Ady Endre életigenlése, életszeretete – már-már habzsolása – híres volt. Mi állt mögötte; vajon tényleg hedonista volt, vagy szeretet-sóvárgó, elfogadottságra, elégedettségre, vágyó nagybetűs „Ember”, mint mi mindannyian, akik életigenlők vagyunk.

Mindenesetre az olyan nagytermészetű próféták, dalnokok, váteszek, mint például Dávid király, Balassi és természetesen Ady, akik megjárták az élet mélységeit, – a tékozló fiúk – tudnak igazán hiteles bűnbánattal járulni Isten elé. Ezt bizonyítja, hogy Ady írta a magyar irodalom legszebb istenes verseit.

Január 27-én halálának 99. évfordulóján nagy költőnkre, a Nyugat egykori szerzőjére, a „kúnfajta, nagyszemű legényre” emlékezünk…

A Hortobágy poétája

Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.

Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szivében,
A csorda-népek lelegelték.

Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nőre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.

De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett.

Az Úr érkezése

Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborús éjjel.

És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.

Életigenlők.hu

Hasonló cikkek