Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 5 perc

„Egészségtelenül élni manapság talán valóban könnyebb, mint megfogadni és betartani az egészséges életmóddal kapcsolatos tanácsokat, ugyanakkor a saját tapasztalataim alapján azt kell mondjam, hogy a sok meg nem fogadott tanács, később többszörösen bosszulhatja meg mulasztásunkat.” – mondta a tőle megszokott komolysággal és mosollyal Zombory Miklós Budapest IX. kerület Ferencváros egészségügyért felelős alpolgármestere az Életigenlőknek adott évindító interjúban.

Alpolgármester úr, Ön köztudottan egészségpárti, sokat tesz azért, hogy a kerületben megvalósult programok minél szélesebb körben népszerűsítsék az egészséges életszemlélet kialakítását. Milyen tervei vannak erre az évre?

– A kérdést talán onnan érdemes megközelíteni, hogy a megfelelő kerületi egészségügyi ellátást több tényező együttes megléte biztosítja: az intézményi-szervezeti háló és a betegellátáshoz szükséges infrastruktúra, a megfelelő szaktudással rendelkező személyállomány és maga a konkrét betegellátás. 2018. évben változás elsősorban az egészségügyi ellátást biztosító infrastruktúra fejlesztése területén lesz, hiszen sor kerül a Ferencvárosi Egészségügyi szolgáltató KN Kft. Mester utcai szakrendelő épületének energetikai korszerűsítésére. Az európai uniós támogatásból és önkormányzati forrásból megvalósuló beruházás keretében sor kerül az épület nyílászáróinak cseréjére, hőszigetelésére, kazáncseréjére, illetve megújuló energiaforrás (napelem) telepítésére. A beruházással az üzemeltetés gazdaságosabb lesz, illetve esztétikai szempontból is egy megújult épület várja majd a betegeket.

Ezen túlmenően a betegellátáshoz szükséges műszer- és eszközállomány fejlesztésének szükségessége és lehetősége is minden évben terítékre kerül. 2018. évben a korábbi évekhez képest nagyobb értékű beszerzés keretében az alábbi műszerek kerülnek beszerzésre: kardiológiai ultrahang berendezés, lökéshullám-terápiás készülék, szűrő tympanométer, valamint direkt digitális röntgen berendezés.

– Mi várható az infrastruktúra és a műszerállomány fejlesztésén túl?

– Az Önkormányzat a FESZ Kft. közreműködésével számos olyan programot szervez, amelyekkel a betegségmegelőzés fontosságát hirdeti és az egészséges életszemléletet igyekszik népszerűsíteni. Ezek között ingyenes szűrővizsgálatokat és tematikus egészségnapokat találhatunk. Évek óta nagy sikerrel szervezünk ilyen programokat és megragadva az alkalmat, ezúton hívnám fel minden Kedves Olvasó figyelmét, hogy kövessék a kerületi híreket és jöjjenek el minél többen ezekre a programokra.

– A gyógyulásban ma már egyre többen nyitottak szelíd gyógymódok igénybevételére is. Van arra irányuló törekvése a kerületi FESZ-nek, hogy az integratív medicína egyes területei – komplementer terápiák a hagyományos orvoslás mellé bekerülhessenek?

– A komplementer medicína, mint a hagyományos orvoslás mellett alkalmazható kiegészítő gyógymódok létjogosultságát személy szerint nem kérdőjelezem meg, ugyanakkor hangsúlyozni kell annak kiegészítő jellegét, tehát a konvencionális gyógymód nem helyettesíthető. A daganatos betegségek esetén gyakori a hagyományos és a komplementer medicínák együttes igénybevétele, mely véleményem szerint a beteg döntése kell, hogy legyen. A kerület egészségügyéért felelős alpolgármesterként elsősorban a hagyományos, bizonyítékokon alapuló betegellátás és kezelés feltételeinek biztosítását tartom szem előtt, ugyanakkor személy szerint nem ellenezem a betegek által saját maguknak megszervezett komplementer terápiák alkalmazását.

– 2018 őszén a Magyar Tudományos Akadémián „A rákellenes küzdelem kiemelt közügy” címmel nemzetközi konferencia kerül megrendezésre a 33 éves A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány szervezésében. A tervek szerint több partnerszervezettel közösen lobbizva kiemelt társadalmi üggyé lehet minősíttetni a rákellenes kérdést, meg lehet határozni egy „rákellenes minimumot”, aminek része a holisztikus megközelítésű gyógyítás. Ön hogyan vélekedik erről?

– Hazánkban mindenki számára biztosítottak a daganatos megbetegedések kivizsgálásában alkalmazott legmodernebb vizsgáló módszerek és kezelések, amelyeket egyébként a Ferencváros Egészségügyi Szolgáltató KN Kft. is holisztikus megközelítésben alkalmaz.

Ennek keretében kiemelt figyelmet fordítunk a megelőzés fontosságára, hiszen sokkal könnyebb a betegség megelőzése, mint a már beteg szervezet meggyógyítása. Az elsődleges cél tehát, az egészség megőrzése. Ennek elérése ugyanakkor nagymértékben függ minden ember hozzáállásától, személyes gyakorlatától, milyen gyakran él öngyógyító lehetőségekkel, pl. helyes táplálkozással, diétával, tisztítókúrával, vitaminbevitellel, rendszeres mozgással, stb.

