Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

A Fidelio kezdeményezésére művészek is segítik Tóth Róbert ifjúsági Európa- és többszörös magyar bajnok kajakos gyógykezelését. Már felajánlotta segítségét Miklósa Erika, Polyák Lilla, Náray Erika és Józan László. A Fidelio örömmel fogadja a további művész támogatókat.

A 29 éves sportoló a rák egy agresszív fajtájával, az úgynevezett Adenoid Cystic Carcinoma nevű ritka daganatos megbetegedéssel küzd, amely először a könnycsatornáját támadta meg, majd áttétek alakultak ki a testében.

Kezelését itthon kezdték meg, sugár- és kemoterápiát kapott. A szeme mögötti daganatot sikerült teljesen eltüntetni, de a sugárterápia következményeként Róbert elvesztette a bal szeme világát, ezért szinte mindig napszemüveget hord.

A teljes gyógyulásához szükséges speciális kezelést azonban a hazai egészségügyi keretek nem tudják biztosítani számára, külföldön kellett keresniük gyógykezelést,ezt azonban önerőből nem tudnák finanszírozni, ezért támogatók segítségére szorulnak.

Hat hónapos kezelés vár rá

Róbert és felesége, Diána február 11-én érkezett meg Houstonba, ahol már elkezdték a komolyabb kezeléshez szükséges elővizsgálatokat. „Volt már több vérvétel, CT és elkészítették a saját szövettani vizsgálatukat is. Ha minden igaz, február 22-én kezdődik a kezelés, amit előzetesen hat hónapra terveznek, de nem lehet tudni, pontosan meddig tart. A világon összesen 36 ember kerülhetett be a programba, amelyből itt, az MD Andersonban 8 hely van, és én köztük vagyok. Ez nagyon nagy szó!” – mondta el Róbert.

A külföldi gyógykezelés végső összege még nem ismert, de már most tudható, hogy minden segítségre nagy szüksége lesz a magyar kajakosnak. „Korábban úgy tudtuk, hogy a klinikai kezelések esetében a pácienst nem terhelik költségek, mivel azt a gyógyszercég állja, ezzel szemben kiderült, hogy csak a gyógyszer az, ami ingyenes, minden másért fizetni kell, ami összességében komoly kiadást jelent. Várhatóan a napokban megkapjuk a kalkulációt, amitől már előre rettegünk.”

A kinti hétköznapok kapcsán lapunk érdeklődésére Róbert elmondta: „Itt, Houstonban van egy nagyon kedves barátunk, Dia volt úszótársa, aki mindenben segít nekünk. Visz minket a kórházba, bevásárolni, ha pedig épp kicsit rossz passzban vagyok, mindig programozunk, hogy elterelődjön a figyelmem. Rajta keresztül ismerkedhettünk meg azzal a csodálatos amerikai házaspárral is, akik befogadtak minket a gyönyörű otthonukba a kezelés idejére, bármeddig tartson is az. Amúgy pedig minden nap mozgok, sportolok, ebből nem engedek.”

Összefogtak érte

„Nagyon nehéz két év van a hátam mögött, folyamatos küzdelemmel, ami eddig nem igazán térült meg. Az a legnehezebb, hogy otthon maximálisan magunkra voltunk utalva, minden orvosi döntést nekünk kellett egyedül meghozni, pedig nem vagyunk orvosok.

Minden lehetőséget önállóan kerestünk meg, minden utat segítség nélkül tapostunk ki magunknak.

Érdekes, hogy az orvosokon kívül mindenki, barátok, ismerősök, idegenek egyfolytában csak azt kérdezik, miben és hogyan tudnak segíteni, és segítettek is nem keveset. Mindenki mellettem áll ebben a küzdelemben, amiben az egész világot felforgatjuk a gyógyulásom érdekében, ami fantasztikus érzés. Közben mégis nagyon nehéz feldolgozni, hogy végső soron a pénzen múlik, hogy egy 29 éves ember esélyt kapjon az életre.

Nyilván így működik a világ, csak mégis szomorú. Éppen ezért nem lehet szavakba önteni, mit is jelent nekünk ez az összefogás” – jegyezte meg Róbert, aki arra a kérdésre, milyen tervei vannak a gyógyulást követő időszakra röviden csík így felelt: „Nagyon-nagyon szeretnék végre egy kisbabát Diától!”

Művészek is csatlakoztak

Külföldi gyógykezeléséért korábban összefogott a kajak-kenu társadalom, és most, a Fidelio kezdeményezésére a művészvilág is csatlakozott az adománygyűjtéshez, amelyet a Kolonics György Alapítvány szervez.

Már felajánlotta segítségét Miklósa Erika, Polyák Lilla, Náray Erika és Józan László.

Miklósa Erika gondolatai

„Élsportolóként mindig a győzelemért hajtott. Hogy Magyarországnak aranyérmeket, világhírnevet szerezzen.

Most élete legnagyobb harcát vívja: a saját életéért küzd.

Ehhez kell a legnagyobb fegyelem, erőnlét, kitartás. Tőlünk pedig a szeretet és a támogatás. Veled vagyok, Tóth Róbert!”

Józan László gondolatai

„Engem nagyon megindított Tóth Róbert története. Ezért csatlakoztam rögtön a támogatókhoz. Szeretnék neki segíteni, és mind többeknek felhívni a figyelmét erre a fantasztikus fiatal sportolóra, aki jelenleg élete legnagyobb küzdelmében vesz részt: a rákot kell legyőznie. Minden segítségre szüksége van ehhez. Én mellette állok.

 

A Fidelio örömmel fogadja további művész támogatók csatlakozását az alábbi e-mail címen: fidelio@fidelio.hu

Felajánlásokat az alábbiak szerint várnak:

KOLONICS GYÖRGY ALAPÍTVÁNY

  • Adószám: 18135396-2-41
  • Nyilvántartási szám: 01-01-0010844
  • Bankszámlaszám: 12100011-10241521 (Gránit Bank)
  • Közlemény: Tóth Róbert amerikai gyógykezelés

Forrás: fidelio.hu

Életigenlők.hu

Similar Posts