Amikor megszületett a kisfiam, egy szerető férj és egy csodás otthon vett körül Budapesten. Mégis úgy éreztem, mintha az addig színes, pezsgő életem hirtelen eltűnt volna.
Tanárként hivatástudattal, külföldön eltöltött évek tapasztalatával, barátokkal és élményekkel tele éltem. Anyává válva azonban minden egy csapásra átalakult. Cumit, ringatógépet, alvás-tréninget nem használtunk, 0–24-ben mellette voltam, együtt aludtunk, hordoztam, igény szerint szoptattam. A nehezebb, de számunkra természetes utat választottuk. Nem biztos, hogy ez volt a jó döntés, de ez jött belőlem.
A rohanó, elszigetelt városi életben nem volt körülöttem tágabb család, nem voltak olyan tapasztalt segítők, akikkel megoszthattam volna az örömöket és a nehézségeket. A férjem mindent megtett, de főállásban dolgozott, én pedig gyakran maradtam egyedül a mindennapok kimerítő feladataival. A folyamatos alváshiány, a magány és a túlterheltség lassan krónikus depresszióba sodort. Eljött egy pont, amikor már nem láttam értéket magamban, és azt éreztem, talán a családomnak jobb lenne nélkülem. Ez volt a mélypont. Lassan megértettem, hogy szükségem van olyan tevékenységekre, amik visszatöltenek – így találtam vissza a tanításhoz, majd a természethez.
Nem egy erdőszéli séta volt az első lépésem a természet felé. Sokkal inkább egy hosszú, kanyargós út, amelyen a zene volt az első társ. Amikor a zenekarunkkal először utaztam Erdélybe, hogy a régiektől tanuljak népzenét, még nem tudtam, hogy ez a kaland egy életre összefűz a természettel. Ott, a hajnali énekekben, siratókban, a falu szélén álló fák alatt éreztem meg először azt a mély, szavak nélküli köteléket, amely összekapcsolja az embert a földdel. Ez az élmény azóta is velem van. Megjelenik minden alkalommal, amikor felnézek a fák koronájára, amikor hallom az eső kopogását, vagy amikor csendben ülök a mohával borított talajon. A természet számomra olyan, mint a zene: mindig jelen van, finomhangolja a lelkemet, és emlékeztet arra, hogy van egy mélyebb ritmus, amihez érdemes igazodni.
Van egy kifejezés, amit sok erdőjáró ismer, de a szótárakban nem találod meg: erdőérzékenység. Ez a finomhangoltság akkor születik meg, amikor már nemcsak nézed az erdőt, hanem érzed is – a bőrödön, a lelkedben, a mindennapjaidban.
MI AZ ERDŐFÜRDŐZÉS?
Az erdőfürdőzés nem kirándulás, nem teljesítménytúra, és nem is sport. Sokkal inkább egy lassú, tudatos természetjárás. Egy séta, amely nem a megtett kilométerekről szól, hanem arról, hogy engedjük az erdőnek, hogy hasson ránk. Egy ilyen alkalmon kis területet járunk be lassan, aprólékosan. Figyelünk a hangokra, illatokra, fényekre, a talpunk alatt roppanó gallyakra, a bőrünket simító szélre. A tempó lassú, nincs sietség, nincs cél – csak a jelen pillanat.
Vezetőként különböző gyakorlatokat kínálok, amelyek segítenek mélyebben kapcsolódni a tájhoz. Egy csendes sétával kezdünk, majd vezetett relaxáció következik. Ezt követően mindenki önállóan is felfedezhet egy kis részt az erdőből, majd a körbe gyűlve megosztjuk egymással, mit tapasztaltunk – nem kötelező, de gyakran ilyenkor hangzik el az a mondat: „Nem gondoltam, hogy ennyire le tudok lassulni.” Az alkalmat egy teaceremónia zárja, ahol egy gyógynövény – gyakran a helyszínen gyűjtött – kap főszerepet. A tea nemcsak melegíti a testet, hanem lezárja az élményt: mintha a természet egy utolsó, illatos öleléssel búcsúzna.
Az alapok minden séta esetében hasonlóak, de a hangulat és a fókusz változhat. Néha a sötétségben merülünk el, máskor egymás felé fordulunk figyelmünkkel, vagy éppen a természetért teszünk közösen.
