Sokszor keresünk az életben olyan visszajelzéseket, amelyek azt sugallják, hogy jól éljük az életünket. Legyen ez egy barát, ismerős, a párunk, családtagunk, kollégánk, vagy akár egy idegen szájából elhangzó néhány mondat, esetleg egy arckifejezés – könnyen nagy jelentőséget tulajdonítunk ezeknek. Gyakran túl nagy súlyt helyezünk a társadalmi elvárásokra, akár abban is, hogy életkorunkhoz és másokhoz képest már hol „kellene” tartanunk.
Van, hogy a szeretteink ezt alátámasztják, de az is előfordul, hogy ezek a mércék inkább a saját magunkkal szemben felállított, könyörtelen elvárások. Nagyon sokfélék vagyunk: van, akinek nincs lehetetlen, míg másokat már egy telefonhívás is a komfortzónáján kívül helyez. Van, aki állandóan célokat – vagy inkább feladatokat – gyárt, és még számtalan példát sorolhatnánk.
Mégis van bennünk valami közös, amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni: életünk során szinte ugyanazokkal a nehézségekkel találkozunk, csak más életszakaszban, és eltérő intenzitású gondolatokat és érzéseket társítunk az adott helyzetekhez.
Vajon a célkitűzések közepette elgondolkodunk-e azon, hogy mi az életünk értelme? Mi marad azután, hogy elértük a célokat? Mi az a belső motiváció vagy érték, amely valóban mozgat bennünket? És vajon szükséges-e, hogy mindezt teljes mértékben a társadalmi elvárások vagy mások véleménye határozza meg?
A tudatos életvezetés azt jelenti, hogy tisztában vagyunk mindezekkel. Tudjuk, milyen tulajdonságokkal és értékekkel rendelkezünk, és merre szeretnénk tartani az életben. Látjuk, hogyan szeretnénk élni, és mi az életünk valódi mozgatórugója.
Felismerjük azt is, hogy milyen ismétlődő jelenségek, gondolatok és akár személyek vannak jelen az életünkben. Képesek vagyunk feltenni magunknak a kérdést: Milyen dolgom lehet mindezekkel? Mire taníthatnak ezek a helyzetek?
Tisztában vagyunk azzal, honnan jöttünk, és hová szeretnénk eljutni. Tudjuk, mire vagyunk képesek, és azt is felismerjük, mi az, amit a félelmeink korlátoznak.
A tudatos életvezetés nem csupán mások visszajelzéseinek figyelembevételét jelenti, hanem a saját valónk megélését és az arra való tudatos odafigyelést is. Azt a belső igényt, hogy meg akarjuk ismerni önmagunkat, és többet szeretnénk kihozni az életünkből.
Azt is magában foglalja, hogy hálásak tudunk lenni azért, hogy élünk – még akkor is, ha jelenleg nehéz élethelyzetben vagyunk, vagy boldogtalanságot élünk meg. Hisszük, hogy lehet jobb, és ezért hajlandóak vagyunk tenni. Nem kizárólag külső tényezőktől tesszük függővé a változást.
Hogyan lehet jelen lenni a saját életünkben a mindennapokban?
A mai rohanó világ, valamint a rengeteg inger és információ nem kedvez annak, hogy lelassuljunk és valóban jelen legyünk a mindennapokban. Sokszor még az érzéseinkre sem figyelünk oda, vagy egész nap próbáljuk azokat elnyomni, mert „most nincs idő” megélni őket.
Egy nap, ennyi döntési helyzet és információ után, gyakran már csak szeretnénk kikapcsolni az elménket. Ez többnyire a telefonunk használatát jelenti – ami viszont újabb információk áramlásával jár. Mindeközben az sem ritka, hogy egy film is szól a háttérben, mondván: úgysem figyelünk rá igazán, csak kell valami zaj.
Éppen ezért különösen fontos lenne, hogy a kifelé irányuló figyelem mellett teret adjunk a befelé figyelésnek is, és feltegyük magunknak a kérdést: Hogy vagyok most?
