Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 7 perc

Tudomásul kell vennünk, hogy csodák vannak, a lehetetlenre viszont még várni kell…

A mesék bővelkednek misztikus lényekben, ami nem is csoda, hiszen az emberek képzeletét már az ősidők óta foglalkoztatják a különösebbnél különösebb teremtmények.

Ilyenek például a repülő lovak, táltos paripák. E lovak közül is a leghíresebbek: Zeusz paripája, Pegazus a szárnyas ló. A legenda szerint Pegazus a lefejezett Medusza (kígyóhajú női szörnyeteg) véréből keletkezett. Vagy Szleipnir, Ódin germán isten lova, amelyen a földre lovagolt, és az elesett hősöket Ázgard várába vitte, valamint az iszlám próféta Mohamed csodalova Burák. Az unikornisról sem feledkezhetünk meg, máig a gyerekek kedvencének számít. Az egyszarvút i.e. 398-ban említi először Ktésziász görög történetíró. Leírása szerint háromszínű szarva van: alul fehér, a végén piros, a közepe pedig fekete. Míg Ovidius latin költő szerint: az egyszarvú: ló testű, szarvas fejű, elefántpatájú állat, a farka pedig egyenesen a vaddisznóéra emlékeztet. Mindenesetre a középkorban már csak egy közepes termetű ló volt, kecskeszakállal és hosszú szarvval. A népmesék táltos paripái viszont nem mást, mint a sámánok dobjait jelképezték, a táltos paripa dobbanása pedig a dobszót. A dob a táltosok legfontosabb eszköze volt, amit a táltos maga készített el a saját maga által elejtett ló, vagy szarvas bőréből azért, hogy a dobnak legyen elég ereje és kitartása, használóját a kívánt céljához eljuttatni. A dobot leggyakrabban, fenyő, mogyoró, vagy cédrusból készült dobverőkkel ütötték. Ki ne hallott volna már a honfoglalás kori fehér ló mondájáról? A rege szerint Szvatopluk Morva fejedelem egy fehér lóért, aranyos nyeregért és kantárért, eladta országát Kusidnak, Árpád vezér küldöttjének, aki csellel megszerezte azt tőle. A valóság azonban az, hogy Szvatopluk csakugyan igénybe vette a magyarok segítségét harcaiban, de a honfoglalás idején már halott volt. Országáért fiai kezdtek harcot, ám az a magyaroké lett.

Nem feledkezhetünk meg a sámánokról, akik a vezérek mellett nagyon komoly befolyással rendelkeztek, spirituális vezetők, és gyógyítók voltak. A táltos, a sámánhitű népek varázslója, vagy papja, kiválasztott volt, akiről már születésekor tudták, hogy különleges képességei lesznek. A foggal, vagy hat újjal született gyermekek válhattak táltos jelölté. A legenda szerint az Árpádok ősanyja Emese volt. Ügyek, (Ügek) vezér asszonyaként és Álmos vezér anyjaként ő a magyar eredetmítoszok szűzen fogant hősnője, akit álmában egy turulmadár termékenyített meg. A szájhagyomány útján fennmaradt mondát először Anonymus, egyik Béla nevű király jegyzője vetett papírra.

Visszatérve a mesékhez, gyakran találkozhatunk, elvarázsolt királyfiakkal, királylányokkal, akiket legtöbbször egy gonosz boszorkány, varázsló, vagy gonosz király, királyné, esetleg tulajdon apjuk, anyjuk átkozott meg. Míg a mesekönyvek lapjain mindig jó véget ér a történet, addig a valóságban ez nem mindig végződik szerencsésen, főleg, ha valaki önmagára mondja ki az átkot. Erre jó példa, Christian Friedrich von Kahlbutz gróf este. Az 1651 és 1702 között élt férfi meglehetősen kicsapongó életvitelt folytatott. 11 törvényes utóda volt, de állítólag még vagy 40 gyermeket nemzett a környékbeli frissen házasodott nőknek – amit a hűbérúri kiváltság, azaz az első éjszaka joga tett lehetővé a számára. De, nem érte be ennyivel, grófunk 1690-ben meggyilkolt egy juhászt egy közeli faluból, Bückwitz-ből, mert a fiatalember menyasszonya nem volt hajlandó vele tölteni az első éjszakát (nászéjszaka). A fiatal özvegy ezek után a neustadti bírósághoz fordult, ám mivel a földesúr hűbérúr volt, ún. tisztítóesküt tehetett, s ezzel elkerülte, hogy gyilkosság miatt elítéljék. Von Kahlbutz megesküdött: „Ha én vagyok a gyilkos, akkor az Úr sohasem fogja megengedni, hogy a holttestem oszlásnak induljon.” A vádról és a tárgyalásról írásos anyag tanúskodik, igaz, az eskü, csak szájhagyomány útján maradt fenn, így a hitelessége nem ellenőrizhető. Mindenesetre, halála után Von Kahlbutz koporsóját egy német falu, Kampehl XIII. századi templomának kriptájában helyezték el. Majd 1794-ben az új földesúr renováltatta a templomot, s elhatározta, hogy a kriptában lévő koporsókat a templom kertjében temetteti el. Amikor a koporsók tartalmát ellenőrizték, látták, hogy az egyik hulla mumifikálódott. A templomi jegyzőkönyvek szerint Von Kahlbutzé. A gróf maradványait 1895 és 1983 között több alkalommal is megvizsgálták. A holttestet nem balzsamozták be, a belső szervekben sem bukkantak olyan mérgekre, vagy gyógyszerekre, amelyek tartósíthatták volna, de ilyen hatást kiváltó gázoknak, vagy más vegyi anyagoknak sem találták nyomát a kriptában. A néphagyomány szerint a gróf szelleme visszajárt kísérteni, s még legalább egy gyilkosság írható a számlájára, amelyet 1806-ban követett el. Az utóbbi 200 év során azonban nem „észlelték” újra. A ma is megtekinthető múmia 6 kilót nyom, szemben a gróf egykori súlyával, amely 70 kg körül volt.

