„… mert azt megtanultuk, hogyan szerezzünk meg valamit, de azt nem, vajon mit tegyünk, ha elveszítjük azt…” (James; Friedman – Gyógyulás a gyászból)
A gyász életünk természetes velejárója, amit haláleset vagy más súlyos veszteség után élünk meg, legyen az válás, egy barátság megszakadása, a vállalkozás, a munkahely elvesztése, költözés, vagy bármely más sorsforduló.
A gyász szavunk valódi jelentéstartalma közel sem csak egy halálesethez kapcsolódik. Gyászt élünk meg akkor is, ha egy remény, egy várakozás, vagy egy álom veszett el, tervek dőltek dugába, és akkor is, amikor egy kapcsolatban a bizalmat, vagy a biztonság-érzetünket vesztettük el, még akkor is, ha a kapcsolat élő, folytatódik két ember között. Gyászt okoz minden olyan változás, ami életünk addig megszokott rendjének felborulását okozza. Így tehát gyász érzései követhetnek olyan rég várt, örömteli eseményeket is, mint a házasságkötés, gyermek születése, vagy egy fontos munka megszerzése.
A gyász tehát nem más, mint a veszteségre adott természetes és normális reakció. Mindazoknak a sokszor egymásnak ellentmondó érzéseknek az összessége, amelyet egy nagy változás, életünk addig megszokott rendjének a felborulása okoz. Míg korábban megvoltak azok a szokások, hagyományok, melyek a gyászt övezték (pl.: gyászév, gyászviselet, megemlékezések, a közösség szerepe), ezek mára teljesen kikoptak. Közös céljuk az volt, hogy segítsék a közösséget és a gyászoló családot a veszteség feldolgozásában, valamint méltó módon búcsúztassák el az elhunytat. Sok olyan szokás létezett, amely ma már eltűnőben van, pedig pszichológiai szempontból is fontos szerepet töltött be. Bár mindannyiunkat érint, ezen társadalmilag elfogadott keretek hiánya miatt a közösség sokszor nem tud a vesztességgel mit kezdeni, a gyász témáját pedig gyakran tabunak tekintik.
Hogyan zajlik a gyász folyamata, és mennyire tekinthető ez egyéni útnak?
A gyászt gyakran úgy képzeljük el, mint egy előre meghatározott folyamatot, amelynek meghatározott fázisai vannak és mindenki ugyanazokon a szakaszokon megy keresztül. A valóságban azonban a gyász nem egy kiszámítható, lineáris folyamat, hanem mélyen egyéni érzelmi válasz egy számunkra fontos kapcsolat vagy élethelyzet elvesztésére.
Minden veszteség egyedi, mert minden kapcsolat egyedi, ezért nincs olyan, hogy „helyes” vagy „normális” módja a gyászolásnak. A gyász intenzitását nem a veszteség típusa, hanem az határozza meg, mit jelentett számunkra, amit elveszítettünk. Ugyanannak a veszteségnek két ember teljesen eltérő módon élheti meg az érzelmi következményeit. A gyászolás során gyakran megjelennek ellentmondásos érzelmek, váltakoznak fájdalmas és nyugodtabb időszakok, előfordulhatnak váratlan érzelmi hullámok is. A fájdalom nem az idő múlásától enyhül, hanem akkor, ha lehetőségünk nyílik a kapcsolatban megmaradt, befejezetlen érzelmi ügyek feldolgozására. A feldolgozás célja pedig nem a felejtés vagy az érzések megszüntetése, hanem az, hogy a veszteség emléke mellett újra teljesebb életet élhessünk.
Mikor tekinthető „természetesnek” a gyász, és mikor érdemes szakemberhez fordulni?
