A karácsonyfa alatt nemcsak ajándékok vannak, sokkal fontosabb, aki mellettünk van! Közeleg az év egyik legszebb időszaka, ami az elcsendesülésről, a pihenésről, játékokról, nyugalomról és a szeretetről szól…
Előtte a pénzen megvehető díszes holmik, márkás ajándékok, fényes lakás kiegészítők beszerzése után rohangálunk, a „jaj, csak minden meglegyen, mindenki örüljön” versenyfutásban élünk egész decemberben. A végén mi magunk anyagi-fizikai-lelki szintű totális lefáradást tapasztalunk. Ismerős? A vállunk leszakad, rohangálás, listaírás a rengeteg teendőről, beszereznivalóról, ami az ünnepek alatt is folytatódik, ide menni, oda menni, ők jönnek, mi megyünk… Hol marad a békebeliség? – ezekről a sokunkat belül igenis feszegető kérdésekről, a „helyes” ünnepvárásról beszélgettünk Halász Alexandra közismert, szeretett feng shui szakértővel.
Vágyunk rá, nagyon! Megfogadjuk az iszonyatos versenyfutást anyagiakkal, idővel végre kihagyjuk… Az ünnep lesz értünk és benne mi magunk leszünk az ajándék, egymásnak.
Igen, ez egy jellegzetes fogadalom az ünnepek előtt, épp úgy, mint a „novemberre beszerzek minden ajándékot” – aztán december 23-án még tele vannak a bevásárlóközpontok… Mégis úgy gondolom, hogy most nem is az anyagiakkal való versenyfutás a legnagyobb átka és akadálya a harmonikus készülődésnek, hanem az idővel való küzdelem. Mintha mostanában idővel még szűkebben állnánk, mint pénzzel… épp ezért léptek a pénzen megvehető ajándékok az együtt töltött idő helyébe. Szörnyű, hogy az embereknek mennyire nincs idejük a saját életükre! Az idő vált az igazi luxussá, az együtt töltött idő a legnagyobb kincs – és ezt a pandémia még ritkább kinccsé tette. A karácsony meg eleve torpedótámadás a szabadidőnk ellen, hiszen annyi tennivalót hoz… például a nagytakarítás, ami ugye nem maradhat el (feng shui ide vagy oda, igenis elmaradhat, nem most kell minden ablakot lemosni stb. Sokkal fontosabb, hogy jó lelkiállapotban legyünk, mint hogy holtfáradtan üljünk egy patyolat tiszta lakásban…)
Ezzel együtt egyre több ismerősöm változtat a karácsonyi szokásos őrületen, drága ajándékok helyett személyre szóló apróságokkal készülve. Határozottan van egy ilyen tendencia is. Akár egy kedvenc édesség megsütése, akár egy kézzel írt emlékkönyv (emlékszünk gyerekkorunk emlékkönyveire, benne a jókívánságokkal?), valaminek a közös elkészítése (mint amilyen a mézes kalács) vagy valami közös program, akár egy séta maradandóbb ajándék lehet, mint bármi más. Kezd teret hódítani a gyorsétterem helyett a lassan főtt húsleves, és láttam már „anti-határidőnaplót” is.
A vásárlási láz mindig ránk tör, mintha kötelező lenne a sokadik bedobozolt felmasnizott egyen-ajándékot vagy díszt betenni a kosárba… Holott tudjuk jól, hogy nem ez jelenti az igazi ünnepet, hogy a „talmi” vagy a „valami” szintű ajándéknak csak kölcsönös csalódottság lesz a vége.
Úgy gondolom, az efféle licitálás gyökere a bűntudat. Az év közben megtagadott szeretet, az elmulasztott odafigyelés, elhalasztott ígéretek miatti bűntudat. Lelke mélyén mindenki tudja, hogy „kéne”… és mégsem tesszük. Ez a hét főbűn egyike, a „jóra való restség”. Ugyanúgy, mint amikor az elhanyagolt idős rokonnak csodás márvány sírkövet emelnek az utódok- ahelyett, hogy életében adtak volna neki értéket… Persze ott van ebben a megfelelési kényszer is. Mit fognak szólni a szomszédok, a rokonok, a kollégák? Mit szól gyermekeim apjának új felesége? Mit szól az anyós? Elég „menő” vagyok, ha „csak” wellness hétvégét adok ajándékba, amikor a szomszédék Barbadosra utaznak? Rendben van-e, ha „csak” grízestészta van a karácsonyi asztalon, vagy muszáj malac sültet tálalni? Elég jó feleség, jó háziasszony, jó anya vagyok-e, ha ott lóg a pókháló a sarokban? Akkor vagyok-e jó, ha mindenkinek teljesíteni tudtam a vágyát? Mit tegyek, ha a gyerek a legújabb fajta mobiltelefont kérte Karácsonyra, amire nincs pénzem? Jaj, annyi kényszer, félelem, megfelelés, szorongás és bűntudat kötődik a Karácsonyhoz! Pedig nem erről szól az ünnep… Az ilyen kényszeres ajándékozásnak rendszerint nincs jó vége. Átsüt az egészen a verejtékezés, a görcs, a kellemetlen, szorongó érzések garmadája. A drága tárgyaknál sokkal többet ér egy őszinte beszélgetés, egy kis tréfa, játék – amiben ott a szeretet.
