Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

Miért van az, hogy vannak imák, amelyekre évek óta nem kapunk választ? Ez azt jelentené, hogy nem elég a hitünk? Vannak imák, amelyeket Isten meghallgat, másokat pedig nem? Ehhez hasonló kérdéseket tesz fel Bolyki László zenész, lelkigondozó. Előadásából szemlézünk most nyolc kiemelkedő gondolatot, de érdemes a teljes videót megnézni.

1. Az ima találkozás Istennel és a vele való személyes kapcsolat egyik formája. A lényege, hogy minőségi időt töltünk egymással és figyelünk egymásra.

2. Miért kellene egyáltalán kérnünk bármit Istentől, ha ő ismeri a vágyainkat és a szükségleteinket is? Azért, hogy egyre inkább megismerjük Őt, és az Ő akaratát, ezzel párhuzamosan persze önmagunkat is. Minél inkább megismerjük Őt, annál inkább belesimulunk akaratába, és annál inkább el tudjuk mondani, hogy „Legyen meg a Te akaratod!”, illetve annál inkább valósággá válik majd, amit az imáink végén szoktunk mondani: „Jézus nevében, ámen”. Amit már valóban Jézus nevében, azaz Jézus felhatalmazásával kérünk, az be is fog teljesedni. Addig viszont csak keresztvízzel leöntött varázsige, hogy „Jézus nevében”, ami hála Istennek nem működik.

3. A vészfék-ima az, amikor mindent, amit lehet megteszünk emberi erőből és utolsó mentsvárként az imához fordulunk. Mennyivel jobb lenne folyamatos kapcsolatban lenni az imán keresztül a Teremtőnkkel!

4. Az a bizonyság, ha valami úgy történik, ahogy mi akarjuk? Vagy az, ha úgy cselekedtünk, ahogy Isten akarja?

5. Azt hisszük, hogy a jó hit az, ha mi kérünk valamit és Isten azt teljesíti. A képünk nem valós, hiszen sokszor csak azokat osztjuk meg egymással, – bizonyságként – amikor valami sikerült. Az imádság viszont nem arról szól, hogy mi befolyásoljuk Istent.

6. Jézus is azt mondta, hogy ne tegyük az imádságot a kalmárkodás helyszínévé. Ha az imádság egy üzlet, akkor Isten azért nem teljesíti, amit kérsz, hogy megtanuld, hogy nem az.

7. Minden ima meghallgattatik, mert Isten megígérte! Nem az a fokmérő, hogy teljesül-e a kérésünk, a Biblia is tele van olyan példákkal, amikor Isten nem ad pozitív választ, de figyel és meghallgat. Amikor Pál elmondta, hogy tövis adatott a testébe és kérte a gyógyulást, Isten annyit válaszolt: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” /2Kor 12:9./

8. Figyeljük meg a Jézustól tanult imát! „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben! Szenteltessék meg a Te neved! Jöjjön el a Te országod! Legyen meg a Te akaratod!” Ez gyökeresen megfordítja az alapállást: az én-én-én helyett a te-te-te, vagyis Isten kerül a középpontba. Ekkor történnek a konkrét változások.

eletigenlok.hu

Similar Posts