatója, Michael Ryan úgy foglalt állást, nincs bizonyíték arra, hogy a maszkviselésnek bármilyen pozitív hozadéka lenne a járvány megfékezése szempontjából. Ryan azt is mondta, hogy a hatás akár éppen ellenkező is lehet esetleges „helytelen használat vagy illeszkedés miatt”.

Véleményem szerint a megfelelő távolságtartás a kontakt érintkezésekben (1,5 m egymástól) és a sebészi maszk hasznos mindenkinek , de ha közvetlenül több emberrel vagyunk kapcsolatban, akkor biztonságosabb az FFP2 / FFP3 maszk speciális szűrővel ellátva a védelmünkbe. A viselés megakadályozza a fertőzés továbbterjedését, de ehhez természetesen a gyakori kézmosás és az öltözékek azonnali levetése és otthoni átöltözés is fontos!

– Milyen a lakosság együttműködése? Betartják a közleményekben közzétett szabályokat arra vonatkozóan, hogy pl. telefonon keressék a háziorvost, a szokásos recepteket a „felhőben” keressék?

– A hatékony intézkedések következtében – főleg a veszélyeztetettebb korosztály, az idősek védelmében helyes volt a részleges otthonelhagyási tilalom bevezetése, a délelőtti bevásárlás elrendelése. Ugyanakkor, a fiatalok körében látunk türelmetlenebbeket, akik maszk nélkül közlekednek és sajnos a közúti közlekedésben is nagy a zsúfoltság a járműveken, idősebbeknél sem látunk mindenkinél maszkot (talán, mert nem lehet kapni sem, de házilag is készíthető!).

A háziorvosok utasítást kaptak arra vonatkozóan, hogy telefonon álljanak rendelkezésre és a gyanús esetekben mintavétel lehetőségét kezdeményezzék. A patikákban is könnyebb a receptek kiváltása. A korrekt és valós, gyakori tájékoztatásra mindenkinek szüksége van, azaz hol, merre és mekkora a járvány kiterjedése, mert ez segít megértetni a lakossággal a helyzet komolyságát és növeli a felelősségérzetüket is. Ezért is tért át a járvánnyal kapcsolatos kormányinfó a részletesebb tájékoztatásra.

– Változhat-e a páciensek (szak)orvoshoz járási beidegződése ezután?

– Véleményem szerint ez a járvány – az amerikai kollégák szerint egy újabb 2001/11/11, azaz sosem lesz már olyan az életünk, mint előtte volt. Sem pszichés, sem gazdasági, sem politikai, sem társadalmi értékrendben, azaz még korai lemérni a hatását az élet minden részére, de kétségtelenül várható, hogy ez egy hatalmas törést jelent a világ minden érintett régiója lakossága életében. Újra kell kezdeni – mint a nagy háborúk után – és reményeim szerint, ahogy ez történt 1945 után is, az emberek pozitív akarata és cselekvési indíttatása, életünk jobbá formálásának érdekében kialakulnak majd közösségi, társadalmi összefogás-minták, hogy segítsük egymást ebben…

Nálunk kultúrája – beidegződése – van az orvoshoz járásnak (főleg az alapellátásban), elsősorban az idősebb korosztály részéről, amely (érthetően) a társas kapcsolatok egyik tere, de közösségi életforma is… Nos, ezt most tanulja mindenki, hogy nem azonnal és nem korlátlanul elérhető az orvos, de ugyanakkor biztonságosan és fáradhatatlanul tud tanácsot adni telefonon, ha szükséges.

A jövőbe senki sem lát, de talán ez az időszak jó példát mutat mindenkinek a türelemre, önfegyelemre és az öngondoskodó, felelős egészségmagatartásra.

Vajda Márta

(Az interjú megjelent a tavaszi Életigenlők magazin ‘Új élethelyzetben az együttműködés a legfontosabb’ címmel készített körinterjúban.)

***                    ***                    ***                    ***

A díjmentes onko-segítő szolgálatot, az Életigenlők magazint, a rákszűréseket a személyi jövedelemadó 1%-ából működteti a közhasznú szervezet. Ezért kérjük, idén is rendelkezz adód 1%-ával A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány javára! Itt olvashatsz bővebben rólunk és a rendelkezés menetéről: http://rakellen.hu/hu/egy-szazalek Köszönjük!

eletigenlok.hu

Similar Posts