Úgy gondoltam, eddig sem volt probléma, most miért lenne? Nos, ebben a tudatban kértem időpontot a szűrésre, amelynek eredménye viszonylag rövid idő alatt megszületett… Egészen addig a napig, úgy gondoltam, teljesen normális, megszokott, hétköznapi életet élek. Pedig kiderült, egyáltalán nem…

Mint általában a családanyák, én is a megszokott napi rutin mentén éltem az életem. Legalábbis nekem úgy tűnt, hogy az az életritmus, mely hosszú évek óta az életem meghatározza, teljesen normális. Igen, annak tűnt, mert az évek múlásával fel sem vetődik az emberben a kérdés, hogy egyáltalán normális-e az, ahogyan él. Irodában, reggeltől késő estig dolgoztam. Olykor a felszaporodott teendők miatt a feladataimat haza kellett vinnem és a családról való gondoskodás után következett az éjszakai műszak. Észre sem vettem, hogy fáradok. A lelkiismeretem azt diktálta, hogy el kell végezni a feladatot, mert a beosztásom felelőssége ezt mindenképpen megkívánja. Ja, és mi lett az ára? Nos, elég súlyosan fizettem érte és itt nem a pénzről van szó, hanem az életemről.

Negyvennégy éves voltam ekkor. Bár sokszor kimerültnek éreztem magam, mégis hajtott a tudat, hogy a mindennapi feladataimat gondosan és pontosan el kell végeznem. Egy állandó mókuskerékben éltem. Mindennel törődtem, csak önmagammal nem. Az, hogy életben vagyok, két embernek és a családomnak köszönhető.

Pár évvel fiatalabb húgom, aki felsőfokú egészségügyi végzettséggel rendelkezik, egy novemberi napon arra figyelmeztetett, hogy szerinte túl régen voltam rákszűrésen és itt lenne az ideje, de nagyon komolyan, hogy elmenjek arra a szűrésre, amely ebben a korban egyébként évenként ajánlott. Nem is emlékeztem rá, mikor voltam utoljára méhnyakrák szűrésen. Úgy gondoltam, eddig sem volt probléma, most miért lenne? Nos, ebben a tudatban kértem időpontot a szűrésre, melynek eredménye viszonylag rövid idő alatt megszületett.

Nem akartam hinni a fülemnek, amikor az orvosnő elmondta a diagnózist és azt, hogy mi várhat rám, amennyiben sürgősen nem lépünk. Ez szó szerint egy villámcsapás volt, elementáris erővel.

Rákos vagyok!

Zavarodottság és kétségbeesés lett úrrá rajtam. Ezt az érzést csak azok a sorstársaim ismerhetik, akik szembesültek ezzel a keserű realitással.

Most hogyan tovább? – kérdeztem magamtól. Tudtam, hogy meg kell találnom a helyes utat, ugyanakkor nem bíztam az orvosokban sem, akik azonnal a legdrasztikusabb megoldást javasolták. Műtét. Micsoda? Hát más megoldás nincs?

És ha ennek az eredménye nem hoz végleges gyógyulást, sőt éppen felgyorsítja bennem az eróziós folyamatot és szétterjed egész szervezetemben a kór? Akkor hogyan tovább? Akkor ennyi, és az orvostudomány mindent megtett, amire képes volt? Nem. Éreztem, hogy ez a megoldás nem ad biztonságot.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a férjem, testvére révén igen jelentős érdeklődést mutatott a különböző alternatív gyógymódok iránt.

Nem kifejezetten a rák kapcsán, inkább az allergia és az allergiás tünetek és megbetegedések gyógyításának területén. Népi gyógymódok, hagyományos gyógynövények, és olyan speciális elektronikus kezelések, amelyeket nagyon kevesen ismernek. Miért? Talán azért, mert vannak olyan érdekcsoportok, akiknek nem éppen a beteg meggyógyítása a céljuk, hanem az, hogy a hosszú kezelés alatt a beadott gyógyszereken milliókat kaszáljanak. Köszönöm, de ebből én nem kérek! – mondtam magamnak. A férjem ismerte Laci bácsit. Azt mondta menjünk el hozzá, hiszen ő már sok embert kigyógyított a rákból, biztosan talál megoldást.

Laci bácsi nyugdíjas volt. Villamosmérnök. Amióta nyugdíjba vonult megszállottan kereste a megoldást a rák kezelésére. Nem, nem volt sarlatán. Pontosan tudta, hogy minden egyes rákfajtának más a tulajdonsága. A több mint húsz év alatt, amióta ezzel a témával foglalkozott, számos „rejtett” külföldi szakirodalmat áttanulmányozott a rákos sejtek szaporodásának mechanizmusáról és azokról az elhallgatott, de egyébként már évtizedek óta létező biorezonanciás módszerekről, amelyeket általában az orvosok nem sokra méltatnak. Én erre most már – túl a betegségen – azt mondom, jó lenne több ismert alternatív módszert (el)ismerni – alkalmasint használni – az orvosoknak is.

