Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 5 perc

„A tenger és annak élőlényei minden betegségtől megtisztítanak” – mondta az örök érvényű mondatot Euripidész, a híres görög tragédiaköltő több mint 2500 évvel ezelőtt. És valóban: a tengervízben élő algák gyógyító erejét ősidők óta használja az emberiség. A csodálatos édesvízi algákat a modern táplálkozástudomány újra felfedezte, ezáltal napjainkban az egyik legfontosabb táplálékká vált. Dr. Boros Judit háziorvos 2012 óta foglalkozik az algákkal.

Tudjuk, hogy elsősorban megelőzésre, prevencióra szolgál az alga, hiszen több mint 100 betegséget lehet vele megelőzni. De a már kialakult betegségek is gyönyörűen javulnak tőle, mert a fizikai szintű öngyógyító folyamatokat beindítja. Erős méregtelenítő, sejtvédő és lúgosító hatása van a benne lévő klorofill miatt. A sejtvédő, szabadgyök lekötő (antioxidáns) hatásának köszönhető az erőteljes daganatellenes hatása. Erősíti az immunrendszert, energetizál, regenerálja a sejteket emiatt fiatalít, az őssejtek akár 25%-át tudja aktiválni. Az algákról tudni kell, hogy „csak” a fizikai test szintjén tud hatni, a fizikai öngyógyító folyamatainkat indítja be, illetve állítja helyre. Egyetlen ellenjavallata van, – a szervtranszplantáció – mert ott fontos az immunrendszer gyengítése.

Az alga egy kb 3,5 milliárd éves teljes értékű ősi táplálék. Ott volt a törzsfejlődés elején, tehát minden élőlény algákon fejlődött ki. A tengerben élő állatok – kagylók, halak, bálnák, mind algákkal táplálkoznak.

Míg a legjobb táplálék-kiegészítőben maximum 300, (pl. a fokhagymában 150, az aloe verában 273), addig az algában kb. 4000 hatóanyag van. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) az algát az ötödik legegészségesebb táplálékként tartja számon. 1 alga kapszula (1 gramm) bevétele olyan, mintha kb. 1 kg zöldséget ennénk meg.

Egészséges, normál súlyú embereknek megelőzésre 20 kg-onként 1 kapszula, de betegeknek már minimum 3×2 kapszula javasolt, ami kb. 6 kg zöldség tápanyagértékével egyenértékű. Sajnos a piacon lévő zöldségeknek, gyümölcsöknek alacsony a tápanyagértéke, jóval kevesebb, mint 30-40 évvel ezelőtt.

Olyan egészséges táplálékról van szó, aminek rengeteg pozitív hatása van és nincs mellékhatása. Méregtelenítési tünetek a kezelés elején ritkán előfordulhatnak: hasmenés, bőrkiütés, bűzösebb vizelet és verejték. Ezért fokozatos bevezetést javaslok, napi 1 kapszulával indulva, és 2-3 naponta 1 kapszulával emelve. Nagyon fontos a megfelelő folyadékpótlás – 20 kg-onként kb. 0,7-1 liter folyadék bevitele szükséges naponta, ami a méreganyagok kiürítéséhez szükséges. Elégtelen folyadékbevitel következményeként jelentkezhet fejfájás, szájszárazság, szédülés.

Az algafogyasztás mögött a japán modell áll, ők ’98 után bevezették a tudatos, napi szintű algafogyasztást. Japánban évente fejenként kb. 10 kg élő algát fogyasztanak. „Becsempészik”, amibe csak tudják, algás cukorkát készítenek a gyerekeknek, beletekerik a sushiba is. Személyesen tapasztaltam, hogy a japán emberek mennyire egészségtudatosak. A napi szintű algafogyasztásnak köszönhetően napjainkban már több mint 60 ezer egészséges 100 éves ember él Japánban.

Több mint 25 ezer féle alga létezik, egyáltalán nem mindegy, melyiket fogyasztjuk és, hogy melyik milyen arányban és mennyiségben kerül egy készítménybe. Az Imune kapszula 4 féle algát tartalmaz, 3 édesvízi mikro- és 1 tengeri makroalgát. Hatékonysága abban rejlik, hogy szerves táplálék révén 95% feletti a hatóanyagok felszívódása és beépülése, illetve mindegyik benne lévő alga sejtszinten hat, de mind más területen fejti ki hatását.

Spirulina platensis (kék alga)

Nevét a spirális fonálszerű alakjáról kapta. A sejtek táplálásáért felelős a maga 4000 hatóanyagával. A sejtjeink nem éheznek többet, minden létfontosságú nyomelemet, vitamint, ásványi anyagot, aminosavat megkapnak. Mivel a sejtjeink minden fontos tápanyaghoz hozzájutnak, így az éhségérzetünk is csökkenhet, sokan tudnak fogyni mellette. A legnagyobb fogyási eredmény, amit eddig elértem egy 164 kg-os páciensemnél – 1 év alatt 71 kg volt.  Aki viszont kórosan sovány az hízni fog, mert mindent megkapnak a sejtek, beindul a fizikai önszabályozás.

