Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

A különféle fűszereket a történelem során mindig is nagy becsben tartotta az emberiség. Míg egykor legendás felfedezők szelték át az óceánokat, hogy hozzájussanak az ízük mellett színező- és sok esetben tartósítóanyagként is értékesnek számító fűszerekhez, ma egészségügyi hatásaik állnak a középpontban, tudósok garmadája igyekszik minél több adattal szolgálni arra vonatkozóan, miként segíthetnek a betegségek megelőzésében.

Az utóbbi időben a fűszerek rákmegelőző hatásaira is egyre nagyobb figyelem irányul, számos kutatás világított rá antioxidáns, immunerősítő, gyulladásgátló és sejtregeneráló tulajdonságaikra, valamint a sejtanyagcserében és az apoptózisban játszott szerepükre.

Fűszerek a rák ellen

Az apoptózis azt a programozott sejthalált jelenti, melynek során a feleslegessé vált sejtek egyfajta öngyilkosságot követnek el. A rákos sejtek ennek hiánya vagy hibája miatt indulnak korlátlan szaporodásnak, létrehozva az egyre növekvő tumorokat. Számos fűszer létezik azonban, mely segítség lehet az apoptózis elősegítésében, és lényeges szerepe lehet a rákos folyamatok megelőzésében is.

A csípős paprikában található kapszaicin az egyik legerősebb apoptózist elősegítő hatóanyag. A csípős ételekkel azonban vigyázni kell, nagy mennyiségben fogyasztva károsak lehetnek az emésztőrendszerre.

A kurkumának szintén gyulladáscsökkentő hatása van, elősegíti az apoptózist, erősíti az immunrendszert.

A szegfűszeg rengeteg bioaktív anyagot tartalmaz, és bár még sok kutatásra van szükség, valószínűsítik, hogy a jövőben komoly szerepet kaphat az emésztőrendszeri rák elleni küzdelemben.

A sáfránynak is kiemelt szerepe lehet kutatások szerint az apoptózisban, a tumorok növekedésének meggátolásában.

A szív fűszereként emlegetett kardamom is gazdag gyulladáscsökkentő, rákellenes hatóanyagokban.

A gyömbér a benne található gingerol nevű hatóanyagnak köszönhetően segíti elő az apoptózist.

A koriander szintén az egyik legerősebb antioxidáns, immunerősítő, gyulladáscsökkentő hatású fűszer.

Forrás: femina.hu

Életigenlők.hu

 

Similar Posts