A kabaré műfajának egyik legfajsúlyosabb komikája volt. Ezennel az ő életét idézzük meg életigenlő nagyjaink dicső csapatában.
Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes művész, a Vidám Színpad örökös tagja. Óriási nevettető volt, pedig a magánélete tragédiákban bővelkedett. Csala Zsuzsa mindig is állította: a humor volt a megmentője. Ez is volt fő életigenlése, hogy egyéni tragédiáit komédiára tudta váltani a színpadon, komorsága ellenére tudott mulattatni, önmagát is.
Az igazi komikusokról tudható, hogy az életben ritkán viccelnek. Civilben csöndes, szemlélődő emberek, és a tekintetükben gyakran megbújik a szomorúság. Így volt ez Csala Zsuzsával is, aki a színházban és a televízióban csillogott, azonban előadás után átvette a kedvenc mackónadrágját, hazament, és csak látszólag volt közvetlen személyiség. Őt megnyitni komoly feladat volt a legharcedzettebb újságírónak is.
Háborús gyerekként mélyen belé ivódott a félelem, rettegés, nem volt boldog gyermekkora. Édesanyja egyedül nevelte őt és testvéreit, édesapja elhagyta a családot és Amerikába disszidált. Tizenhat évesen a gimnáziumi színjátszócsoport előadásán figyelt fel rá Pártos Géza, s tanácsára jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Nem végezte el, a harmadik évben eltanácsolták a főiskoláról. 1954-ben az Állami Déryné Színházhoz szerződött, 1955-től 1960-ig pedig az egri Gárdonyi Géza Színházban játszott. 1960-tól 2000-ig a Vidám Színpad tagja volt, majd haláláig a Budaörsi Játékszín tagja.
Ugyan a Főiskolát nem fejezte be, de a szakma hamar rátalált, a kabarék világa egész életében a tenyerén hordozta. Ifjú színésznőként mégsem volt boldog, súlyos pánikbetegségét csak évtizedekkel később diagnosztizálták. Annyira eluralkodott rajta ez az állapot, hogy élni sem akart, örömét sem lelte semmiben. Két évig tartó gyötrelem és kórházi kezelés után saját maga küzdötte le a betegséget.
2005-ben az Új Színháztól az egykori Művész Színház művészei között Csala Zsuzsa is megkapta az örökös tagság kitüntető címet, 2013-ban pedig a Böröndi Tamás és Straub Dezső vezette új Vidám Színpadtól is.
A színésznőnek a szakmája mellett a másik nagy öröme volt az életben, hogy hamar társra lelt. Férjét, Kürtös István színművészt 1955-ben ismerte meg a Déryné Színházban. Együtt játszottak Molière: Dandin György című darabjában. Harmóniában éltek együtt egészen a férj 1996-ban bekövetkezett haláláig. Nagyon szerették egymást, azonban gyerekük nem született. „Mire ráeszméltünk, hogy kell gyerek, már késő volt. Pedig lett volna alkalom, de mindig úgy éreztem, hogy nagyon fontos szerepet játszok, és a színházi világból nem lehet kimaradni. Már 40 éves voltam, amikor megvolt a budai ház, a jólét, amiért addig robotoltam, de akkor rájöttem, hogy késő. Ma már nagyon-nagyon bánom, hogy ilyen keveset éltem magánemberként” – mesélte időskorában.
Csala Zsuzsa férje távozása után még sokáig játszott, és élete végéig őrizte a férfi emlékét. Ahogy mesélte, elmerült a hobbijaiban, megtanulta magát egyedül is jól érezni. Szeretett otthon kertészkedni, keresztrejtvényt fejteni, olvasni, miközben bernáthegyi kutyája mellette pihent. Az utazás sosem vonzotta, mindig mondogatta, számára az a tökéletes nyaralás, ha becsukhatja maga mögött a kertkaput. 80 évesen, agyvérzés miatt ment el – addigra úgy tűnt, megtalálta önmagában a gyerekkora óta áhított belső biztonságot.
Sáfár Anikó 2013 decemberében még fellépett Csala Zsuzsával, így érthető, ha ő is megrendült a gyásztól. „Decemberben még együtt léptünk fel. Zsuzsi már akkor mondta, ez volt az utolsó, mert a színpadon sem érzi már magát boldognak. Évek óta depresszióval küszködött, amikor egy enyhébb agyvérzést kapott, kórházba szállították, lebénult a bal oldala, de beszélni még tudott. Mellette volt, mint mindig, unokaöccse és unokahúga is, mindent elkövettek érte az orvosok. Úgy tűnt, felépülhet, de nem akart. Megmondta a kezelőorvosoknak, ne tegyenek érte semmit, ne próbálják megmenteni, mert már nem szeretne élni. Kívánsága teljesült, most már az örök békében van része” – mondta könnyes szemmel Sáfár Anikó.
Kollégák sorfala, a búcsú virágai és Csala Zsuzsa mosolygó fotója adta meg a végtisztességet az ország legendás művészének a Bazilikában.
FŐBB SZEREPEI
Játékfilmek
Szent Péter esernyője (1958) – Srankóné; A Noszty fiú esete Tóth Marival (1960); Házasságból elégséges (1961); Katonazene (1961); Mici néni két élete (1962); Pacsirta (1963); Kár a benzinért (1964) – Szomszédasszony; Alfa Rómeó és Júlia (1968) – Zsuzsa; Lila ákác (1973) – Kövér jelentkező; Égigérő fű (1979) – Piaci kofa
Tévéfilmek
Nem értem a nőket… (1963); Rendszáma ismeretlen (1963); Színészek a porondon (1963); Derűs lapok Csehov életéből (1964); Dongó (1964) – Balláné; Princ, a katona (1967) – Házmesterné Vaskúti házában; Bözsi és a többiek (1968) – Dóri; Palacsintás király 1-2. (1973) – Aprólék hercegnő; Tériszony (1974); Le a cipővel! 1-2. (1976) – Bádogos; Vakáció a halott utcában (1978) – Új lakó; Disco-Disco (1979) – Baccara együttes; Szeszélyes évszakok (1981-1992); Humorista a mennyországban (1982); Kutyakomédia (1982) – Bakonyiné; Tiszta idegbaj (1982); Tökéletes házasság (1982); Hófehérke és a hét elgyötört törpe – Hófehérke
Batári Gábor
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A Rák Ellen- Az Emberért, A Holnapért Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, egészségfesztivált, konferenciákat szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! Az alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
