Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. < 1 perc

A pubertáskorban kemoterápián átesett fiúknál tartós genetikai módosulás alakulhat ki. Olyan spermiumváltozás léphet fel, amelyet aztán a következő generációnak is átadhatnak. Egy kisméretű amerikai tanulmány ezt először mutatta ki embereknél.

A spermiumok DNS metilációjának epigenetikai változásaira lettek figyelmesek kutatók azon férfiaknál, akik túlélték az osteosarcomát, vagyis az egyik leggyakoribb rákbetegséget, mely a fiúkat pubertáskorban érintheti. A spermiumváltozásokat 10 évvel azután észlelték, hogy a páciensek kemoterápián estek át. Noha a módosulások viszonylag kicsinek számítanak, a felük összefüggésbe hozható a génekkel.

Vezető szerzője, Michael K. Skinner, PhD, professzora és alapító igazgatója a Pullmani Washington Állami Egyetem Reproduktív Biológiai Központjának, valamint a Biológiai Tanulmányok Iskolájának, leszögezte, hogy ezen spermium változások még a betegek utódait is érinthetik.

„Noha bizonyítékunk még nincs rá egyértelműen, de a lehetőség fennáll, mivel az epigenetikai módosulás a spermiumban van” – mondta el a Medscape Medical News-nak Skinner, hozzátéve, hogy kollégáival további vizsgálatokat szeretnének folytatni a témában.

„Jelenleg nem jelenthetjük ki, hogy a kemoterápiát kerülni kell, ugyanis ez biztosítja a túlélést – de azt meg lehet tenni, hogy a kemoterápia előtt spermiumot gyűjtenek a fiúktól és később, ha utódot szeretnének, akkor a lefagyasztottat használják fel, melyeket a spermium változás nem érintett” – magyarázta dr. Skinner.

Rámutatott, hogy a mélyhűtés már régóta bevált megoldás a nők számára is, akik kemoterápián esnek át – ők sokkal érzékenyebbek ezekre a gyógyszerekre és gyakorlatilag terméketlenné is teheti őket a kezelés.

Forrás: napidoktor.hu

Életigenlők.hu

Similar Posts