Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 5 perc

2004-ben egy trauma alapjaimban rendített meg és került előtérbe a kérdés: mitől nő a nő? A véletlen elvitt az első hazánkban induló női jóga oktatóképzésre, ahol új világ nyílt ki számomra.

Megismertem a képzésen a jóga nőkre szabott gyakorlatait, előadásokon és több remek könyv alapján azt, hogy a ciklusunk mennyi lehetőséget tartogat, s ahogy az évszakok rendjében van kiszámíthatóság, úgy a női lélekben és a női ciklusban is.

Izgatottan kezdtem figyelni magamon a jeleket, és az élet úgy hozta, hogy nagyon hamar egy kisebb, majd egyre nagyobb és több női kör vezetőjeként, mások tapasztalatait is megismerhettem. Élni kezdtünk a ciklusok adta lehetőségekkel – például menstruáció alatt többet pihenünk. Már ennek is látványos a hatása. Négy gyermeket hoztam a világra és neveltem gondosan, 4 órában dolgoztam is, elláttam a háztartást és naponta főztem. Emellett tanítottam, és nem voltam fáradt. Soha nem tapasztalt szárnyaló lelkesedés lendített újabb lehetőségek felé. Kreativitásom az egekbe szárnyal azóta is. Workshopokat és elvonulásokat tartok, és folyamatosan tanulom a jógát, egyre nagyobb mesterektől. A himalájai jóga tradíció volt a csúcs. Rendszeresen járok ki az indiai Asramba tanulni.

NEM HAGYOTT NYUGODNI A KÉRDÉS: MI A JÓGA TITKA?

Miért vagyok egy háromnapos jógaelvonulás után pihentebb, mint a kéthetes tengerparti családos nyaralás után, én, aki imádom a családomat. Minden foglalkozás egy szép rendet követ, a kozmikus ciklus rendjét, akár ahogyan a Nap vagy a Hold járja be a teremtett ciklusát. Van eleje, közepe, vége, ezért teljes és egész minden óra. Aktív és passzív szakaszok ritmikusan váltogatva rendet teremtenek, kiegyensúlyoznak. Többezer éves tapasztalati tudomány a jóga, mely töretlenül adódik tovább: csak személyes átadással, szívből-szívbe. Mindig pontosan érzem, kinek, mikor mit lehet tanítani. Hiába az alapos felkészülés, az óravázlatot sokszor írja felül a megérzés. Gyakori mondat az óra végén: „honnan tudtad, mi kell nekem?” Olyan jó, hogy a jógaórán sokszor egyszerűen csak tudom, és nem agyalok, nem gondolkodok, csak cselekszem, mozdulok, vagy pihenek. Nem csak én, hanem mindnyájan bekerülünk egy szavak nélküli, emelkedett, boldog állapotba.

MI TÖRTÉNIK KONKRÉTAN?

Légzésegyensúly gyakorlattal indul a foglalkozás, majd alapos ízület- és mirigytisztítás következik. Ezután speciálisan a női egészségre ható gyakorlatok, melyek kellemesen erősítik, nyújtják az izmokat „nyitják a belső tereket”, és fokozzák a folyadék mozgást is, felfrissül a nyirok és vérkeringés ezáltal. A mozgás fokozza a boldogsághormonokat is, és a nyugodt légkör kihat mindenkire. A végén mélyen lazítunk, és sor kerül kis meditációra is. A komolyabb haladás workshopokon és egész napos képzéseken tudásmegosztással és még több gyakorlással fokozható. Megismerni, hogy a bennünk élő archetípusokat hol és mikor kell aktiválni, mikor kicsit pihentetni, hogy a női szervrendszereknek sajátos tápláló technikáit nagyon meghálálja a testünk-lelkünk – maga a csoda. Nőnek soha nem volt ennyi lehetősége tanulni! Amit a női körben, mint támogatást tudunk adni egymásnak, ki tudjuk terjeszteni a munkahelyi közösségre, családra egyaránt, így sorsfordító családi és egyéni változások kezdődnek. Jól látható módon fokozódik az elégedettség és az elfogadás is. Lassan, évek tapasztalásai után jöttem rá, hogy a teljesség a titok. A jóga célja a szamádhi, a teljesség, az egység állapotának megismerése, és megvágyása.