A gyász természetes és normális reakció minden jelentős veszteségünkre. Nincs olyan időkeret, amely meghatározná, meddig szabad, vagy kell gyászolni, ezért nem érdemes másokhoz hasonlítani saját érzéseinket. A sírás, a szomorúság, a harag, a bűntudat, a fáradtság vagy akár a koncentrációs nehézségek is gyakori velejárói lehetnek veszteségeinknek. A probléma sokszor nem maga a gyász, hanem az, hogy a környezet arra ösztönzi a gyászolót: „legyen erős”, „foglalja el magát”, vagy „lépjen tovább”. Ezek a jó szándékú tanácsok azonban könnyen elodázhatják a valódi érzelmi feldolgozást.
Érdemes szakemberhez fordulni, ha a veszteséghez kapcsolódó fájdalom hosszú idő után is változatlan intenzitással akadályozza a mindennapi életet, ha valaki úgy érzi, megrekedt a gyászban, vagy nem talál biztonságos teret érzései megélésére. Amikor valaki rendszeresen azon rágódik, mit kellett volna máshogy, jobban csinálni, vagy mondani; esetleg nem csinálni, vagy nem mondani egy veszteség kapcsán, az szintén a feldolgozatlanság jele lehet. Akkor is fontos segítséget kérni, ha a veszteség miatt tartós reménytelenség, önkárosító gondolatok vagy súlyos életvezetési nehézségek jelennek meg. A szakember segít olyan módon feldolgozni a veszteséget, hogy a fájdalom ne uralja tovább az életet.
Milyen tipikus nehézségekkel találkoznak a gyászolók a mindennapokban?
A gyász az intenzív érzelmi megterhelés mellett a mindennapi működésben is komoly kihívásokat okozhat. Sokan tapasztalnak koncentrációs nehézségeket, feledékenységet, alvászavart vagy kimerültséget. Az egyszerű feladatok is küzdelmesek lehetnek, miközben környezetünk gyakran azt várja, hogy az élet mielőbb visszatérjen a régi kerékvágásba. A gyászolók sokszor magányosnak érzik magukat, mert a külvilág nem tud mit kezdeni a fájdalmukkal, ezért idővel kevesebbet kérdeznek, vagy kerülik a veszteség témáját.
Sok ember már gyermekkorától azt tanulja meg, hogy az érzelmeket el kell nyomni, erősnek kell maradni, vagy el kell terelni a figyelmet a fájdalomról. Ezek a minták átmenetileg működhetnek, de hosszú távon károsak, fenntarthatják a feldolgozatlan gyászt. Emellett gyakoriak a bűntudattal, kimondatlan szavakkal, rendezetlen konfliktusokkal, vagy meg nem valósult reményekkel kapcsolatos gondolatok is. A gyász tehát nemcsak az együtt megélt dolgok elvesztéséről szól, hanem arról is, ami a kapcsolatban már nem mondható el, vagy nem élhető meg. Ezek az érzelmi terhek jelentős hatással lehetnek mindennapjainkra.
Hogyan tud a környezete jól támogatni egy gyászoló személyt, és mit érdemes kerülni?
A gyászolók számára az egyik legnagyobb segítség az együttérző jelenlét. Nem az a legfontosabb, hogy megtaláljuk a megfelelő szavakat, hanem hogy teret adjunk a másik érzéseinek. Érdemes meghallgatni, kérdezni, és elfogadni azt, amit a gyászoló éppen átél, anélkül, hogy próbálnánk „megjavítani” a helyzetét. Sokszor többet jelent egy őszinte mondat, például: „Szeretnél beszélni róla?”, „Itt vagyok, ha szeretnél beszélni.”, vagy „Nagyon sajnálom, hogy ez történt.”, mint bármilyen vigasztaló tanács. A gyász, egy érzelmi fájdalom, mely nem az ész érvekre, vagy logikai magyarázatokra, hanem az elfogadó meghallgatásra reagál. Természetesen, ha a másik fél nem szeretné megosztani érzéseit, tartsuk tiszteletben, ne faggassuk.