Laci bácsi nem csak elméletben, de gyakorlatban is bebizonyította, hogy igenis működnek azok a módszerek, melyek teljesen más módon közelítenek a rák gyógyításához. Az elmúlt években sokan keresték meg őt, segítséget kérve. Neki csak egy kérése volt. Pontosan tartsák be azt, amit leír nekik terápiaként. Tehát, Laci bácsi nem volt orvos, és nem vizsgálgatta a betegeket, nem állított fel saját diagnózist. Ezt az orvosokra bízta. Amire szüksége volt, az a lelet, vagy éppen a zárójelentés. Számára ez volt mindennek az alapja. Nagyon gondosan áttanulmányozta, majd 2-3 nap alatt elkészített egy speciálisan személyre szabott – figyelem! – egy hónapos, ámbár meglehetősen szigorú és drasztikus kúrát. Az én esetemben egy igencsak összetett étrendi és biorezonanciás javaslatot. Azt mondta, nyugodjak meg és higgyem el, minden rendben lesz, de amit leírt, azt pontosan úgy kell egy hónapon keresztül minden nap elvégezni. Azt mondta, a ráknak írmagja sem marad.

Persze az emberben ilyenkor felvetődnek a kérdések. Hogyan lehet az, hogy egy villamosmérnök ember – szemben az orvosokkal – ilyet ki mer jelenteni? Bizonytalanság…

Újra csak a bizonytalanság érzése lett úrrá rajtam. Kinek higgyek? Az orvosoknak? Laci bácsinak? És mi van akkor, ha…, na, ezt inkább ne. Erre gondolni sem akarok.

Persze, ebben a lelki helyzetben dönteni nagyon nehéz. Az ember igyekszik valamibe belekapaszkodni, de legbelül nem bízik senkiben. Ekkor én így éreztem. Veszíteni valóm viszont nem volt, belevágtam a legkeményebb diétába, amiről azt hittem, nem is olyan nagy dolog. Most már utólag tudom, nagyon nehéz volt az az egy hónap.

Tehát speciális diéta, külföldről beszerzett rákellenes ampullák, itthon is kapható, valóban kiváló rákellenes természetes készítmények és biorezonancia, a paraziták egyes vírustípusok és élősködők célirányos kipusztítására. Körülbelül két hete alkalmaztam már a Laci bácsi által leírt terápiát. Nem voltam fáradt, sőt, úgy éreztem erősödöm. Pedig fogytam, nem is keveset. Csakhogy ez a fogyás nem a rák miatt volt. A szervezetemtől is meg kellett vonni azokat a tápanyagokat, melyek a bennem lévő kórt is éltették, viszont olyan, a szervezet egészséges működése szempontjából nélkülözhetetlen természetes anyagokhoz juttattam a sejtjeim, melyeket korábban a mindennapi étkezések során azok nem, vagy hiányosan kaphattak meg.

Aztán egy nap, felhívtak a klinikáról, hogy megvan az időpont, egy hét múlva sor kerülhet a műtétre. Most mit tegyek? A kúrát abba nem hagyhatom, de magam sem voltam biztos abban, hogy attól meggyógyulhatok. Egy hónap és meggyógyulnék? Van, aki ezt elhiszi? Laci bácsi elhitte, sőt kijelentette. Én azonban nem bíztam teljesen benne. Képtelen voltam elhinni, hogy ennyi idő alatt lehetséges az, amire az orvostudomány csak szikével és csonkítással képes. Felhívtam és beszéltem vele. Elmondtam az aggályaimat. Igyekezett megnyugtatni, és újra csak azt mondta, ha mindent pontosan úgy teszek, ahogyan ő előírta, akkor semmi gond sem lesz, sőt műtétre sincs szükség, higgyem el. Hogyan lehet valaki ennyire magabiztos? Nem értettem. Laci bácsi persze mondta, ha mindenképpen műttetni akarom magam, hát tegyem, de halasszam el, amíg le nem telik az általa összeállított egy hónapos kúra ideje. Végül ezt a megoldást választottam.

Egy mondvacsinált kifogással kértem a műtét időpontjának módosítását. Így sikerült a kúrát végigvinni. Nagyon nehéz volt, de érdekes módon nem éreztem sem gyengeséget, sem fáradságot annak ellenére sem, hogy ilyen rövid idő alatt az addigi 63 kilómról 48-ra fogytam. Aztán eljött az orvosi beavatkozás napja. Négy órás műtéten estem át. Drasztikus, egy hetes kórházi tortúra. Vajon milyen eredményt mutat majd ki a szövettani vizsgálat? Tudtam, hiszen az orvosok elmondták, nagy valószínűséggel további utókezelésekre kell számítani. Hogy ez mit jelent? Aki nem tudná, sugárkezelés, kemoterápia, vagyis a szervezet további roncsolása. Nos, abba lehet igazán csak belebetegedni.

A műtétet követően egy héttel érkezett meg a szövettani eredmény. Negatív. Nincs kimutatható rákos elváltozás. Hogy mi történt? Hiszem, hogy az, amit Laci bácsi megígért. A számomra kidolgozott módszere hibátlanul működött. Minden rákos sejt elpusztult bennem.

Ennek már hat éve. Nyugodtan mondhatom, meggyógyultam.

Dóri

Felmerülő kérdés: vajon a műtétet elvégző orvos miért nem vette észre a szövetben történt – ez esetben jó irányú változást – szer? Vagy a műtét időpontja előtt miért nem végeznek el egy pillanatnyi állapotot mutató biopsziát? Ezeket a kérdéseket – a műtétek előtti protokollról – szerkesztőségünk megkérdezi egy onkológus orvostól…

Életigenlők.hu

Hasonló cikkek