Vannak élethelyzetek, amikor nehéz megfogalmazni, mi zajlik bennünk. Talán még mi magunk sem értjük pontosan, mit érzünk, csupán azt tapasztaljuk, hogy feszültek, nyugtalanok vagy kimerültek vagyunk. Egy veszteség, egy betegség, egy kapcsolat megváltozása vagy egy új életszakasz olyan érzéseket hozhat felszínre, amelyekhez nem találjuk a szavakat. A művészetterápia ilyenkor egy másik kifejezési lehetőséget kínál: a színek és formák nyelvét.
Az alkotás során olyasmi is megmutatkozhat, amit addig nem igazán tudatosítottunk. Ez nem azért történhet meg, mert az általunk létrehozott alkotás valamilyen kódolt üzenetet rejt, amelyet egy külső szempár majd megfejt, hanem mert lehetőséget ad arra, hogy kívülről is rátekinthessünk arra, ami bennünk történik. Egy kép, egy forma vagy egy tárgy megmutathatja mindazt, amit egyébként nehezen tudnánk megfogalmazni.
Több mint kellemes alkotás
Az alkotás önmagában is örömteli, megnyugtató és feltöltő tevékenység. Miközben rajzolunk, festünk, agyagozunk vagy kollázst készítünk, kiszakadhatunk a mindennapokból, elmélyülhetünk a tevékenységben, és átélhetjük az alkotás örömét. Mindez önmagában is értékes, de nem ezt nevezzük művészetterápiának.
A művészetterápiás folyamatot elsősorban az előre lefektetett, biztonságot adó keretek, a tudatosan választott alkotói feladatok és a képzett szakember jelenléte különbözteti meg a szabadidős alkotástól. A művészetterapeuta olyan elfogadó teret teremt, amelyben az alkotó a saját módján és idejében kapcsolódhat önmagához. Nem művészeti technikákat tanítunk, nem értékeljük esztétikai szempontból az alkotásokat, és nem elemezzük a képeket. Kérdésekkel, figyelemmel, jelenléttel és elfogadással segítjük, hogy az alkotó maga találjon rá a számára fontos érzésekre, gondolatokra és felismerésekre.
Ezért a művészetterápiában nem minősítünk, nem „szép” vagy „jó” képeket készítünk. Egy egyszerű vonal vagy pont, egy széttépett vagy üresen hagyott papír, egy összegyúrt agyagdarab vagy néhány egymás mellé húzott színes csík éppen olyan jelentős lehet, mint egy részletesen kidolgozott alkotás. Itt nem a művészi teljesítmény a fontos, hanem a folyamat, hogy hogyan viszonyulok az anyaghoz, hogyan kezdek hozzá, mi történik velem alkotás közben, hol akadok meg, mi tetszik, min változtatnék, és hogyan tekintek mindarra, ami elkészült.
A kéz néha hamarabb tudja
Az alkotás során érzéseink legtöbbször nem rendeződnek azonnal jól megfogalmazható történetté. Gyakran csak testi feszültséget, kusza gondolatokat, ürességet vagy belső zűrzavart érzékelünk. Máskor éppen öröm, felszabadultság és játékosság van bennünk. Amikor alkotni kezdünk, nem kell rögtön pontosan tudnunk, mi, hogyan és miért történik. Választhatunk egy színt, húzhatunk egy vonalat, formálhatunk egy darab agyagot. Szabadok lehetünk, bár ezt nem mindig tudjuk azonnal elhinni vagy elfogadni. A kezünk mozdulatai gyakran megelőzik a megértést.
Az alkotás sok mindent megmutathat és letisztázhat számunkra. Ami belül nehezen elviselhető vagy átláthatatlan, az a papíron színeket, határokat és formákat kaphat. Már nem csupán bennünk van, hanem előttünk is. Ránézhetünk, távolságot vehetünk tőle, vagy egészen közelről, apró részleteiben vizsgálhatjuk meg. Kiegészíthetjük, eltakarhatunk rajta részleteket, átalakíthatjuk, vagy akár meg is semmisíthetjük. Ettől egy-egy nehéz élethelyzet ugyan nem oldódik meg, de megjelenhet valamennyi mozgástér ott, ahol korábban csak tehetetlenséget éreztünk. Új utak és nézőpontok merülhetnek fel.
