Venczel Vera Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Volt benne valami megfoghatatlan. Nem harsány, nem látványos – de annál maradandóbb. Venczel Vera azok közé a művészek közé tartozott, akik csendesen formálták a magyar kultúrát, miközben milliók szívébe írták be nevüket. Szerepeiben mindig önmaga volt – végtelenül tiszta, mélyen emberi. Minden mozdulatában, minden mosolyában az életet ünnepelte. Akkor is, amikor nem volt könnyű. Talán épp akkor a leginkább.
Venczel Vera 1946. március 10-én született Budapesten. Gyermekkora óta tudatosan készült a színészi pályára, már fiatalsága is a művészet vonzásában telt – a színház és az irodalom világába korán beleszeretett. A családi indíttatás mellett – édesapja színész szeretett volna lenni, de nem adatott meg neki – kiváló tanárok és művészek készítették fel a mesterségre. Gimnáziumi éveiben önképzőkörbe járt Heller Ágneshez, de szülei elvitték Makay Margithoz, a híres színésznőhöz is, aki azonnal felismerte a fiatal lány rendkívüli tehetségét és díjazás nélkül vállalta a képzését.
Elsőre felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, osztályfőnöke Pártos Géza volt, aki szívesen látta volna saját anyaszínházában, a Madách Színházban, de mestere, Várkonyi Zoltán, másodév végén szerepet adott neki a Vígszínházban. 1968-ban kapta meg színészdiplomáját és Várkonyi Zoltán azonnal leszerződtette őt a Vígszínházhoz, melyhez több mint négy évtizeden keresztül hűséges maradt.
1967-től már rendszeresen foglalkoztatta a Vígszínház, forgatott a filmgyárban és sorozatosan jöttek a televíziós szerepek is. Egyik első nagy filmes szerepe az Egri csillagok Vicuskája, mely a magyar filmtörténet egyik legszerethetőbb alakítása lett. A mozi tette országosan ismertté olyan filmekkel, mint a Kárpáthy Zoltán, az Egy szerelem három éjszakája, a Tanulmány a nőkről.
A filmeknek köszönhetően vált népszerűvé, mégis, talán a színház volt az a tér, ahol igazán önmaga lehetett. A közönség és a kollégák egyaránt mély tisztelettel és szeretettel beszéltek róla. Nem volt könnyű interjúalany – nem azért, mintha zárkózott lett volna, hanem mert ritkán beszélt magáról. Egyik interjújában így vallott: „A világ nagyon zajos lett. Nekem mindig fontos volt, hogy a csenddel is lehessen mondani valamit. Talán még többet is.”
Venczel Vera életigenlése különös természetű. Nem naiv derű, nem felszínes optimizmus. Inkább a mélyből fakadó bizalom, hogy az élet – bármennyire összetett, bonyolult, néha fájdalmas – mégis szép. Hitt az emberi jóságban, a szeretet erejében. Ez nem elmélet volt számára, hanem napi gyakorlat.
A mai világban, ahol a jelenlét gyakran a zajjal egyenlő, Venczel Vera példája különösen értékes. Megmutatta, hogyan lehet úgy adni, hogy közben nem követel semmit vissza, hogy a szelídség nem gyengeség, hanem erő, a művészet nem a külsőségekben, a rivaldafényben, hanem a lélek finom rezdüléseiben rejlik. Egyik nyilatkozatában így fogalmazott: „Nekem fontos, hogy higgyek abban, van értelme a jónak, a szeretetnek. Akkor is, ha néha nem látszik azonnal.” Színpadi és filmes munkái mellett irodalmi esteken, rádiójátékokban is rendszeresen szerepelt és a szinkron is sok méltó feladatot adott. Hangját, tiszta beszédét sokan példaként említik ma is.
