A magyar dráma napját 1984 óta ünnepeljük Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.
Az ember tragédiája ősbemutatójának centenáris évfordulóján, 1983-ban Kerényi Ferenc színháztörténész, a Magyar Színházi Intézet igazgatója és a Nemzeti Színház vezetése felvetette, hogy emlékezzenek meg a Tragédia első színpadi előadásának napjáról. Javaslatukat a Magyar Írók Szövetségének elnöke, Hubay Miklós drámaíró is támogatta. Így kezdeményezésükre a Művelődési Minisztérium 1984-ben hivatalosan is a magyar dráma napjának nyilvánította szeptember 21-ét, amellyel a magyar drámairodalom értékeire szerették volna felhívni a figyelmet, és ösztönözni akarták az írókat újabb művek megalkotására.
A határozat szerint minden évben ezen a jeles napon adták át a Szép Ernő-díjat. 1984 és 1992 között csak az előző évad legjobb drámaírójának ítélték oda, 1992-től – a díj 2018-as megszüntetéséig – a díjazottak körét két-három főre bővítették. Emellett ezen a napon számos kitüntetést adnak át különböző színházi szakmai szervezetek.
Madách Imre 1859. február 17-én kezdte írni élete fő művét, amelyet 1860. március 26-án fejezett be. A kéziratot elküldte Arany Jánosnak, aki nagyra értékelte a művet. A Kisfaludy Társaság 1861. október 31-i ülésén Arany részleteket olvasott fel a drámai költeményből és később a sajtó alá rendezést is magára vállalta. A kötet a Kisfaludy Társaság támogatásával 1861-es évszámmal, de 1862. január 16-án hagyta el Emich Gusztáv nyomdáját.
A 15 színből álló Tragédia a magyar irodalom egyik legnehezebben értelmezhető alkotása, az emberiség sorsáról való töprengés drámai költeménye, amelynek üzenetét újabb és újabb színpadra állítások próbálják megfejteni, értelmezni.
Összetettsége miatt a művet sokáig színpadra alkalmatlannak tartották, de csaknem két évtizeddel Madách halála után mégis bemutatták. A mű ősbemutatója 1883. szeptember 21-én a Nemzeti Színházban volt. Az addig csak irodalmi körökben ismert drámát Paulay Ede igazgató, az intézmény főrendezője vitte színre. A négyórás előadáson a Tragédia mind a 4141 sora elhangzott. A látványos sikerhez a színház technikai felszereltsége is hozzájárult: az első ízben alkalmazott villanyfény, a jól működő süllyesztő és a megnövelt színpad. A valódi sikert azonban a szereplők aratták: Nagy Imre Ádámként, Jászai Mari Évaként, Lucifer szerepében pedig a pályakezdő Gyenes László lépett színpadra, utóbbi haláláig megtartotta szerepét a Nemzeti Színházban. A kísérőzenét Erkel Gyula szerezte, Ádám jelmezeit Paulay tervezte, ő rajzolta meg a díszletek vázlatát is.
A második világháború után 1947-ben mutatták be ismét, ám a művet a kultúrpolitika ezt követően hosszabb időre levette a színpadról. 1955-ben ugyan újra bemutatták, de rendszeresen csak 1957-től játszhatták.
A „nagy mű” sokakat megérintő kérdései azóta is életben tartják a költeményt, számos feldolgozása létezik a darabnak. A születésétől eltelt több mint százhatvan év alatt a Tragédia a magyar drámaírás egyik szimbólumává vált, és a magyar színházak egyik legtöbbet játszott műve lett az anyaországban és a határon túli magyar közösségekben egyaránt. Az először itt elhangzó „Megy-é előbbre majdan fajzatom”, valamint a „Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!” mondatok legismertebb irodalmi idézeteink közé tartoznak.
Az ember tragédiája története napjainkban is folytatódik, időről időre műsorra tűzik a színházak. Ebből is látszik, hogy A magyar dráma napja nem pusztán egy több mint négy évtizedes hagyomány ünnepe, hanem azt is megmutatja, hogy egy klasszikus mű segítségével az egymást követő színházi nemzedékek újra és újra felteszik saját koruk kérdéseit.
Forrás: MTI, szinhaz.org
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A Rák Ellen- Az Emberért, A Holnapért Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, egészségfesztivált, konferenciákat szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! Az alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

You must be logged in to post a comment.