A mesék gyakori szereplői még a félig ember, félig szörny lények. De nem csak a mesében van ez így. Ki ne hallott volna már a Minótauroszról, aki Pasziphaénak, Héliosz napisten unokájának, Minósz hitvesének, egy bikával való természetellenes kapcsolatából született. Az embertestű, bikafejű szörny valódi neve Aszteriósz volt. Minósz király Daidalosszal egy hatalmas palotát építtetett számára, ami olyan bonyolult volt, hogy csak a készítője igazodott el benne. Megfigyelhetjük, hogy a mesékben a hős szinte mindig kap valakitől segítséget a szörny legyőzéséhez. Ez esetben a krétai királylány Ariadné volt az, akitől a kapott fonál segítségével tudott az ifjú harcos kijutni a labirintusból, miután megölte a szörnyeteget.

A mesékben természetesek a beszélő állatok is. Például a bibliai kígyó, ami bűnbe vitte Évát és Ádámot. A tanulság, ha nem fogadják meg a jó tanácsot, gyakran bajba kerülhetnek, így volt ez az első emberpárnál is, ami az édenkertből való kiűzetésükhöz vezetett. De nem csak a mesebeli állatok és emberek rendelkeznek szupererővel. A sámánok is bírtak különleges képességekkel, vagy gondoljunk csak a szentek csodáira. A történelem folyamán számtalan esetben előfordult például, hogy „tűzgolyókat” láttak a később szentekké avatottak feje felett lebegni. Ezeket a belőlük áradó isteni ragyogásként magyarázták. Az egyik ilyen eset a Brüsszel közelében lévő Landenből származó nivelles-i Szent Gertrúddal (626-659) esett meg, aki már 20 éves korában apátnő lett. Két alkalommal a fejére tűzgolyó ereszkedett. Valószínűsíthető, hogy innen származik a dicsfényábrázolás, amiket a vallási témájú festményeken láthatunk a szentek feje körül. Csodák mindig voltak és lesznek, előfordul, hogy ehhez időnként a tudomány segítsége is szükséges. Jó példa erre, Szent Janiarius őskeresztény, akit 305-ben Diocletianus római császár parancsára kivégeztek. Egy asszony azonban két palackkal felfogta a vérét. Azóta Nápolyban Szent Janiárius (San Gennaro) vére több alkalommal is folyékonnyá vált. Egy angol orvos bizonyos Frederick Newton Williams 1921-ben, a Nápolyi  kórházban tett látogatást. A kórház gyógyszertárában volt éppen akkor, amikor megjelent a székesegyház oltárszolgája és a másnapi ünnepélyhez  kérte a gyógyszerésztől a „szokásos keveréket”. A gyógyszerész marhaepéből és nátrium-szulfátból elkészítette a preparátumot, és ezt átadta a fiatalembernek. Az angol látogatónak pedig azt mondta: „Látja, még a mai korban is történnek csodák, csak manapság ezekhez a csodákhoz a kórházi gyógyszertárak kellenek…”

Vannak csodák? Igen. Ugyan nem mindig világmegváltóak, mégis gyakrabban előfordulnak, mint gondolnánk. Egyik ilyen „csoda” Paramahamsza Jogananda világhírű jógi is. Már életében kivívta az emberek tiszteletét, amihez méltó volt életének földi befejezése is. 1952. március 7-én Los Angelesben az indiai követ, Biny R. Sen estélyén rövid beszédet tartott, majd nem sok idővel ezután a nagy nyilvánosság előtt összeesett és meghalt. Halála után húsz napig járultak elé csodálói, hogy búcsút vegyenek mesterüktől. A koporsó üvegfedelén át ezen idő alatt a testi bomlás semmi jelét sem tapasztalták. Március 27-én, amikor a koporsó üvegét egy bronz lappal fedték le, Jogananda pont úgy nézett ki, mint március 7-én.