Fontos volt számára a belső béke, az elcsendesülés, szerette a természetet, a nagy sétákat és a könyveket. Nem vágyott hangos társasági életre – a belső világában keresett és talált otthont. Visszafogott magánéletet élt. Nem a bulvár lapokból ismerte őt a közönség, hanem elsősorban a szerepein keresztül. Első férjét, Esztergályos Károly rendezőt 15 évesen ismerte meg, munkakapcsolatból lett szerelem, majd házasság, amely a nagy lángolás ellenére csak nyolc évig tartott, de válásuk után is megőrizték a barátságot. 1972-ben házasodott össze Czapp György formatervező-grafikus művésszel, akivel 49 évig éltek hűségben. Bár saját gyermeke nem született, mégis megadatott neki az anyaság öröme, második férje révén lett egy lánya és két unokája. A harmonikus házasság 2021. október 22-én ért véget. A színésznő hosszú betegség után, 75 évesen halt meg.
Halálának híre megrendítette az országot, de itt maradt velünk a filmkockákon, a színházi felvételeken, de leginkább abban, ahogy élt: emberi tartással, tisztán, szelíden. Munkásságáért több elismerést is kapott: 1975-ben Jászai Mari-díjjal, 1987-ben Kazinczy-díjjal tüntették ki. 2008-ban a Halhatatlanok Társulatának Örökös tagja lett, 2010-ben Érdemes művész, 2016-ban Kiváló művész díjban részesült. 2018-ban Aranydiplomát vett át, 2019-ben a Magyar Filmakadémia Életműdíjjal jutalmazta.
Egy régi naplóbejegyzésében ezt írta: „Nem a nagy szavak számítanak. Hanem az, hogy reggel fel tudunk-e kelni úgy, hogy ne bántsunk meg senkit. És hogy este el tudunk-e aludni úgy, hogy egy kicsit több szeretet maradt utánunk a világban.”
FŐBB SZEREPEI
Színház
Weingarten: A nyár – Lorette; Shakespeare: Rómeó és Júlia – Júlia; Shakespeare: Tévedések vígjátéka – Emília; Goethe: Faust – Heléna; Szophoklész: Antigoné – Antigoné; Milton: Elveszett paradicsom – Éva; Csehov: Ványa bácsi – Szonya; Gorkij: Éjjeli menedékhely – Anna; Katajev: A kör négyszögesítése – Tánya; Gorkij: Barbárok – Anna; García Lorca: Bernarda Alba háza – Adéla; Ibsen: Peer Gynt – Aase; Brecht: A kaukázusi krétakör – Arkadi Cseidze; Miller: Pillantás a hídról – Beatrice; Maeterlinck: A kék madár – Mitil; Kesserling: Arzén és levendula – Elaine; Lerner: My Fair Lady – Mrs. Higgins; Heltai Jenő: A néma levente – Carlotta; Tersánszky Józsi Jenő: Viszontlátásra, drága – Nela; Örkény István: Macskajáték – Ilus; Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő – Marianne, Helén; Spiró György: Ahogy tesszük – Nő; Szepes Mária: A vörös oroszlán (monodráma)
Játékfilmek
Karambol (1963); Nem szoktam hazudni (1966); Kárpáthy Zoltán (1966); Egy szerelem három éjszakája (1967); Bohóc a falon (1967); Tanulmány a nőkről (1967); Egri csillagok I-II. (1968); Isten hozta, őrnagy úr! (1969); Utazás a koponyám körül (1970); Csak egy telefon (1970); Küldetés Evianba (1988); Jó estét, Wallenberg úr! (1990); A turné (1993); Kanyaron túl (2001); Sértett (2005); Rokonok (2006); De kik azok a Lumnitzer nővérek? (2006); Tabló (2008)
Tévéfilmek, televíziós sorozatok
Egy csónak visszafordul (1963); Kérdések a szerelemről (1967); Három találkozás (1968); Az ajtó (1969); A régi nyár (1970); Pillangó (1970); Tündérlaki lányok (1970); A fekete város 1-7. (1971); Egy óra múlva itt vagyok (1971-1974); Irgalom 1-6. (1973); Ida regénye (1974); Vakáció a halott utcában (1978); Tessék engem elrabolni (1980); Liszt Ferenc 1-16. (1982); Torquato Tasso (1984); Egy lócsiszár virágvasárnapja (1985); Nóra (1985); Freytág testvérek (1989); Édes Anna (1990); Julianus barát 1-3. (1992); Barátok közt (2005, 2007, 2008)
Batári Gábor
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A Rák Ellen- Az Emberért, A Holnapért Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, egészségfesztivált, konferenciákat szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! Az alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
