egészség + szépség = harmónia

Juhász Edit
projektmenedzser

A fájdalom egy olyan probléma, amiről az emberek többsége úgy gondolja, hogy azt csak gyógyszerek segítségével lehet megszüntetni, ami árthat az emberi szervezetnek. Azonban egyre több ember szeretne nem gyógyszeres kezelést kapni a problémájára, hiszen vannak alternatív lehetőségek a gyógyulásra. A Revitality ezeknek az embereknek jó lehetőséget ad arra, hogy alternatív módon gyógyulhassanak. Elsősorban azt szeretnénk elérni, hogy az emberek számára egyértelmű legyen, ha különböző kezelésekre eljárnak, akkor azzal nagyon sokféle betegség megelőzhető és vannak olyan betegségek, amelyek esetében az orvosi kezelés mellett kiegészítő terápia lehet mindaz, amit a Revitality kínál. Sok orvossal dolgozunk együtt, akik ide küldenek pácienseket. Vannak olyan esetek, ahol az orvossal konzultálva együtt kezeljük a beteget. Segítünk fogyni is, ebben a folyamatban senkit sem hagyunk magára. A Revitality mindazt nyújtja, ami ahhoz kell, hogy az emberek kívül-belül jól érezzék magukat.

Kovács Tibor
csontkovács és manuálterapeuta, az alternatív természettudományok parabolikus tiszteletbeli doktora

Elsősorban mozgásszervi problémákkal foglalkozom. Nagyon sok derék- és fejfájós ember van. Egy terápia 7-8 kezelést jelent, amivel jelentősen csökkenthető a fájdalomérzet és lényegesen jobb közérzeti állapot érhető el. Hitem szerint, ha egészségesek vagyunk, akkor teljes az életünk. Saját felelősségünk az egészségünket megtartani vagy helyreállítani, ha valami felborul. Tevékenységemmel minél több embernek szeretnék segíteni, hogy boldogan és egészségesen élje életét.

Szabó Zoltán
alternatív mozgás- és masszázs terapeuta

Mai fogyasztói társadalmunkban az anyagi javak gyűjtése, a rohanó életmód stresszt és ebből fakadó testi-lelki egyensúlyvesztést okoz. Ehhez társul még a kevés testmozgás, a helytelen testtartás és az egyoldalú fizikai megterhelés. Ebből adódóan a szervezet energiaellátása is csorbát szenved, melynek következtében szervi betegségek alakulnak ki. A betegség kialakulása után pedig vegyi laborban összeállított tablettától reméli az egyén a gyógyulást, ami csupán kémiai szinten nyúl bele a szervezetbe, többnyire kellemetlen mellékhatások tömkelegét okozva. Sokan nem is tudják, hogy a masszázs az egyik legősibb, és legkellemesebb természetes módszer, a betegségek megelőzésére és gyógyítására. Ellensúlyozza a test stresszre adott negatív válaszreakcióit, feloldja az izmok akaratlan feszülését, lehetővé teszi a normális szívritmus, vérnyomás és keringés helyreállását.

Schinágl Rita
Reiki mester, bioenergetikus

Hét éve foglalkozom energiagyógyászattal. 1,5 éve bioenergetikai gyógyászattal. Reiki mesteri – Bioenergetikus – spiritiszta és parapszichológusi képzettségem és gyakorlatom van.

Mison Judit
alternatív terapeuta

Alternatív terápiákkal foglalkozom. Saját élet tapasztalások ok-okozatai vezettek rá erre az útra, hogy embertársaimnak is megmutassam, mindig van választásunk. Az örömteli élet kulcsa a kezünkben van. Fontosnak tartom a test-lélek-szellem-természet harmóniáját. Ezt támogatjuk a terápiák alatt a különböző módszerek és az intuíció segítségével.

 

Bátori Zsuzsanna
Alexander-technika oktatás – testtartás javítás

Alexander-technika a test fizikai állapotában létrejövő változásokat korrigálja és megtanít a helyes testhasználatra. Megoldást jelent hát, derék, csípő, váll problémák megoldásában, segítséget ad gyakori migrén, fokozott stressz terhelés esetében is. Tanulási folyamat, melynek során a megbomlott egyensúly visszaállításával javul a testhasználat, csökken vagy akár meg is szűnik a mozgásszervi fájdalom – a stressz szint jelentősen csökken és jobb lesz a stresszkezelés – hatékonyabbá teszi az energia felhasználást, így a nap végére kevésbé fáradunk el. Kiegyensúlyozottabbá tesz, szebb lesz a testtartásunk, javítja az önértékelésünket. A módszer az embert holisztikus egységben szemléli, a test fizikai változásai következtében jobb lesz a közérzetünk érzelmi és szellemi vonatkozásban egyaránt. Hatása hosszú távon megmarad, mivel a tanultakat életünk végéig alkalmazhatjuk. Tanítás magán órákon és kiscsoportban (3-6 fő) is lehetséges a Revitality Egészségközpontban.