Chlorella vulgaris (zöld alga)

A méregtelenítés mestere, a sejtjeink tisztításáért felelős. Nem csak a sejttáplálás, de a sejt és sejtközötti terek kitisztítása is nagyon fontos. A benne lévő “sporopollenint” méreg mágnesnek nevezik. A tápanyagok igazán csak akkor tudnak nagy hatékonysággal beépülni, ha előtte a “szemetet” kitakarítjuk. (A csernobili katasztrófa után csak az a csoport maradt életben, aki Chlorellát kapott). A radioaktív anyagokat, nehéz fémsókat, ólmot is le tudja kötni és ki tudja üríteni. Mivel a méreganyagok zöme a zsírsejtekben tárolódik, így leolvad a hasi zsírpárna és a szerveinken lévő köztudottan veszélyes “visceralis” zsír is, például a szív körüli zsírpárna. Tele van klorofillal, ami lúgosítja a szervezetünket. A klorofill szerkezete csaknem teljesen megegyezik a vérben lévő oxigén szállításáért felelős hemoglobinéval, csak a pirol gyűrű közepén vas helyett magnézium van. “Fényt” viszünk be a szervezetünkbe vele a szomatoidok (fénytestecskék) révén. A Chlorella növekedési faktort is tartalmaz (Chlorella Growth Factor, CGF), amely a szövetek regenerálódását, a sejtek újraképződését segíti és erősíti az immunrendszert.

Haematococcus pluvialis (piros alga)

A sejtszintű védelemért felelős. A világ legerősebb antioxidánsa (astaxanthin) van benne, ami a szervezetünkben felhalmozódott káros szabadgyökök lekötéséért felelős. Emiatt nagyon erős a daganatellenes hatása. Az astaxanthin az algák színezőanyaga, a lazac például ennek a vegyületnek köszönheti a szép pirosas színét. A C-vitamintól kb. 60-szor, az E-vitamintól 550-szer erősebb a szabadgyök lekötő képessége. Az astaxanthin áthatol a vér-agy gáton és a vér-retina gáton, antioxidáns és gyulladásgátló védelmet nyújt az agynak és a központi idegrendszernek, védi a retinát, ezáltal képes javítani az idegrendszeri betegségeket (Parkinson-kór, sclerosis multiplex) és a látást, valamint öregedésgátló hatása van.

Lithothamnium Calcareum (kőalga)

Összetételének harmadát tiszta, természetes, szerves kalcium képezi, amely az emberi szervezet számára az egyik legfontosabb ásványi anyag, hiszen hozzájárul a csontozat, a fogazat és a körmök egészségéhez. Ez a makroalga nagy mennyiségben tartalmazza a kalciumot, egyben kitűnő magnéziumforrás is. Csaknem 90-100%-ban képes felszívódni és beépülni a csontjainkba anélkül, hogy megterhelné a vesét.

Különös jelentőségüket van az algákban és halakban lévő omega-3 zsírsavaknak.  Mivel a halak is algákat fogyasztanak, nem mindegy, hogy szója pelletekkel táplált tenyésztett, vagy egészséges vadhalból vonják-e ki.

Az agyunk működéséhez elengedhetetlen az omega-3 zsírsav bevitele. Hiperaktív gyerekeknél, egyetemistáknál nagymértékben javítja a koncentrálóképességet, az agyi funkciókat, az iskolai eredményeket.

Orvosi tanulmányok bizonyítják, hogy normál (8/1) omega-6/3 arány esetén 70%-kal csökken a szív-érrendszeri és a daganatos halálozás. Ebben az esetben megszűnik a sejtszintű gyulladás és az érfalakon lévő gyulladás, fellazul a megvastagodott sejtfal és érfal, javul a sejt anyagcseréje. A koleszterin, ami az erek „sebtapasza” lenne, csak akkor rakódik le az érfalra, ha gyulladásos folyamat zajlik. Emiatt fogja túltermelni a májunk a koleszterint, hogy legyen mivel kijavítani az érfal hibáit. Amint megszűnik a gyulladás, szabadon kering a vérben, és normalizálódik a szintje. A magyar lakosság értékei sajnos jóval a normál omega-6/3 érték felett vannak.  Emiatt vezetjük a szív-érrendszeri, valamint a daganatos halálozási listákat.

 

 

Dr. Boros Judit
háziorvos
+36/30-638-0195

Életigenlők.hu

Similar Posts