– A daganatos betegségből való gyógyulás legjobb módja a prevenció – mondják onkológus orvosi körökben. A szűrések népszerűsítésével a betegségmegelőzés fontosságát hirdette meg a kormányzat 2017-18-as években. Mire számíthat a 9. kerület lakossága a kormányprogram keretében idén?

– A Ferencvárosi Önkormányzat az elmúlt évben – korábbi gyakorlatnak megfelelően – a vezető megbetegedést kiváltó és halálozást okozó különböző onkológiai, nőgyógyászati, urológiai, szemészeti, mozgásszervi, szív-és érrendszeri betegségek kiszűrésére irányuló térítésmentes, lakossági szűrővizsgálatokat szervezett.

Az idei évben, 2018-ban is szeretnénk ezt a gyakorlatot tovább vinni, illetve az Önkormányzat által szervezett ezen szűrővizsgálatok mellett a komplex emlőszűrés, nőgyógyászati szakszűrés, a háziorvosok által végzendő emésztőszervi daganatok szűrése is állandó a szak- és alapellátás területén.

Az Önkormányzat által szervezett szűrővizsgálatokon közel 450-500 kerületi lakos vett részt. A szűrővizsgálatokon résztvevők évente nagy örömmel fogadják ezen lehetőséget, elmondható, hogy a vizsgálatokra többszörös a túljelentkezés. Azon jelentkezőket, akik esetleg már nem tudtak előjegyzés alapján a vizsgálatokra jelentkezni, természetesen a Ferencvárosi Egészségügyi Szolgáltató KN. Kft. ellátta, a vizsgálati lehetőségeket más időpontban biztosította.

A szűrővizsgálatok térítésmentes igénybevételének lehetőségét 2018-ban is széles körben szeretnénk kommunikálni a lakosság felé, illetve ezzel összefüggésben megvalósul a vizsgálaton résztvevők és esetlegesen gondozásra szorulók utánkövetése, illetve gondozásba vétele is.

– Ön mit tart fontosabbnak a betegségmegelőzés területeit – szűrések, prevenció más formái – ismertetni vagy az alanyi jogon járó gyógyulási lehetőségekben nagyobb esélyeket adni?

– A daganatos betegségek kialakulása esetében, nem csak az jelentkezik szempontként, hogy ez a betegség ki se alakuljon, hanem az is, hogy a daganatos betegségek miatti elhalálozást is sikerüljön megelőzni. Ez természetesen elsődlegesen prevencióval, tehát a rákkeltő tényezők elkerülésével, továbbá a korai diagnózissal és kezeléssel, végezetül pedig gyógyszeres kezeléssel és kórházi ellátás során történő beavatkozással (műtét, besugárzás) előzhető meg. Ezek után nehéz lenne arra válaszolni, hogy melyik ezek közül a fontosabb, melyik élvezhet elsőbbséget, hiszen egyik elemét sem lehet ennek a folyamatnak mellőzni. Ezzel szemben inkább azt mondanám, hogy mindhárom, tehát a szűrések, a prevenció és az alanyi jogon járó gyógyulási lehetőségek biztosítása is ugyanolyan nélkülözhetetlen. A kerületben megvalósuló szűrésekről már fentebb ejtettem néhány szót, ugyanakkor a prevenció tekintetében pedig szeretném még elmondani, hogy az egészségmegőrzés, az egészséges életmódra történő nevelés érdekében számos egészségügyi programot biztosítunk a lakosság számára, mint pl.: rehabilitációs úszás, óvodai fogászati bemutató, Családi Sport- és Egészségnap, Nyitott Egészségnap. Folyamatosan keressük tehát azokat a lehetőségeket, melyek az egészséges életmód felé vezetik az embereket. Mindezeken túl úgy gondolom, hogy az alanyi jogon járó gyógyulási lehetőségek pedig mindenki számára biztosítottak a kerületben.

Mi az Ön életigenlése? Van-e olyan életreceptje, amit év elején, évindító jókívánságként az olvasóknak ajándékoz?

– Gyakran hallunk olyan tanácsokat, hogy ne dohányozzunk, ne igyunk alkoholt, kerüljük a vörös húsok és a túlsütött ételek fogyasztását, ne járjunk szoláriumba, és az ilyen és hasonló „tiltások” mellett ügyeljünk arra, hogy sokat legyünk szabad levegőn, sportoljunk mindennap, igyekezzünk egészséges étrendet felállítani, és még sorolhatnánk… Mindezek alapvetően az egészséges életmód eléréséhez szükséges lépések, amelyek sajnálatos módon a jelenkor emberének mindennapjaiban sokszor kvázi áldozatként jelennek meg. A legtöbbet hallható kifogás ezekkel szemben talán az, hogy „nincs rá időnk”. Egészségtelenül élni manapság talán valóban könnyebb, mint megfogadni és betartani az egészséges életmóddal kapcsolatos tanácsokat, ugyanakkor a saját tapasztalataim alapján azt kell mondjam, hogy a sok meg nem fogadott tanács, később többszörösen bosszulhatja meg mulasztásunkat.

Mindezek alapján mi az életigenlésem? Mindenekelőtt az, hogy ne féljünk időt szánni az egészségünkre, ne ismerjünk kifogást ebben a kérdésben, mert a betegség sem ismer kifogásokat. Fogadjunk meg minden olyan tanácsot, amely az egészség megőrzését, a betegség elkerülését szolgálja, és vegyük igénybe betegség esetén mindazt, ami egyértelműen a gyógyulást biztosítja.

(VM)

Életigenlők.hu

Similar Posts