Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

„A rákellenes küzdelem közügy, az egészségmegőrzés a legfontosabb, a szűréseket népszerűsíteni kell és a betegek tájékoztatását, gyógyulását, rehabilitációját széles körű összefogással – orvosok és társadalmi-civil szféra szoros együttműködésével – segíteni kell.” – hangzott el Prof. Dr. Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatójának és Béres Klára, a Béres Alapítvány elnökének  beszédében.

A Rákellenes Küzdelem Világnapjához kötődően a Béres Alapítvány 30 millió forintot meghaladó értékű Béres Cseppet adományozott a daganatos betegek gyógyulásának támogatására. Az adományt Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke, Prof. Dr. Kásler Miklósnak, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosának, valamint az ország legjelentősebb daganatos betegeket tömörítő szervezetek vezetőinek adta át az Országos Onkológiai Intézetben megrendezett találkozón.

A Béres Alapítvány széleskörű társadalmi tevékenységének egyik legfontosabb alappillére az egészség védelméért való munkálkodás, az egészségtudatosság fejlesztése, a betegség-megelőzés lehetőségeinek feltárása, a betegek gyógyulásának elősegítése. Az immáron 25 éve tartó munkában kiemelkedő szerepet kap a daganatos betegek támogatása.

A Rákellenes Küzdelem Világnapja figyelemfelkeltő keretet jelent a kór leküzdésének lehetőségeit kereső összefogásra, a betegek lelki és testi támogatására. A Béres Alapítvány sokéves tapasztalata szerint e súlyos betegségben szenvedőknek hathatós segítséget jelent a rájuk figyelő szeretet, az együttérzés, és a gyógyszeres immunerősítés lehetősége. E meggyőződésből juttatja el évről évre Béres Csepp adományát a rászorulóknak, orvosok és a betegeket tömörítő országos szervezetek segítségével. Id. dr. Béres József, a Béres Csepp megalkotójának munkássága szorosan kötődött a daganatos betegség elleni küzdelemhez. A legendás feltaláló felismerte bizonyos nyomelemek szerepét a szervezet anyagcsere folyamataiban, nélkülözhetetlenségüket az immunrendszer megfelelő működésében. Ma már általánosan elfogadott, hogy ezeknek a létfontosságú anyagoknak jelentős szerepük van a rák kialakulásának megelőzésében és legyőzésében. Ezt az összefüggést id. dr. Béres József az emberi élet külső és belső feltételrendszerének következetes tanulmányozásával ismerte fel majdnem fél évszázaddal ezelőtt, ám eredményei ma, amikor az élő szervezetnek egyre nagyobb kihívásokkal kell szembenéznie, aktuálisabbak, mint valaha.

„Mindannyian tudjuk, hogy az ember, mint élőlény, eredendően része a természetnek. Életképessége, fennmaradása, egészségi állapota mindig is a környezethez való alkalmazkodásának függvénye volt. A civilizáció térhódításával ez a roppant érzékeny és sérülékeny egyensúly egyre nagyobb veszélybe kerül. Szervezetünk sok esetben nem képes lépést tartani a külső tényezők felgyorsult változásaival, megbetegszik. Fontos, hogy minden eszközt, minden lehetőséget megragadva, tudatosan és együtt vegyük fel a harcot a betegségekkel szemben. A daganatos megbetegedések sajnos még ma is a vezető halálokok közé tartoznak. Béres József kutatásait és eredményeit szem előtt tartva, mi biztosak vagyunk abban, hogy gyógyszeradományunkkal hatékony segítséget nyújtunk e súlyos betegség elleni küzdelemhez” – hangsúlyozta Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke az Onkológiai Intézetben tartott sajtótájékoztatón.

Öröm, hogy Prof. Dr. Kásler Miklós és Béres Klára interjút adnak az Életigenlők magazinnak.

A tavaszi szűrőkamionos országos rendezvényeinken sok egyéb mellett idén is kerül Béres Csepp az ajándékcsomagokba.

A csoportképen balról jobbra: Dr. Kiss István, A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány elnöke • Prof. Dr. Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa • Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke • Dr. Nagy András, a Magyar ILCO Szövetség elnöke • Dr. Muszbek Katalin, a Magyar Hospice Alapítvány orvos igazgatója • Szekeres Ernő, a Rákbetegek Országos Szervezete alelnöke • Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke

(Forrás: beres.hu)

Similar Posts