A rák és a humor jellemzően nem jár kéz a kézben. A „Rákos voltam, de már elmúlt! Asszem.” című könyvben ez a két dolog mégis gyakran szerepel ugyanazon az oldalon. A könyv, amely az internetes naplóm alapján íródott, az én történetemet meséli el, bemutatva azt, hogy miként lehet egy rákbetegséggel boldogulnia valakinek, aki a tűtől is retteg.
A tengerparti álmokat egy nővér szakította félbe, miután 13:00 előtt valamivel közölte: jöhetek! Az események innentől felgyorsultak. Elrejtettek egy függöny mögött, ahol zoknira vetkőztettek, majd kaptam egy 35 évvel ezelőtt divatosnak, ám még ma is nőinek számító hálóinget, majd betipegtem a műterembe. Próbáltam érdeklődni, hogy mire ez a felhajtás, mert igazából én egy konzultációra jöttem, esetleges gyors végbéltükrözéssel egybekötve, amihez sosem szokott ilyen fokú előkészület párosodni, de ők csak nyugtattak. Azt is próbáltam előjelezni, hogy a tükrözést meg szokta előzni némi hashajtás is, elkerülendő a szembejövő forgalmat, de ezen irányú aggodalmaimat is lesöpörték. Hiba volt.
A naplót a kezelések, valamint az ahhoz tartozó ügyintézések során tapasztalt groteszk élethelyzetek hívták életre, a leírt sorok nem várt népszerűségre tettek szert. Már maga az indulás is furcsa, hiszen mit várhat az ember akkor, ha Valentin napon kap rákdiagnózist? Mivel a hétköznapokban marketinggel foglalkozom, könnyű feladatként kellene a saját könyvemről ajánlót írni, azonban egyáltalán nem ez a helyzet. Segítséget az adhat, hogy azon olvasók, akik akár a blogot, akár a könyvet olvasták és valamilyen formában vették a fáradságot, hogy visszajelzést adjanak róla, azok egytől egyig csupa jó szót és/vagy köszönetet mondtak. Nem azért, mert a leírtak tartalmaznák az örök élet receptjét, vagy akár egy csodadoktor nevét, hanem azért, mert úgy érezték, hogy az én példám segített nekik kicsit pozitívabban, vidámabban megélni, átvészelni a saját, vagy családtagjuk, ismerősük hasonló betegsége alatti hétköznapokat. A vélemények alapján tehát tényleg segítően hathatnak az általam megélt és megírt „élmények”, ha pedig így van, akkor talán mégsem olyan nehéz ajánlanom a könyvemet.
Átlagember vagyok. Olyan, amire nagyon vágytam öt éve, három éve vagy bármikor, mikor éppen tűvel, sugárnyalábbal, sztómazsákkal vagy szikével közelítettek felém. És mégis, nehéz ez az átlagemberség. Olyan nehéz, mint bárki másnak. És pont olyan könnyű is, mint bárki másnak. Hiszen mehetek focizni, mint bárki más, mehetek meccsre is, mint bárki más. És vihetem a lányom is, mint bárki más. Azt tehetem, amit mindenki, aki olvassa ezen sorokat: élhetek. És ez a lényeg.
A „Rákos voltam, de már elmúlt! Asszem.” című könyvben a végbélrák diagnózisától az utolsó kezelések utáni időszakot átölelő évekről olvashat. Legyen szó kétségekről, félelemről, reményről, szomorúbb és vidámabb pillanatokról, a naplóm őszintén mutatja be valamennyi pillanatot. A napló mottója a „Vissza a szürke hétköznapokhoz!” volt. Hogy ez mennyiben valósult meg, az kiderül mindenkinek, aki időt szán a könyv elolvasására. Kívánom, hogy mindezt csak szórakozásból tegye a legtöbb olvasó, ne érintettség gyanánt!
Mészáros Mihály
A könyv a Minerva Kiadó gondozásában jelent meg, antikvár példányai megvásárolhatók a Líra, Libri, Bookline és más online könyváruházakban.
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A Rák Ellen- Az Emberért, A Holnapért Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, egészségfesztivált, konferenciákat szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! Az alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
