Százhuszonöt éve született Bilicsi Tivadar, a mulattatás szelíd színészóriása, aki saját pályájának ars poeticájaként Madách Imre sorait írta át, amit halála előtt tervezgetett második könyve címéül is szánt: „Mulattattam, de magam is jól mulattam.”
Bilicsi Tivadar, a magyar színháztörténet komédiás-mamutja, érdemes és kiváló művész. Jellemző a kor kultúrpolitikájára és a korabeli klikkek működésére, hogy ekkora kaliberű színészlegenda Kossuth-díjat sohasem kapott. Annyira gigantikus volt az életigenlése, hogy ahelyett, hogy saját kultuszát építette volna, vagy a hivatalos elismerésekért harcolt volna, inkább a pályatársai emlékének ápolásával foglalkozott. Rajongott a tehetséges életekért, és könyvet szentelt színészkollégái emlékének, Hol vagytok ti régi játszótársak? címmel.
Apu bemegy, ha nagy is, mégha elefánt is
Az örökzöld dal refrénje így kezdődik: „Apu, hogy ment be az a nagy elefánt…” Mivel a zenemű gyerekeknek szól, a gyermeki értelmezés szent, és most, sokan felnőttfejjel ebből vonhatjuk le a legszebb következtetést Bilicsi Tivadar életére és művészetére nézve. Bilicsi Tivadarnak elefánt-, sőt mamutnagyságú tehetsége, karrierje és elfoglaltsága volt, mégis e színészlegendának mindig volt ideje „bemenni” a kis oroszlánkirálynőkhöz, gyerekeihez gyerekszoba-barlangjukba és teljes szívével törődni a családjával.
A magánéletben ugyanis – miközben a színpadon a leghangosabb sikereket aratta – végtelenül csendes, halk szavú és visszahúzódó ember volt. Kerülte a feltűnést és a színházi intrikákat. Mélyen hívő, elkötelezetten vallásos és rendszeresen templomba járó emberként a hitből merített belső béke és morális erő vezérelte a mindennapjait. Bár generációk nőttek fel utánozhatatlan orgánumán, ő sohasem élt vissza a népszerűségével. Négy lány édesapjaként a családi fészekben találta meg a legfőbb menedékét. Imádta a gyerekeit, és az otthoni lány- és gyerekzsivajt sosem torkolta le, ha nyugalomra volt szüksége a szereptanuláshoz, inkább fogta a példányait, és kiköltözött a házuk előtt álló padra jegyzetelni.
Hitbéli tartás és a tizenegy éves némaság
A szocializmus legzordabb évtizedeiben, az 1950-es években ez a nyílt vallásosság és az Istenhit miatt Bilicsi konkrétan kegyvesztetté vált a totalitárius hatalom szemében. Megfigyelték, háttérbe szorították, és a legfőbb büntetésként 1952-től kezdve tizenegy éven keresztül egyetlen játékfilmben sem szerepelhetett. A helyzet olyan fojtogatóvá vált, hogy 1957-ben a családjával meg is próbált disszidálni, de a határon elfogták őket. Ennek ellenére nem keseredett meg, hű maradt a templomhoz és a belső tartásához. Ez a törhetetlen hit tette őt képessé arra, hogy a meghurcoltatások ellenére is az örök derű, a jóság és a tiszta szeretet embereként álljon a közönség elé.
Pályáját 1919-ben kardalosként kezdte a Budapesti Színházban Grawátsch Tivadar néven, de statisztált az Operában is, emellett Rákosi Szidi neves színiiskolájába járt. Hat évtizedet átölelő, monumentális pályafutását táncos buffóként kezdte, és drámai erejű karakterszínészként fejezte be. Igazi jellemábrázoló művész volt, minden műfajban otthonosan mozgott, a legnagyobb clownok ritka fajtájához tartozott. Játékára a derűs komikum és a mély, tiszta emberi megnyilvánulás volt jellemző. Több rendezésben is óriási sikerrel játszotta Beppót a Néma leventében és Almádyt Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabjában. Emlékezetes alakítást nyújtott a Rómeó és Júlia Lőrinc barátjaként, vagy Ill szerepében Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című drámájában. Legkedvesebb szerepét, Rettegi Fridolint A szabin nők elrablásában több mint ötszázszor játszotta el.
Bruhaha Kelemen és a siófoki menedék
A kényszerű filmes szilencium előtt és után végül hetvennyolc mozidarabban szerepelt, köztük az Ez a villa eladó, Az aranyember, a Halálos tavasz vagy a Katyi című filmekben. A háború után a televízió és a rádió révén költözött be végleg a magyar otthonokba. A Magyar Rádióban a Csinn-Bumm Cirkusz fehér bohócaként, Bruhaha Kelemenként vált az egész ország „játszótársává”. A népszerűséget nem teherként vagy kiváltságként, hanem felelősségként élte meg; az utcán ugyanolyan szelíd és kedves mosollyal válaszolt a járókelőknek, mint amit a színpadról sugárzott.
Imádta a jókedvű társaságot és a finom falatokat, de a vendéglátásban is a meghittséget, a családi és baráti asztalok békéjét kereste. Életének, nyarainak és legendás adomázásainak legfőbb bázisa Siófok és a Balaton partja volt, ott távol a főváros zajától élt igazán a szívmelengető színészünk.
Születésének 100. évfordulóján lányai megalapították a Bilicsi-díjat, amelyet évente olyan művészeknek adnak át, akik képesek mosolyt csalni az emberek arcára, pontosan úgy, ahogy azt a mulattatás szelíd óriása tette egy életen át.
Batári Gábor
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A Rák Ellen- Az Emberért, A Holnapért Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, egészségfesztivált, konferenciákat szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! Az alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
You must be logged in to post a comment.