Segíthet, ha tudatosan végiggondoljuk:
- Hogy vagyok most? Hogy vagyok magammal és másokkal?
- Milyen gondolatok jellemeztek ma, vagy jellemeznek most?
- Milyen érzések vannak most bennem? Ehhez bátran megnyithatunk egy érzelemkereket is.
- Milyen testi érzetek vannak jelen?
- Mire lenne most szükségem?
Ha már csak ennyit teszünk magunkért, és napjában többször megismételjük ezeket a kérdéseket, az is sokat segíthet abban, hogy befelé figyeljünk. Idővel észrevehetünk ismétlődő gondolatokat, és akár azt is, hogy ezek egy-egy központi téma köré csoportosulnak.
Milyen belső és külső tényezők nehezítik ezt?
Belső tényező lehet a személyiségünk, a tulajdonságaink, a sémáink, a berögződéseink és a hiedelmeink. Szorongásra hajlamosabb embereknél például megjelenhet a katasztrofizálás mint korlátozó hiedelem, vagyis az a működésmód, amikor a gondolatok folyamatosan a legrosszabb lehetőségeket játsszák le. Ilyenkor szinte lehetetlen elképzelni, hogy minden jól alakulhat, és a probléma megoldódhat.
Az érzelmek elfojtása sokszor pszichoszomatikus reakcióként jelenik meg, vagyis valamilyen testi tünet formájában mutatkozik meg. Ha az ember ezekre a jelzésekre nem figyel tudatosan, hosszabb távon kiteszi magát különböző betegségeknek. Az érzelmi elfojtás például sok esetben jelen van daganatos betegeknél is. Ahogyan az A, B, C és D személyiségtípusokhoz is társíthatók bizonyos egészségügyi kockázati tényezők.
Éppen ezért fontos, hogy minél többet megtudjunk önmagunkról, és tudatosan törekedjünk az önismeretre – akár úgy is, ahogyan a hozzánk közel állókat is igyekszünk megismerni –, hiszen ezzel a kockázatok egy részét is csökkenthetjük.
A rohanó, folyamatosan változó, és szinte végtelen lehetőségeket kínáló világ sem segíti a helyzetünket. Bár materiális szinten szinte bármi elérhetővé vált, a kitartás mintha ezzel fordított arányban lenne jelen. Minden lecserélhetővé vált: megjavítás helyett inkább újat választunk, és gyakran úgy érezzük, mindig van jobb – mindennél és mindenkinél.
Külső tényezők is nehezíthetik a tudatosság gyakorlását. A sok inger mellett az sem mindegy, milyen csatornákon keresztül érkeznek ezek. A telefon- és monitorhasználat a mindennapjaink része, ugyanakkor ebbe is vihetünk tudatosságot – például az applikációk használatának korlátozásával.
A munkánk során is figyelhetünk arra, hogy betartsuk az előírt szüneteket, például az óránkénti 10 percet, amikor nem a monitort nézzük. Ezek az apró lépések is jelentős segítséget nyújthatnak a mindennapokban.
Emellett rengeteg feladat, elvárás és kötelezettség vesz körül minket – nemcsak kívülről, hanem saját magunk felől is. Ezek sokszor egymásnak ellentmondó irányba mutatnak, és a folyamatos hezitálás, hogy melyik utat válasszuk, újabb energiát vesz el tőlünk. Az iskolai és munkahelyi elvárások, a gyors tempó és a sok feladat szintén nem könnyítik meg a helyzetünket.
Meghatározhatja a tudatossághoz való viszonyunkat az is, amit a környezetünktől látunk. Például az, hogy ők hogyan tekintenek az életre, mennyire élnek tudatosan, éppen milyen életszakaszban vannak, és mindez hogyan hat ránk. Kikre nézünk fel? Kiket engedünk közel magunkhoz?