Az alkotás az önkifejezés mellett az önmagunkkal való kapcsolatot is erősítheti. Miközben megtapasztaljuk, mi esik jól, mit utasítanánk el, melyik anyaghoz nyúlunk szívesen, és melyik tapintása vagy használata zavar, saját határainkról, szükségleteinkről és belső erőforrásainkról is tanulunk. Meghatározó élmény, hogy valamit mi hozunk létre, mi alakítunk, és dönthetünk róla. Bizonyos anyagok ugyanakkor nem engedelmeskednek: a festék máshová folyik, az agyag más formát ölt, mint terveztük. Ilyenkor például azzal is találkozhatunk, hogyan viszonyulunk azokhoz az élethelyzetekhez, amelyeket nem tudunk teljesen kontrollálni.
Nem a kép megfejtése a cél
Sokan azt gondolják, hogy a művészetterapeuta elemzi a rajzokat, és olyasmit is megállapít belőlük, amit az alkotó talán nem szeretne megmutatni. Az általam képviselt művészetterápiás szemléletben egy színnek, formának vagy motívumnak sincs mindenkire érvényes, állandó jelentése. Ugyanaz a szín, forma, alak vagy elrendezés mást jelenthet különböző emberek számára, és ugyanannak az embernek is más jelentést hordozhat különböző életszakaszokban és helyzetekben.
Egy-egy kép megértésének kulcsa az alkotónál van. A művészetterapeuta megfigyelheti és leírhatja, mit lát, majd nyitott kérdéseket tehet fel: milyen érzés most ránézni az alkotásra; van-e olyan részlete, amely különösen megérint; mi volt könnyű vagy nehéz az alkotásban; kíván-e még valamin változtatni. Az alkotó dönti el, mikor és mennyit szeretne megosztani. Csendben is maradhat, és az alkotásnak sem kell mindig azonnali megértést hoznia. Van, hogy csak később bontakozik ki a jelentése, és olyan is, hogy egyszerűen az alkotás folyamata a fontos.
Hogyan zajlik egy alkalom?
Egy művészetterápiás foglalkozás felépítése a módszertől, a csoporttól, a témától és a résztvevők aktuális állapotától is függ. Az alkalom rendszerint megérkezéssel és ráhangolódó alkotással kezdődik. Ennek célja, hogy a résztvevők valamelyest kiléphessenek a mindennapok sodrásából, és figyelmüket befelé, önmaguk felé fordíthassák.
Ezt követi az alkotás. Lehet teljesen szabad, de kapcsolódhat egy témához, képhez, kérdéshez vagy belső élményhez is. Dolgozhatunk vízfestékkel, olaj- vagy porpasztellel, színes ceruzával, agyaggal, gyurmával, szénnel és más természetes anyagokkal, újságképekből készített kollázzsal, vagy a teremben és a természetben talált tárgyakból létrehozott installációval. Más testi és lelki tapasztalatot ad a nehezebben irányítható folyékony festék, mint a ceruza vagy az ellenálló, kézzel formálható agyag. A választásnál mindig fontos szempont a résztvevők állapota és biztonsága, valamint az, hogy mi szolgálja az adott folyamatot.
Az alkotást rendszerint reflexió követi. Egyéni folyamatban a művészetterapeuta és a kliens együtt fordul az elkészült munkához. Csoportban mindenki megmutathatja és elmondhatja, amit szeretne, a többiek pedig figyelemmel vannak jelen. Van, amikor csendben nézzük meg egymás alkotásait, hogy egyszerűen csak lássuk egymást úgy, ahogyan vagyunk. Máskor a csoporttagok is reflektálnak, de nem minősítik és nem értelmezik a képet, hanem kizárólag önmagukról beszélnek, arról, hogy hogyan hat rájuk egy-egy alkotás, megosztják a bennük keletkezett érzéseket és asszociációkat, amelyek megosztása után az alkotó eldöntheti, mi szólítja meg közülük. Így a csoport biztonságos, megtartó és tiszteletteljes tér maradhat.
Úgy gondolom, hogy ritkán tapasztaljuk meg, hogy valóban látnak minket olyannak, amilyenek vagyunk. Amikor megmutatjuk az alkotásunkat, a sebezhetőségünket is vállaljuk. Ha a többiek látják és elfogadják azt, ami megszületett, mi magunk is közelebb kerülhetünk az alkotásunk, ezen keresztül pedig önmagunk elfogadásához. A közös térben azt is átélhetjük, hogy a küzdelmeinkkel nem vagyunk egyedül.