Carla Galli
coach, egyénre szabott figurális családállítás

A figurák segítségével láthatóvá válnak a nem kívánt családi kötődések, egyben körvonalazódik e hatások megszüntetésének a lehetősége is. Kitárulnak a megoldások, így elindulhatunk a változás útján. A bábuk akár egészség, karrier, pénzügyi, családi vagy párkapcsolati helyzeteket is modellezhetnek, élő személyek bevonása nélkül. A figurák mozgatásával új alternatívák, gondolatok jöhetnek létre, egészen addig, amíg optimális kép születik. A térben elrendezett figurák karaktere erős hatással van a megoldandó problémákra, ezáltal más, tudat alatt rejlő témák kerülnek felszínre, melyek erőt adhatnak, de gyengíthetnek is.

Virág Judit Kata
bodyART instruktor, csoportos fitness instruktor

A bodyART egy funkcionális, saját testsúlyos edzésforma, gyakorlásához semmilyen eszközre vagy előképzettségre nincs szükség. Az óra során minden mozdulatot a saját be- és kilégzésünk ritmusa vezet, így tudunk egy idő után igazán magunkra és saját testünk érzeteire figyelni. Egyszerre fejleszti a testi erőt és hajlékonyságot, ugyanakkor feltölt és kikapcsol. Az egész testre hat, teszi mindezt a core izmokból kiindulva, ami különösen jót tesz a hátnak, de a belső szervekre is jó hatással van, ezért felüdülés és igen hasznos az irodai ülőmunkát végző vendégek számára is. Amellett, hogy az állóképességet és a mozgáskoordinációt fejleszti, a mozgás szépségére is ráirányítja a figyelmet. Kezdő sportolóként is bátran kipróbálhatjuk, az egyes gyakorlatok különböző változatokban végezhetők, így mindig másféle kihívást rejtenek magukban. BodyART – az erő és a szépség összhangja elérhető lesz a Revitality Egészségközpontban is.

Ronga Ibolya
szépségtanácsadó

20 éve dolgozom egészséges életmód- és szépségtanácsadóként. Több mint 15 éve komplementer gyógymódot használó orvosi háttérrel, orvosok által tartott tanfolyamokon és konferencián vettem részt, köztük dr. Dorjee Rapten tibeti származású, gyógyközpontokat üzemeltető professzor, és dr. Adriana Salajan professzor kurzusait látogattam. Salajan professzor 20 éve használja a táplálkozás kiegészítőket a praxisában. A Beauty Fórum International Congress Tanfolyamán is részt vettem, és oklevelet szereztem „A Hormonok és a vitaminok szerepe a bőr öregedésének gátlásában” címmel. Igény szerint 6 hetes programokkal segítem a fogyni vágyókat, „inbody” testösszetétel (testzsír százalék, vázizomzat, zsigerizsír állapotfelmérés) analízissel végigkísérve a folyamatot. Alapfilozófiám: életmódváltás, csak táplálkozásváltoztatással, és az ételek másfajta kombinálásával lehetséges.

Kérdezd onko-segítődet! Google helyett…

ÚJ hiánypótló szolgáltatás a Revitality Egészségközpontban – péntekenként

– rákellenes életmód-tanácsadás –

A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat onkológiai szakrendelésével együttműködve ONKO-SEGÍTŐ szolgáltatást indít 2019. szeptembertől, amit pilot programként tesztel szakértők bevonásával, hogy 2020-tól országosan elterjedjen ez a támogató szolgáltatás.

A daganatos beteg számára fontos, hogy megértse:

  • mi történik majd vele a diagnóziskézhezvétele után
  • mik a lehetőségei a kezelési időszakban, gyógyulásban, rehabilitációban
  • kétoldalú akaratból közvetít a kezelőorvosok és a beteg között
  • támogató attitűddel megérteti a daganatos beteggel és környezetével a valós helyzetet
  • értelmezi a betegségről szóló diagnózisokat, leleteket, közérthetően kommunikálja az orvosi nyelven írottakat
  • segíti a betegek egészségügyi rendszerben történő eligazodását
  • ismerteti az egészségügyi fogyasztói jogokat, a teljes körű tájékozottságot elősegíti
  • segítséget ad a minél hatékonyabb időkihasználáshoz, hogy ne vesszen fölöslegesen pénz és idő a beteg részéről történő „csodavárással” és „csodamódszerek felkutatásával”
  • segíti a kezelőorvosok munkáját azzal, hogy a kliens megértse a betegsége mikéntjét, a kezelések szükségességét, hatékonyságát
  • igény szerint a kiegészítő terápiákat, természetes gyógymódokat ismereti koordinálja a kezelésekhez szükséges szakterületek együttműködését.

eletigenlok.hu

Hasonló cikkek