Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

A rák szó mindenkiből erős érzelmeket vált ki, és a legegészségesebbekben is szorongást kelt. A félelmek egy része abból is adódik, hogy számos tévhit, megalapozatlan, pontatlan információ él a köztudatban a daganatos megbetegedésekről, illetve azok rosszindulatú formájáról, a rákról. De vajon mennyire megalapozottak ezek a vélemények?

A rákkal kapcsolatos tévhitek eloszlatása rendkívül fontos a daganatos megbetegedések megfelelő időben történő felismeréséhez és kezeléséhez, hiszen, ha hiedelmektől rettegünk, akkor a rendszeres ön- és szűrővizsgálatoktól is ódzkodhatunk. Azonban mivel világszerte több mint 10 millióan halnak meg évente a rák valamelyik típusában, ezeknek a vizsgálatoknak a jelentősége egyre nagyobb a rákgyógyításban.

A rákkal kapcsolatos legelterjedtebb tévhitek

A rák mindig halálos

A leggyakoribb hiedelem, mely szerint a rákos megbetegedések mindig halállal végződnek, téves: a legtöbb rákfajta, attól függően, hogy mikor fedezik fel, kezelhető, gyógyítható, sőt, vannak olyanok is (például a hererákok és a limfómák egyes típusai), amelyek még előrehaladott stádiumukban is legyőzhetőek. A szűrővizsgálatok szerepe tehát kulcsfontosságú, hiszen az idejében diagnosztizált, vagyis korai stádiumban kiszűrt emlő-, vastagbél-, prosztata- és bőrrák a legtöbb esetben eredményesen gyógyítható.

A rák miatt kihullik a haj

Ez csupán részigazság, hiszen magától a daganatos megbetegedéstől nem hullik ki a haj. Azonban több olyan rákellenes kezelés létezik, például a kemo- és sugárterápia, amely a haj átmeneti elvesztésével jár. Ugyanakkor a daganatterápiák között is vannak olyanok, amelyek egyáltalán nem okoznak hajvesztést: a kemoterápiák egy része, valamint a célzott kezelések jó része is ilyen.

A rák fertőző

A rák semmilyen esetben sem fertőző, nem kaphatjuk el érintkezés, testváladék vagy cseppfertőzés útján. Ennek a tévhitnek csak annyi igazságtartalma van, hogy léteznek olyan vírusfertőzések, amelyek növelhetik a rák kockázatát. A legismertebb példa erre a humán papilloma vírus (HPV), ami a méhnyakrák és a szájüregi, garati daganatok fokozott kockázatával jár. Hasonlóan fokozza a gégerák és egyes limfómák veszélyét az Epstein-Barr vírusfertőzés. A fertőzés és az elváltozás kialakulása között viszont évtizedek is eltelhetnek. Ez az összefüggés természetesen nem jelenti azt, hogy minden esetben daganatos folyamatot indít el az ezekkel a vírusokkal való fertőzöttség, de jó tudni erről a kockázatról is.

A rák mindig fájdalmas

Vannak olyan daganatfajták is, amelyek még előrehaladott állapotukban sem okoznak fájdalmat. Ezért is van különös jelentősége a rákszűréseken való részvételnek, hiszen így a tünetmentes elváltozásokra is idejében fény derülhet. A fájdalommal együtt járó rákfajták kezelésének fontos része a fájdalom hatékony csillapítása.

„Anyukám rákos volt, ezért biztos én is az leszek”

Ez így nem igaz: nem minden rákbeteg családjában volt korábbi előfordulás, és nem feltétlenül lesznek az ő családtagjai betegek. Vannak azonban olyan rákfajták (pl. az emlőrák vagy a vastagbéldaganat), amelyeknél valóban felmerül a hajlam örökölhetősége: minden egyes közeli családtag érintettsége kis mértékben növeli a többi családtag veszélyeztetettségét. A rák kifejlődése ezekben az esetekben sem elkerülhetetlen, hiszen az elváltozás rendszeres rákszűréssel már korai stádiumban diagnosztizálható, és minél korábbi stádiumban derül fény a betegségre, annál nagyobb a gyógyulás valószínűsége. Genetikai vizsgálattal, idejében felismerve az ilyen típusú rákos megbetegedések jó eséllyel megállíthatóak.

Melyek a javasolt szűrővizsgálatok?

Nőknek

  • emlő diagnosztika (fizikális vizsgálat, ultrahang és mammográfia)
  • méhnyakrákszűrés (cytológia, ultrahang, nőgyógyászati szakorvosi vizsgálat)

Férfiaknak

  • prosztatarák-szűrés

Mindkét nem számára

  • tüdőszűrés CT-vel
  • melanóma-szűrés
  • digitális anyajegy-szűrés
  • hasi és kismedencei ultrahang
  • vastagbélrák-szűrés

Forrás: napidoktor.hu

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

Similar Posts