Időről időre történnek események, ami újra és újra arra készteti az emberiséget, hogy higgyen a csodákban, a misztikumban. Erre jó példa Zsigmond királyunk és felesége, Cillei Borbála által az 1048-ban a Boszniában aratott győzelem alkalmából alapított Sárkány Lovagrend jelvénye is, amit a rend tagjai a köpenyükre hímezve hordtak. A rend tagjainak címereit is sárkánnyal ékesítették. Kevesen tudják, hogy Drakula neve is a Zsigmond által alapított rend nevéből származik. Ugyanis, Vlad havasalföldi vajda is a rendhez tartozott. A vajda nagyon büszke volt címére, ezért is ragadt rajta a drakula (sárkány) jelző. A sárkányok, ugyan egy letűnt kor emlékei, a lovagrend ma is létezik, lovagok ma is vannak.

A New Orleans-i Tulane Egyetemen dolgozó dr. Frank Tipler fizikus 1990-ben kidolgozott egy „zárt időhöz hasonló csúszkát”, és felvázolt egy hipotetikus (feltételezett) időgépet. Stephen W. Hawking professzor a cambridge-i egyetemről és John Gribbin sussex-i kvantumfizikus 1992-ben arra a következtetésre jutott, hogy utazhatunk az időben és részt vehetünk múltban lezajlott és jövőbeni eseményekben, de tudományosan elismert bizonyíték egyelőre nincs rá.

Ha nem is vagyunk tudatában, de mi is filozofálunk, vágyunk a boldogságra, a misztikumra, izgalomra. Elég, ha csak a Valentin-napra gondolnunk. Ilyenkor piros szívekkel és pufók nyilazó angyalkákkal, Ámorral díszített ajándékokat veszünk kedvesünknek. Ámor, akit több néven is ismerünk, valójában Erósz a szerelem istene a görög mitológiában. Rómában viszont Amor vagy Cupido (vágy) néven ismerték és tisztelték. Ezt a napot már az ókorban is megünnepelték, igaz, egyes szokásokat szerencsére már nem örökítettek ránk. A papok szíjakkal ostorozták a fiatalokat, főleg a nőket, hogy a rituális verés, tisztulást és termékenységet hozzon. Ámort mindig pufók gyermekként ábrázolják, szárnyakkal és nyíllal a kezében, annak ellenére, hogy ő az egyik legősibb isten. Ha pedig kilövi a nyilat, olthatatlan szerelmet ébreszt abban, akit szíven talál. Mielőtt elkezdenénk irigykedni rá, milyen jó, hogy örökké fiatal marad, gondoljunk bele, hogy nem tud felnőni és mindig csak leendő szerelmespárokra kell vadásznia, vagy éppen azt kell eldöntenie, kiben milyen érzelmeket keltsen, mert kétféle nyílvessző van a tegezében. Az egyik fajta, ami aranyból volt és galambtollakkal ékesített, olthatatlan szerelmet ébreszt, míg a másik, ami ólomból készült és bagolytollas, minden érzelmet kiolt a szívből.

Beismerjük, vagy sem, de vágyunk a boldogságra, amit vagy elhoz a boldogság kék madara, vagy sem. A kék madár, egy világsikert aratott költői szépségű színmű, aminek írója Maurice Maeterlinck (1862-1949) belga-flamand származású gróf volt, és aki munkásságáért 1911-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Tudomásul kell vennünk, hogy csodák vannak, a lehetetlenre viszont még várni kell, csak mi lehetünk a magunk szerencséjének kovácsai. Ha jó kovácsok vagyunk, és „jól ütjük a vasat”, akkor elősegítjük saját boldogulásunkat. De ha csak várjuk, hogy a sült galamb belerepüljön a szánkba, akkor bizony rosszul járunk.

Egy dologban mindenesetre biztosak lehetünk: akár olvassuk, akár film, vagy színházi előadás formájában nézzük a meséket, személyiségfejlődésünkre mindenképpen hatással van.

Turi Emese

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

 

Similar Posts