Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

Az egészségügyi szakértők szerint a britek képtelenek eléggé kipihenni magukat éjszakánként, és emiatt az egész munkanapjukat fáradtan töltik. A délutáni alvás lehet a megoldás.

Dr. Peter Venn alvási rendellenességekkel foglalkozó szakértő szerint a napi minimum alvásmennyiségnek legalább hat órának kellene lennie, de ő is rengeteg olyan pácienssel találkozik, aki krónikus alváshiánnyal küzd, aminek rendkívül kellemetlen következményei lehetnek.

„A pácienseim közül sokan rettegnek attól, hogy egyszer valamelyik megbeszélésen a főnökük orra előtt fognak elbóbiskolni” – nyilatkozta dr. Venn. „Egyre több bizonyíték mutat arra, hogy a brit társadalom tagjainak napi alvásmennyisége folyamatosan csökken, pedig ha az ember nappal fáradt, akkor csak annyit tehet, hogy módosítja az éjszakai alvásritmusát.”

„A legjobb az lenne, ha mindenki napi hét és fél-nyolc órát tudna aludni, ugyanis ennyi alvásmennyiséggel a legkisebb a halálozási arány.” A legtöbben délutáni minialvásokkal próbálják meg pótolni az éjszaka kihagyott órákat, de vajon ezek a rövid szunyókálások valóban hatékonyak?

Dr. Rahul Mukherjee alvásspecialista szerint tüneti kezelésként mindenképp hasznosak az ilyen délutáni pihenők. „Minden egyes alvással töltött perc segít regenerálódni. Van egy bizonyos alvásmennyiség, amire minden nap szükségünk van. Ha az emberek nem tudnak éjszaka aludni, és ezt nappal pótolják, azzal alapvetően nincs semmi baj.”

A szakértők szerint a minialvásokat érdemes kora délutánra időzíteni, ilyenkor ugyanis az emberek nagy részére amúgy is rátör az álmosság. A napsütéses órák száma miatt nyáron érdemes kicsit későbbre, télen pedig korábbra tenni a szunyókálás időpontját.

De mégis mennyi ideig tartson egy-egy minialvás? Korábban a szakértők 30 percet javasoltak, de mostanra ez már nem ennyire egyértelmű. „Ha az ember éjszaka eleget aludt, akkor egyetlen percre sincs szüksége – nyilatkozta dr. Venn – Az ideális alváshosszt érdemes saját magunknak kitapasztalni, mert ha túl keveset, vagy túl sokat alszunk, csak még fáradtabbnak érezhetjük magunkat, mint előtte.”

A szakértők abban mind egyetértenek, hogy a délutáni alvás nem pótolhatja az éjszakait, sőt bizonyos esetekben gondokat is okozhat, mert megzavarhatja az agy bioritmusát. „A délután rendszeresen alvó emberek ezen kívül sok esetben nem vesznek tudomást az alvászavarukról, mivel az éjszakai alváskiesést nappal pótolják – nyilatkozta dr. Mukherjee – Pedig az éjszakai alvászavarok magas vérnyomást okozhatnak, és növelhetik a kettes típusú cukorbetegség kialakulási esélyét is.”

Forrás: hazipatika.com

eletigenlok.hu

Similar Posts