Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. < 1 perc

Az Európai Uniónak ösztönöznie kell az orvosi kannabisz használatát – rögzítették az európai parlamenti képviselők 2019. február 13-án elfogadott állásfoglalásukban.

Bizonyított, hogy az orvosi kannabisz hatékonyan csökkentheti az AIDS-hez, illetve a HIV-hez köthető nagymértékű fogyást, segíthet a mentális zavarok, például a pszichózis, valamint az epilepszia tüneteinek enyhítésében, valamint az Alzheimer-kór, az asztma, a rák és több más betegség kezelésében. Segít az elhízás és a cukorbetegség kockázatának csökkentésében, valamint a menstruációs fájdalom enyhítésében – olvasható a döntésről szóló közleményben.

Az Európai Parlament tájékoztatása szerint a képviselők állásfoglalásukban javaslatokat tettek az orvosi kannabisz kutatására irányuló uniós szabályozás hiányosságainak kezelésére, illetve sürgették a vonatkozó tudományos kutatást nehezítő szabályozási akadályok felszámolását és a kutatások megfelelő finanszírozását. Emellett felkérték a tagállamokat, hogy tegyék lehetővé, hogy az orvosok szakmai belátásuk szerint kannabiszalapú gyógyszereket írhassanak fel a betegeknek. Amennyiben ezek a gyógyszerek hatékonynak bizonyulnak, az egészségbiztosítási rendszereknek ugyanolyan módon kell támogatniuk azokat, mint teszik azt más típusú készítmények esetében.

Az állásfoglalás megemlíti továbbá, hogy a kannabiszalapú gyógyszerek használatára vonatkozó, tagállamonként eltérő szabályozás egységesítése és engedélyezése további bevételt jelentene, felszámolná a feketepiacos terjesztést, biztosítaná a kívánt minőséget és az unióban megkövetelt pontos címkézést. Nem mellesleg korlátozná a kannibiszhoz való illegális hozzáférést.

Forrás: hazipatika.com

Életigenlők.hu

 

Similar Posts