Édesanyját hét évvel ezelőtt veszítette el hasnyálmirigyrák miatt Einspach Gábor, aki már akkor érezni vélte: neki is lesz dolga még a betegséggel. Ez sejlett fel számára abban, hogy felmenői között anyai ágon többen rákban haltak meg, nagybátyja például épp úgy hasnyálmirigyrákban, mint 67 éves édesanyja. Baljós előérzete idő előtt beigazolódott.

Bár önmaga még csak 52 éves, 2018 nyarán nála is jelentkeztek a vészjósló bal bordaív alatti fájdalmak. A panaszokról a labor és egy CT vizsgálat nagyon hamar kiderítette, hogy azok kiváltója nála is hasnyálmirigyrák. Bár a diagnózis idején műthetetlen volt, ám nem halálfélelem kerítette hatalmába, hanem magabiztosan kijelentette: „ő lesz a kivétel a családban, aki meggyógyul.”

Einspach Gábor

– Anyunak 9-12 hónapot jósoltak az életre, miután kiderült, hogy előrehaladott, áttétes hasnyálmirigyrákja van. Egy fenntartó kemoterápiával ideig-óráig vissza tudták fogni a kór előrehaladását, ám az orvosi lehetőségek már nagyon behatároltak voltak. Tíz hónapot volt még velünk, de a vége már nagyon méltatlan volt – eleveníti fel a hét évvel ezelőtt történteket Einspach Gábor. A veszteség ugyanakkor nem eltávolította az onkológiától, hanem közelebb hozta az osztályhoz, ahol édesanyját kezelték.

– Életének utolsó hónapjaiban a kórházban megtapasztalt hozzáállás nagy tiszteletet ébresztett bennem azok iránt az orvosok és ápolók iránt, akik róla gondoskodtak, ezért halála után is kapcsolatban maradtam az onkológiával. Amikor a dél-pesti kórházon belül új épületbe költöztek, részese voltam annak a kezdeményezésnek, hogy a kórtermek, várótermek és orvosi szobák falait kortárs művészek eredeti alkotásaival tegyük egyedivé, a betegekhez méltóvá – említi Einspach Gábor. Ehhez meg is voltak a kapcsolatai, lévén ő a Magyar Műkereskedők és Galériák Országos Szövetségének elnöke, a kortárs művészetben megkerülhetetlen Artmagazin felelős kiadója, a budapesti Art+Text Budapest Galéria vezetője. Amikor 2017-ben kurátorként válogatta össze és osztotta el a képeket a Dél-Pesti Centrumkórház onkológiájának helyiségeiben, még nem gondolt arra, hogy már másfél évvel később páciensként látja viszont a tárlatot.

Mekkora szerencse!

Amit a korábbi családi tragédiák nyomán sejteni lehetett, azt a molekuláris diagnosztika be is bizonyította: a férfi génjeiben megtalálták azt az öröklött BRCA génmutációt, ami több más daganatos betegség mellett a hasnyálmirigyrák kockázatát is jelentősen megnöveli. A sorsát tekintve azonban ennél fontosabb volt az a tény, hogy műthetetlennek ítélték a daganatot. A képalkotó felvételeken távoli áttéteket ugyan nem találtak, ám egyrészt a tumor méretét túl nagynak látták, és a CT felvételekből nem lehetett egyértelműen megítélni, hogy a daganat mennyire van összenőve a gyomorral, a hasi főverőérrel.

– Utánanéztem a statisztikáknak: a műthetetlen hasnyálmirigyrák 5 éves túlélési esélye 1 százalék. Én ebből azt a következtetést vontam le, hogy van esély túlélni a betegséget. Akkor miért ne lehetnék én az, akinek sikerül? – ad bepillantást akkori gondolataiba. Pozitív életszemlélete annál is meglepőbb, mert akkortájt lelkileg épp mélypontra került, házassága két hónappal a diagnózis előtt bomlott fel. Talán úgy érezhette: a „halálos” diagnózissal elérte a mélypontot, innen már csak felfelé vezethet az út.

– Nem volt betegségtudatom, a betegségnél többet foglalkoztam a magánéletem rendbetételével. Nem voltak rossz gondolataim, nem gyötörtek visszahúzó, álmatlan éjszakák, amikor arról fantáziáltam volna, hogy akkor én most meg fogok halni. Igazából az alapvető gondolatom az volt, hogy milyen szerencsés vagyok, amiért ilyen fiatalon lettem rákbeteg! Így ugyanis még elég erős a szervezetem ahhoz, hogy meggyógyulhassak.

Testi-lelki felvérteződés

Gondolkodás nélkül belevágott a kemoterápiába. Egy agresszív, számos hatóanyag kombinációját tartalmazó kezelést indítottak, minden második héten 48 órán át kapott infúziókat. Az onkológiai kezelés azonban csak az egyik front volt, ahol felvette a harcot a rákkal.