Számos társadalmilag elfogadott vigasztalás, mint például „Az idő majd begyógyítja.”, „Légy erős!”, „Legalább nem szenved tovább.” vagy „Majd túl leszel rajta.” bár jó szándékú, gyakran inkább lezárja a beszélgetést, mintsem segíti a feldolgozást. Ezek azt az üzenetet közvetíthetik, hogy a fájdalmat nem szabad megélni. A gyászolónak nincs szüksége kész válaszokra vagy tanácsokra, sokkal inkább arra, hogy megélhesse az érzéseit ítélkezés nélkül. A legfontosabb támogatás az elfogadó figyelem, a türelem és annak tudatosítása, hogy nem kell egyedül végigmennie ezen az úton.
Milyen megküzdési stratégiák segíthetnek a veszteség feldolgozásában?
A veszteség feldolgozásában elsősorban azok a megküzdési módok segítenek, amelyek teret adnak az érzelmeknek, nem pedig elkerülni, vagy megszüntetni próbálják azokat. Fontos felismerni, hogy a gyász nem egy probléma, amit gyorsan meg kell oldani, hanem természetes érzelmi reakció, amely figyelmet és időt igényel. Segíthet, ha beszélünk a veszteségről olyan emberrel, aki valóban meghallgat, megengedjük magunknak a sírást, és nem ítéljük el saját érzéseinket.
Bár sokan úgy hiszik, az idő múlása önmagában nem oldja fel a kapcsolatban maradt befejezetlen érzelmi ügyeket. A tartós enyhülést az segítheti elő, ha lehetőség nyílik tudatosan feldolgozni a kimondatlan érzéseket, a megbánásokat, a bocsánatkéréseket, vagy a ki nem fejezett szeretetet. A rendszeres napi rutin fenntartása, a megfelelő alvás, a mozgás és a támogató kapcsolatok szintén fontos védőfaktorok, azonban nem helyettesítik az érzelmi munkát.
Van-e különbség a különböző típusú veszteségek (pl.: haláleset, válás, élethelyzeti veszteségek) feldolgozása között?
A gyászt legtöbben egy szeretett személy halálával azonosítják, valójában azonban bármilyen jelentős veszteség kiválthat hasonló érzelmi reakciókat. Gyászt élhetünk át válás, szakítás, munkahely elvesztése, egészségromlás, költözés, meddőség, egy háziállat halála vagy akár egy fontos álom feladása miatt is. Nem az esemény típusa határozza meg a gyász mélységét, hanem az, hogy mit jelentett számunkra az elvesztett kapcsolat, szerep vagy lehetőség. A különböző veszteségek természetesen eltérő élethelyzeteket teremtenek, de az érzelmi feldolgozás alapvető szükséglete hasonló: meg kell találni a módját annak, hogy lezárjuk a befejezetlen érzelmi ügyeket. Akár válás, akár haláleset miatt veszítünk el valakit, a kimondatlan szavak, a csalódások és a szeretet egyaránt velünk maradhatnak. Ezért nem érdemes rangsorolni a veszteségeket vagy összehasonlítani a gyász „jogosságát”. Minden olyan veszteség valódi gyászt válthat ki, amely jelentős változást okoz az életünkben. A feldolgozás célja minden esetben az, hogy a múlt értékes emlékei megmaradhassanak, miközben újra képessé váljunk a jelenben élni és kapcsolódni másokhoz.
SZENTE-HAJNAL ANITA
okleveles pszichológus, tanácsadás és iskolapszichológia
Gyászfeldolgozás Módszer® Specialista
www.hajnalanita.hu
Szente-Hajnal Anita
Felhasznált irodalom
John W. James; Russel Friedman (2011). Gyógyulás a gyászból – Hogyan dolgozzuk fel szeretteink halálát, a válást és más fájdalmas veszteségeinket? Zafír Press, Budapest.
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A Rák Ellen- Az Emberért, A Holnapért Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, egészségfesztivált, konferenciákat szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! Az alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