ÉJSZAKAI ERDŐFÜRDŐZÉS – AMIKOR AZ ÉRZÉKEK FELÉBREDNEK
Az éjszaka különleges ajándéka, hogy amikor a látásunk kevesebbet ad, a többi érzékszervünk felerősödik. A szaglás például pillanatok alatt aktivizálódik – ilyenkor észrevesszük, hogy az élő fa és a holtfa illata egészen más. Az időérzékelés is átalakul. A sötétben minden mozdulat lassabb, megfontoltabb. Olyan, mintha az órák elveszítenék jelentőségüket, és csak a jelen maradna. A csoporttal együtt fokozatosan ismerkedünk az éjszakával, és sokan rájönnek: a félelmeik nagy része pusztán a képzeletükben élt. Az éjszaka varázslatossá teszi az erdőt – és ez a fokozott figyelem ugyanúgy megélhető más fókuszú sétákon is.
KAPCSOLATERŐSÍTŐ ERDŐFÜRDŐZÉS – MEGHALLANI EGYMÁST
A mindennapokban gyakran csak beszélünk, de ritkán halljuk meg igazán a másikat. Az erdő csendje segít lelassítani, figyelmesebbé válni. Az egyik kedvenc gyakorlatom a „fa-randi”: mindenki választ egy fát, majd párja fájánál is eltölt egy kis időt, megfigyelve, miért lehet fontos a másiknak. Ez a kis szerepcsere meglepően sokat adhat a megértéshez. A figyelem, amit a másiknak adunk, hasonló ahhoz, ahogy az erdőhöz fordulunk: csendben, nyitottan, ítélet nélkül. És ez a figyelem nemcsak egymásnak adható meg, hanem a természetnek is.
SZEMÉTGYŰJTŐ ERDŐFÜRDŐZÉS – TENNI AZ ERDŐÉRT
Ezek az alkalmak különösen közel állnak a szívemhez. Mielőtt elmerülnénk a nyugalomban, teszünk egy lépést az erdőért: minden résztvevő egy zsáknyi hulladékot gyűjt össze. Ez a közös cselekvés nemcsak tisztábbá teszi a környezetet, hanem erősebbé a kapcsolatot is – egymással és a hellyel. Amikor letesszük a zsákokat, és elkezdjük a lassú sétát, a természet valahogy még inkább befogad. Mintha hálás lenne, hogy adtunk neki valamit, és cserébe még bőkezűbben osztja nyugalmát.
MIT AD AZ ERDŐFÜRDŐZÉS?
Számomra az erdő mindig emlékeztető: rendben van, ha néha összezuhanunk. A természetben mindig van hová visszatérni. Nem kér számon, nem sürget, csak ott van – és elfogad. Az évek során láttam, ahogy az emberek megérkeznek egy-egy sétára – eleinte talán feszülten, fejben még a napi feladatok között, majd fokozatosan lelassulva, fellélegezve. Láttam, hogyan erősödnek a kapcsolatok, hogyan csökken a szorongás, és hogyan ébred fel újra a kíváncsiság a világ apró csodái iránt. A természet tisztán tart, megmutatja a saját középpontunkat, és visszavezet oda, ahol valóban otthon vagyunk. Elfogad olyannak, amilyen vagy. Egyetlen fa sem mondja a másik fának: „Kicsit nagy vagy. Kicsit sovány vagy. Túlérzékeny vagy. Ez és az vagy.” Minél több időt töltesz a természetben, annál jobban érzed majd magad a bőrödben. Megérzed, hogy az erdő szívesen lát.
Ez olyasvalami, amit elfelejtettünk. A kapcsolatunk a természettel azonban nem szűnt meg. Nem tudunk csak úgy megszabadulni tőle. Nem számít, mennyit fejlődünk technológiailag – minél jobban elszakadunk a természettől, annál egészségtelenebbek leszünk.
A jó hír az, hogy mindez nemcsak az erdőben van jelen. Ott van a városi parkban, a repedezett járdakövek között kibújó fűszálban, egy madárdalban, ami átszűrődik az ablakon. Ha megtanulunk így figyelni, kiderül, hogy bárhol lehet kapcsolódni hozzá. Ez a kapcsolat pedig mindenhol gyógyít.
VALKÓ ZSUZSANNA
erdőfürdő-vezető
www.erdofurdozes.com
www.instagram.com/erdofurdozes
zsuzsi@erdofurdozes.com | +36 20 930 8381
Valkó Zsuzsanna
Kiemelt kép: Gál Roland
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A Rák Ellen- Az Emberért, A Holnapért Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, egészségfesztivált, konferenciákat szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! Az alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