A fent említett belső narratívával rendelkező ember például sokakat szeretne közel tartani magához, pedig ez gyakran egy hamis vágy. Lehet, hogy ez a visszacsatolás, a megerősítés iránti igényt szolgálja, de az is lehet, hogy egészen más áll a háttérben.
A „Mit csinálsz szabadidődben?” kérdésre gyakran érkezik az a válasz, hogy „nincs szabadidőm”, „sorozatot nézek”, vagy egyszerűen az, hogy „semmit”. Pedig a hobbi rendkívül fontos – még akkor is, ha ez közhelynek tűnik. Ez az, ami segít kikapcsolni, ami feltölt bennünket, miután valami lemerített, vagy amikor egyszerűen rosszabb a hangulatunk.
A hobbi az, ami fókuszban tart, amiben „repül az idő”. Persze nem feltétlenül már az első alkalommal, de idővel flow-élményt is adhat. Mindenkinek van érdeklődési köre – csak meg kell találni.
Ha valaki nem talál ilyet, az is lehet egy jelzés: talán az a tanulnivalója, hogy hajlamos mindent negatív szemüvegen keresztül nézni, és emiatt nem tudja élvezni a dolgokat – akár magát az életet sem.
Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy nem cél egy „tökéletes világnézet” kialakítása. Az élet része a rossz is, hiszen enélkül nem tudnánk értékelni a jót. Nem úgy vagyunk „kitalálva”, hogy a nap minden órájában elsöprően jókedvünk legyen.
Az alapállapotunk nem kizárólag a boldogság – ahogyan nem is a szomorúság vagy a félelem. Ugyanakkor fontos, hogy mindegyiken tudunk változtatni. Ehhez azonban szükséges, hogy felismerjük az érzéseinket, megéljük őket, majd tudatosan döntsünk arról, hogy változtatni szeretnénk – és ne féljünk magától a változástól.
Ezzel együtt fontos kiemelni azt is, hogy gyakran túl gyors változást szeretnénk elérni. Ahogyan ma szinte bármit megvehetünk, ha van rá pénzünk, úgy tekintünk sokszor saját magunkra is. Ha valami „elromlik”, foglalkozunk vele egy ideig, de ha nem tapasztalunk gyors eredményt, könnyen abbahagyjuk. Sőt, gyakran címkézzük is: „ez nekem nem megy”, „nem is érdekel”, „butaság az egész”.
Érdemesebb lenne úgy tekinteni magunkra, mint egy kisgyermekre, aki járni tanul. Mennyi minden történik addig, amíg megteszi az első, még bizonytalan lépéseit: megtanulja megtartani a fejét, átfordul, ül, kúszik, mászik, és még számos apró dolgot elsajátít. Közben rengetegszer elesik – mégis újra és újra próbálkozik.
Milyen gyakorlati kapaszkodók segíthetnek a mentális egyensúly megőrzésében?
Ne akarjuk hirtelen megváltani a világot, és ne kezdjünk bele egyszerre minden gyakorlatba. Ne állítsunk magunk elé túl magas elvárásokat. Tekintsünk magunkra úgy, mintha egy kisgyerekkel bánnánk. Ünnepeljünk meg minden apró örömöt, ne csak a nehéz vagy szomorú pillanatokra figyeljünk.
Fontos a rendszeres felülvizsgálat is. Tegyük fel magunknak a kérdést: Továbbra is ez a célom? Afelé haladok?
Három oszlopba is felírhatjuk egymás mellé az alábbi kérdésekre adott válaszainkat:
- Ki vagyok én? – tulajdonságok, szerepek, értékek, akár az életcélunk vagy a belső iránytűnk is ide kerülhet, ha már körvonalazódik bennünk.
- Hogyan látnak mások? – ahogyan szerintünk látnak a családtagjaink, barátaink, kollégáink, egészen akár egy idegenig. Ha leírtuk, meg is kérdezhetjük azokat, akik valóban ismernek minket, és adunk a véleményükre.
- Milyen ember szeretnék lenni? – nem mások szerint, hanem a saját értékrendünk alapján.
