Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 4 perc

Miért ennénk ribizlit, amikor sokkal kényelmesebben fogyasztható gyümölcsök is vannak? Mondjuk, C-vitaminjáért, antioxidáns színanyagaiért, növényi rostjaiért. Ételnek sem megvetendő, de gyógyszernek kifejezetten kellemes.

Júniusban kerül először a piacokra a ribizli üde savanykás termése, a fürtökben szedett sok apró kis bogyó. A piciny piros golyócskák fogyasztása és eltevése a viszonylag nagy magok és a fürtök száracskái miatt némileg macerásnak tűnhet. Ha azonban ügyesen – például egy villa segítségével – megküzdünk e kellemetlenségekkel, és leszárazzuk, igazán egészségeset lakmározhatunk belőle, és élvezhetjük a gyümölcsből készült páratlanul finom szörp és lekvár ízét.

Kerti, termesztett ribiszke, piros vagy vörös ribiszke vagy egyszerűen csak ribizli névre hallgat. Hívják vadegresnek is. Latin neve Ribes rubrum, melyből az első, a nemzetségnév arab eredetű. A nemzetségnek, mely az északi félgömb mérsékelt éghajlatú tájain mindenhol elterjedt, sőt ismertek az Andokban élő ribiszkék is, mintegy 150 faja ismert. A botanikai név második tagja annyit tesz; piros. A szín természetesen bogyójának piros színére utal, de a fehéres színű bogyókat termő változat is ehhez a fajhoz sorolódik, annak szelekcióval elkülönített változata. A ribiszke- vagy köszmétefélék (Grossulariaceae) családjának tagja.

Középhegységi tájakon olykor vadon is terem, de kerti bokorként jellemzőbb. Feltehetőleg a XV. századtól, Magyarországon pedig a XVII. századtól vált kedvelt kerti cserjévé. A Duna-kanyarban és környékén, valamint a Nyugat-Dunántúlon termesztik nagyobb mennyiségben. A cserje 1-1,5 méter magasra nyúló, tüskétlen vesszőin jellegzetes 3-5 karéjú levelek vannak. A levelek fonákán olajmirigyek találhatók. Az egy évnél idősebb ágakon lecsüngő fürtöket alkotó virágzatban fejlődnek kicsi, fehéres szirmú virágai. Az április-májusban nyíló virágokból júniusban, júliusban szüretelhető bogyók fejlődnek. A fürtöket egyben érdemes leszedni, mert a szemek nem hullanak le a kocsányról, és így szedéskor inkább sérülnének.
Legismertebb hazai fajtái a gyöngyösi és nagymarosi Fay-féle bőtermő, valamint a sárgásfehér bogyójú Blanka. Emellett egyre több külföldön nemesített ribizli is kapható.

Miért jó?

A ribizlit igazán nem energia-tartalma miatt fogyasztjuk, az 100 grammban csupán mintegy 29 kcal/121 kJ. Csekély fehérjetartalma 1,1 grammot tesz ki, a benne levő zsír pedig mindössze 0,5g körüli. Savanykás ízéhez híven cukorból sem túl sokat tartalmaz, de szénhidrátjai már jelentősebb mennyiséget, 10-15 grammot képviselnek, melyből az emésztéshez fontos növényi rosttartalom, főként pektinszármazékok 8 gramm körüli mennyiséget tesznek ki, ezért az almához hasonlóan egészséges. Savanykás ízét többek között különböző gyümölcs-és egyéb savaknak köszönheti. Kimutattak belőle almasavat, citromsavat, bórkősavat, borostyánkősavat, ecetsavat, oxálsavat, és még sorolhatnánk.

Ahogy valamennyi ribiszkeféle, a ribizli is sok C-vitamint tartalmaz, 100 grammja mintegy 30-40 mg-ot. Nem véletlenül alkalmazták már korábban is skorbut ellen. Emellett B1-vitamin, B2-vitamin, B6-vitamin, valamint E-vitamin van benne említendő mennyiségben. Minden bizonnyal flavonoidjainak és béta-karotinjának köszönheti tumorellenes hatását.
Fontos ásványi anyagai a nátrium, kalcium, foszfor, magnézium és a vas, sorukból kiemelkedő a 280 mg-ot kitevő káliumtartalom.

Növényi zsírjai a bőrben található zsírokhoz hasonlóak, a bőr által könnyen felvehetők és leadhatók. Feltehetőleg ezért ápolja és nyugtatja a ribizliolaj a száraz, érzékeny bőrt. Újabban a régi gyógyászati hagyományok ellenőrzése végzett kísérletek során a ribizli arról tett bizonyságot, hogy a bőr neurodermitisnél gyakori gamma-linosav-hiányát hatékonyan képes ellensúlyozni. Hashajtó hatása is ismeretes.

Hogyan fogyasszuk?

 Lehetőleg nyersen együk, hiszen így érvényesül leginkább rengeteg vitaminja. Annál is inkább, mert nem tartható el sokáig. Értékes C-vitaminját akkor őrizhetjük meg legjobban hosszabb távon, ha hidegen kinyert levét cukorral és kevés tartósítószerrel szörpnek tesszük el. Színes leve miatt kedvelt alkatrésze a bóléknak és gyümölcssalátáknak. A magok és száracskák miatt gyümölcslevesbe inkább csak kinyomott levét szokták tenni, de aki nem idegenkedik a ribizlimagtól, az teheti bátran savanykás levesbe, húsok mellé adható mártásba, vagy készíthet vele gyümölcsjoghurtot.

Lekvárnak, dzsemnek is megfőzhetjük, valamivel több cukrot igényel, mint más gyümölcsök, de vigyázzunk, ne cukrozzuk el. A megtört gyümölcshúst átpasszírozva megszabadulhatunk a magoktól. Levéből ízletes gyümölcskocsonya készíthető. Remekül színezi a gyümölcsös tortakrémeket, készüljön akár túróval, akár cukrozott tejszínnel. Utóbbi esetben nem árt némi óvatosság. Csak a legvégén adjuk hozzá a krémhez a cukros ribizlilevet, és vigyázzunk, nehogy savtartalma a fehérjét kicsapva összecsomósítsa a krémet. A ribizliből készült bor is sok C-vitamint tartalmaz.

Tippek, tanácsok

A családi házak kertjeiben egyre kevesebben foglalkoznak gyümölcs- és zöldségtermesztéssel, így a ribizli is kiszorul a házikertekből. De miért ne tekinthetnénk rá akár dísznövénynek is? Piros termése dísze lehet a kerítés mellé ültetett sövénynek, mint bármely pirosló bogyójú díszbokor. Sűrű lombot ne várhatunk tőle, de ez talán nem mindig hátrány. Miután bogyói nem hullanak le maguktól, viszonylag sokáig gyönyörködhetünk bennük. Végül csak jó, ha a gyerekek leeszik.

Érdekességek

A ribizli valószínűleg Ázsiából és a Földközi tenger vidékéről érkezett hozzánk. A XIV. században kolostorkertekben kezdték termeszteni. Közeli rokonának, a feketeribizlinek több jótékony élettani hatást tulajdonítanak, a piros bogyójú ribizli viszont elterjedtebb és szebb, ízét is többen kedvelik. Az élénk piros ribizlit vétek hagyni a ribizlibokorra száradni!

Forrás: hazipatika.com

Életigenlők.hu

 

Similar Posts