MITŐL NŐ A NŐ?

Attól, hogy növekszik és növel másokat, méltó életet ad és táplál. A hogyant pedig meg lehet, és meg kell tanulni!

Egyik kedvenc témánk Jean Shinoda Bolen: Bennünk élő istennők c. könyve alapján a különböző, bennünk munkálkodó őselvek, az archetípusok megismerése. A mítoszokból – és saját életünkből is – jól tudjuk, hogy az az istennő, akit kigúnyolnak, bosszút áll. A legváratlanabb helyzetekben szégyenít meg, vagy dönt romokba. Egy tudatos nő az önismeret során, társai segítségével tanulja meg használni a sok lehetőséget, amit a lelke tartogat. Sokféle színe olyan, mint a briliáns, az a színe ragyog, ahonnan a nap fénye éri. Az Anaya női körben rávetítjük a fényt, a figyelmünket az egyik oldalunkra, archetípusunkra.

Minden hónapban „meghívunk” egy istennőt a lélek színpadára: jóga gyakorlatokkal, tánccal, játékkal, meditációval. Azzal kezdjük a képzést, hogy megnézzük, jelenleg milyen az istennők egyensúlya. Többnyire az egyik archetípus nagyon magas, míg az utolsó helyen szereplő nagyon alacsony pontszámot kap, ami élethelyzettől is függ, de sokszor csak annak a hiánya, hogy nem tudjuk, melyik istennő miért fontos számunkra. Ezért először „kimunkáljuk” magunkban a jó készségekre fókuszálva, amit hordoznak, majd pedig a „fejlődés útja” segítségével megnézzük, mit tehetünk akkor, ha túlteng bennünk. Minden részünk isteni csodákat rejt, és az Egység állapotába vezethet-ami a jóga célja. A női körben tanulni nagyon jó: a vidámság, összefogás, támogatás és segítség erői ragyognak fel. A jóga pedig a teljességhez juttat, hatása azonnali felszabadultság és öröm.

MI EZÉRT JÓGÁZUNK.

Szeretem a vasárnapi Anaya képzéseket. Ünnep, mindig. Egy csoport két évig van együtt, és hogy legyen értelme, haszna a sok tudásnak, amit megszerzünk, az utolsó fél évben a tudás megosztásának technikáit tanuljuk meg. A nyitókörben igaz történetek hangzanak el. Persze, ez nem egy pozitív pletykakör, mindig irányított a beszélgetés és keretek közt tartott. Arról beszélünk, hogyan élt bennünk tovább az előző téma. Milyen változásokat tapasztalunk? Az aktuális témát jógagyakorlásba öleljük. Amit a fókuszba helyezünk, az a szervrendszer vagy lélekrész megmutatja magát, így kerül be a tudatosságba a sok elfelejtett erőforrásunk. Sok esetben gyógyulások követik ezt az örömmel teli belső munkát. Mély barátságok szövődnek, ami aztán a táborban mélyül el, ahol öt napon át egy idilli közegben, finom lakomákkal tápláljuk testünket és lelkünket is: sokat jógázunk, alkotunk, énekelünk, táncolunk. Csordultig töltve jövünk haza mindig, kitart egy-egy új szokás, így az évek alatt lassan, de biztosan új nő születik: önazonos, bátor, kedves, életet szolgáló.

A szív útján járni, beteljesedett élet!

Kornhoffer Tünde
ANAYA NŐI JÓGA – A SZÍV ÚTJA
anaya@anaya.hu | +36 20 264 8449
www.anaya.hu

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A Rák Ellen- Az Emberért, A Holnapért Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, egészségfesztivált, konferenciákat szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! Az alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

Similar Posts