– Elkezdtem felkutatni azt, hogy melyek lehettek azok az okok, amelyek a betegséghez vezethettek. A genetikát nem tudom ki- venni az életemből, így azon változtattam, amin tudtam. Feltérképeztem az életmódomtól a táplálkozáson keresztül a munkámig, az érzelmi reakcióimon át a stressztűrő képességemig, hogy mit tehetek, hogy ne rakjak még egyszer ki olyan mintázatot az életemben, amitől újra beteg lehetek – enged bepillantást a betegség alatt tudatosan meghozott döntései gondolati hátterébe Einspach Gábor.

– Egy dietetikussal végignéztük mit kellene megváltoztatnom az étrendemben. Elkezdtem jógázni és megkerestem pszichológust is, akivel átbeszélhetem azokat a kérdéseket és dilemmákat, amelyek foglalkoztatnak. Már annak is terápiás hatása van, hogy kimondom, a saját hangomon hallom a gondolataimat. Ezért beszéltem mindenkinek könnyen és sokat a betegségemről, sokkal nyíltabbá váltam, mindent folyamatosan kiengedtem magamból. Foglalkoztam a betegség feldolgozását segítő Simonton módszerrel, elolvastam orvosi tankönyveket, hogy pontosan magam elé tudjam képzelni a beteg részt, ezek mind segítettek abban, hogy a betegséget ne éljem meg a mindennapokat nyomasztó állapotként. Sokat jelentett az is, hogy végig aktívan mozogtam a kemoterápia alatt. Péntek reggeltől vasárnap reggelig kaptam az infúziókat, majd a kórházból egyenesen az erdőbe indultam sétálni. Ahogyan halmozódott fel bennem a sok kemoterápiás szer, úgy vált ez egyre nehezebbé, ám a kitartás meghozta az eredményt. Hiszek abban, hogy a gyógyszerek kémiai hatásán túl a saját erőfeszítéseim is közrejátszottak abban, hogy jól alakultak a dolgok. A két hónapos kezelés utáni kontroll CT ugyanis azt mutatta: a daganat jelentősen összezsugorodott. Előjegyeztek a daganateltávolító operációra.

Mozgásban maradni

A műtét során eltávolították a hasnyálmirigy jelentős részét, a lépet, az epehólyagot, 28 nyirokcsomót is. Az operáció nagy megterhelést okozott, viszont ez volt a záloga annak, hogy a lehetőségekhez képest csökkentsék a helyi kiújulás kockázatát. A jelentős beavatkozás ellenére Gábor gyorsan regenerálódott, talpra állt – készen a további kemoterápiás kezelésekre. Ekkor ugyanis még hét kör kemoterápia volt hátra, hogy tovább csökkentsék a kiújulás kockázatát. A kezelések megviselték: már az infúzió beadása előtt hányt, majd rendre így telt minden második hétvége a terápia alatt. Ennek ellenére nem állt le a mozgással, sőt fokozta a sportolásra fordított időt és energiát.

– Az erdőjáráson túl elkezdtem uszodába járni, kezdetben még csak pancsoltam, de már akkor is nagyon jól esett elengedni magam és lebegni a vízben. Fokozatosan úszni kezdtem, a kezelések utáni harmadik-negyedik napra pedig mindig összeszedtem magam annyira, hogy konditerembe is el tudjak menni. Ahogyan erősödtem, már napi egy órát használtam a futógépet vagy az ellipszis trénert. Azután persze jött a következő péntek reggel, és kezdődött minden elölről – sorolja erőfeszítéseit Einspach Gábor. 2019. márciusra jutott el az utolsó kemoterápiáig, az akkor készült CT eredménye megnyugtató volt.

Új alapok

– Úgy indultunk tehát, hogy az 5 éves túlélésre az esélyem 1 százalék. Az eredményes kemoterápia és műtét után a sebész azzal biztatott: a hasnyálmirigyrákkal megoperált, majd sikeresen felépült betegeinek 40-50 százaléka él 5 év elteltével is. A kiindulási 1 százalékhoz képest, ami a remény volt, ez maga a biztos jövő! Én pedig azon leszek, hogy ezt az arányt minél tovább javítsam. Az orvosomon és az ápolókon túl fantasztikus segítséget kaptam a családomtól, a barátaimtól. És Istentől. Istenről nem vallási értelemben beszélek most, hanem mint valamilyen felsőbb erőről, rendezőelvről, a körülöttem élő emberek szeretetében megtestesülő védőhálóról, a bennem lévő erőről és hitről, ami megtartott, ami nem engedett lezuhanni – vallja.

– Sokan fogalmazzák meg, hogy bárcsak úgy élhetnének újra, ahogyan a betegség előtt éltek. A betegség lelki hátteréről olvasottak és a pszichológiai terápia azonban abban erősített meg: dehogyis kellene úgy élnem, mint a betegség előtt! Én nagyon szerettem az akkori életemet, de abból lett a daganat. Önfegyelemmel, odafigyeléssel, tudatossággal, a környezetem támogatásával sikerülhet elkerülni, hogy ez még egyszer megtörténjen. Persze nagyon nehéz változtatni, még az apró dolgokon is küzdök magammal minden nap. De nem tágítok az elhatározásomtól, amit a betegségnek köszönhetek: új alapokra építem fel az életem.

Az eredeti  cikk ITT olvasható.

Forrás: rakgyogyitas.hu

eletigenlok.hu

Hasonló cikkek