- Hogyan és mit teszek majd ezért?
Napi három alkalommal, néhány perc légzőgyakorlat preventív jelleggel is sokat segíthet. Elsősorban vezetett gyakorlatokat és meditációkat érdemes kipróbálni. Fontos, hogy ne legyenek túl nagy elvárásaink: nem fogunk már az első alkalommal perceken keresztül kizárólag a légzésünkre koncentrálni.
Keressünk olyan tartalmakat, ahol szimpatikus számunkra az instrukciót adó hangja, és maga a gyakorlat sem túl bonyolult. Ezek lehetnek imaginációs gyakorlatok is, de sok esetben könnyebb stresszkezelési technikákat szakember segítségével, egyénileg vagy csoportos formában elsajátítani.
Tegyük fel magunknak a fent vázlatpontokba szedett kérdéseket, és ha lehet, rögzítsük is a válaszainkat. Ez történhet applikációban (például: how we feel), vagy úgy is, hogy megnyitunk egy érzelemkereket, és naplóként vezetjük egy füzetben, akár rajzos ábrákkal kiegészítve.
A lényeg, hogy mindig megjelenjen a helyzet, majd az azt kiváltó gondolat, az ehhez kapcsolódó érzés (itt segítség lehet az érzelemkerék), a testi érzet, valamint a helyzetre adott reakciónk, viselkedésünk. Ha mindezt több hónapon keresztül követjük, később vissza tudjuk nézni, és felismerhetjük, hogy milyen témák köré csoportosulnak a gondolataink. Ha ez önállóan nem sikerül, lehetőségünk van szakemberhez fordulni. Mindenkinek szüksége van az életében valakire, akivel teljes őszinteséggel megoszthatja a vágyait, félelmeit és gondolatait.
Az írásnak rendkívül nagy ereje van, ezért a naplóírás különösen sokat segíthet – főleg akkor, ha később vissza is olvassuk. Fontos, hogy őszintén tudjunk írni a gondolatainkról, érzéseinkről, vágyainkról vagy akár a félelmeinkről.
A hála napló vezetése szintén nagyon hasznos lehet. Akár úgy is kialakíthatjuk, hogy a naplónk egy részébe kizárólag azokat a dolgokat írjuk le, amelyekért az adott napon hálásak lehetünk. A gyógyító írás különböző eszközeiről és formáiról is találhatunk további útmutatásokat, ha utánanézünk.
Számos lehetőség létezik arra is, hogy csoportos formában dolgozzunk a nehézségeinken. Ezek gyakran egy-egy témára épülnek, például gyászfeldolgozásra, alkoholproblémák kezelésére, stresszkezelésre vagy szorongásra. Érdemes bátran keresni ilyen csoportokat, hiszen nem vagyunk egyedül a problémáinkkal, és sokat segíthet az, ami mások számára is gyógyulást hozott.
A csend ereje szintén kiemelten fontos, hiszen ilyenkor tudunk igazán figyelni és koncentrálni. Van, aki már zajban is képes erre, de érdemes tudatosan csendet és lelassulást vinni a mindennapjainkba. Olyan időszakokat teremteni, amikor nem foglalkozunk semmivel, csak kapcsolódunk önmagunkhoz.
A YearCompass egy ingyenes füzet, amely gondolatébresztő kérdésekkel és gyakorlatokkal segít lezárni az előző évet, és megtervezni a következőt. Ez egy mindenki számára elérhető és hasznos eszköz lehet.
Ne várj a tökéletes pillanatra: ünnepeld, amit már elértél, tanulj abból, ami nem sikerült, és tudatosan lépj arra az útra, amelyet valóban a sajátodnak érzel!
PAPP DÓRA
pszichológus, coach, tréner
lelkedert.hu | +36 70 230 6026
Papp Dóra
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A Rák Ellen- Az Emberért, A Holnapért Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, egészségfesztivált, konferenciákat szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! Az alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