A lezárás segít visszatérni a jelenbe és elválni az alkotástól. Egy mélyebb folyamat után erre különösen szükség van. Nem az a cél, hogy minden alkalom végén kész válasz vagy látványos felismerés szülessen. Néha megkönnyebbülést, máskor egy új kérdést, egy pontosabban érzékelhető szükségletet vagy egyszerűen a kapcsolódás élményét visszük magunkkal.
Kinek és milyen élethelyzetekben lehet hasznos?
A művészetterápia gyermekeknek és felnőtteknek, egyéni és csoportos formában egyaránt hasznos. Segítheti az önismeretet, az érzelmek felismerését és kifejezését, a változásokhoz való alkalmazkodást, a veszteségek feldolgozását, valamint a stresszel és a belső feszültséggel való megküzdést. Támogató lehet olyan időszakokban is, amikor valaki új utakat keres, szeretne közelebb kerülni önmagához, saját szükségleteihez, vagy újra kapcsolatba lépne az érzéseivel (legyenek azok nehezek vagy felemelőek), szeretné újra megélni az örömet, a kíváncsiságot és a kreativitást.
Nem minden módszer és csoport megfelelő mindenkinek, minden élethelyzetben. Krízis, súlyos pszichés tünetek vagy pszichiátriai kezelés esetén különösen fontos, hogy a választott szakember megfelelő képzettséggel rendelkezzen, ismerje a kompetenciahatárait, és szükség esetén együtt tudjon működni más segítőkkel. Érdemes előzetesen rákérdezni arra is, milyen módszerrel dolgozik, milyen kereteket kínál, és van-e tapasztalata az adott élethelyzettel. A segítő szakember rendszeres szupervíziója ugyancsak fontos szakmai és mentálhigiénés háttér.
A művészetterápia nem helyettesíti az orvosi ellátást vagy a szükséges pszichológiai, pszichiátriai kezelést, és nem ígér testi gyógyulást. Megfelelő szakmai keretek között azonban hozzájárulhat ahhoz, hogy az ember ne csak elszenvedője legyen annak, ami vele történik, hanem kapcsolatban maradhasson saját belső világával és erőforrásaival is. Egy súlyos betegség idején teret adhat a nehezen kimondható félelmeknek, a haragnak, a szomorúságnak, a reménynek és az egymásnak akár ellentmondó érzéseknek is.
„De én nem tudok rajzolni”
Talán ez a művészetterápiával kapcsolatos leggyakoribb félelem. Sem rajztudásra, sem kézügyességre, sem művészeti előképzettségre nincs szükség ahhoz, hogy valaki részt vegyen egy művészetterápiás foglalkozáson. Ezt saját élményből is tudom: az iskolai rajz- és technikaórákon sokáig azt éltem meg, hogy nincs kézügyességem, és nem vagyok kreatív. Később értettem meg, hogy alkotni mindenki tud. A művészetterápiás térben nincs teljesítménykényszer, ítélkezés, minősítés vagy tanácsadás.
Minden emberben ott lakozik egy alkotó; az alkotás nem a művészek kiváltsága. Gyermekként gátlások nélkül firkálunk, építünk, gyurmázunk és történeteket találunk ki. Felnőttkorunkra gyakran eltávolodunk ettől a szabadsággal teli, játékos működéstől, pedig a kreativitás továbbra is bennünk él, újra megszólítható, csupán biztonságos térre, időre és megengedésre van szüksége.
A művészetterápia legfontosabb szavaként a kapcsolatot nevezném meg: kapcsolatot önmagunkkal, az alkotásunkkal, a természettel, másokkal, a művészetekkel és az élettel. A művészetterápia számomra nem arról szól, hogy a kézügyességünk jobbá váljon (bár ez is sokszor előfordul, ahogyan a gátlásaink csökkennek), hanem arról, hogy közelebb kerülhessünk önmagunkhoz. Minden alkotás pillanatnyi lenyomat, egy újabb lehetséges nézőpont: néha kérdéseket vet fel, máskor kapaszkodót nyújt. Segít megállni, érzékelni és kapcsolatba lépni önmagunkkal akkor is, amikor a szavakat még nem találjuk.
NÉMETH EMESE KAROLINA
okleveles szupervizor, reflektív coach,
komplex művészetterapeuta
Egyéni és csoportos önismereti, művészetterápiás és szakmai reflexiós folyamatokat kísér, valamint alkotásalapú programokat és tréningeket tart segítő szakembereknek és szervezeteknek.
https://www.nemethemese.com
Németh Emese Karolina
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A Rák Ellen- Az Emberért, A Holnapért Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, egészségfesztivált, konferenciákat szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! Az alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
You must be logged in to post a comment.