Van a már-már stand up számba illő körbejáró ajándék, amikor visszalátjuk valamelyik rokonnál, ismerősnél, barátnál, amit mi adtunk vagy épp kaptunk…
A „vándordíj” jelenséget mindenki ismeri! Körbejár a cserépváza, vagy a ritka fajta ital, amit senki se mer felbontani és meginni. Tulajdonképpen nagyon mókás jelenség ez. Én nem haragszom erre a dologra, végül is jól demonstrálja, hogy amit az ember ad, azt kapja vissza. Néha szó szerint. Sokkal bosszantóbb, amikor a munkahelyünk céges logója virít az ajándékunkon, vagy ha nyilvánvaló a figyelmetlenség: például húsételek receptjét tartalmazó szakácskönyvet adni vegán unokahúgunknak, vagy rossz méretű ruhát, mintha nem tudnánk, mekkora az illető. Az is figyelmetlenség, ha a saját vágyaink tárgyát adjuk ajándékba, és azt várjuk, hogy örüljön az illető. Ha például én szeretek színházba járni, de a férjem a focimeccsekért van oda, akkor nem fog örülni a színházbérletnek… egy szurkolói póló, lehetőleg dedikálva, sokkal jobb ajándék neki. Végül is, nem magunknak vesszük a karácsonyi ajándékot.
Szeretet területe hol van a feng shui szerint? Van olyan hely, amit az ünnepvárás jegyében tisztává, illatossá tegyünk?
A szeretetnek nincs külön területe a feng shuiban. Hiszen minden életterületet át kell hatnia a szeretetnek: a Családot, a Bőséget, a Kommunikációt, a Párkapcsolatot… mind a kilencet. Ha azt mondanám, hogy a szeretetnek külön területe van, akkor azt is mondanám, hogy vannak szeretet nélküli területek. Márpedig az életben nem helyes, ha bármelyik területből hiányzik a szeretet. Ha szeretet nélkül dolgozunk, csak a pénzért, vagy ha szeretet nélkül bánunk idős rokonainkkal, vagy akár a bolti eladóval, ügyfélszolgálatossal, pokollá válik az élet. A sajátunk is! És, ha már itt tartunk, nagy baj, ha szeretet nélkül bánunk az állatokkal, a növényekkel, magával a bolygónkkal.
Hogyan érkezzünk meg a valódi csendünkbe? Azt értem ezen, amikor merünk természetesek lenni, de tényleg.
A csendet elsősorban belül kell keresni, megtalálni. Sokan félnek a csendtől, mert szokatlan, és ki tudja, mi merül fel a mélyből, ha a külső hangok, zajok, ingerek nem nyomják el? Meditálni „veszélyes”. Elnyomott késztetések, gondolatok, vágyak bukkanhatnak fel… viszket, feszül, fáj, kényelmetlen… Jönnek a régi haragok emlékei, a régi fájdalmak és az újabb félelmek. Szóval, a belső csend felé forduláshoz kell egy adag bátorság. De megéri: ha az ember mer csendben lenni, akkor a csend nagyon is beszédes lehet. A csend tele van válaszokkal. De nem csak meditálva lehet a belső csendet elérni, ez a mai felpörgött világban amúgy sem egyszerű út. Jó módszer lehet valamilyen monoton, hosszabb távú testmozgás: kocogás, biciklizés, úszás, túrázás. Egy hosszú séta alatt az ember szó szerint végére tud járni a gondolatainak, az úszás lemossa a gondokat… A természet eleve nagyon jó hely azoknak, akik a lélek békéjét keresik. A természetben rend van, és nincs felesleges zaj. Ezért aki természetes, az tud csendes, békés és figyelmes lenni!
Trendi a „békebeliség”, a vanília-fahéj illatú nyugalom érzületének kommunikálása kereskedelmi szlogenekben, feliratokban.
Amíg ez kereskedelmi szlogen marad, addig nem sok értelme van. Önbecsapás. A „békebeli” idők is tele voltak háborúkkal, egyéni és közösségi tragédiákkal – „a mosónők korán haltak”. A nosztalgikus múlt felé fordulás a megszépítő emlékezet terméke. A múlt felmagasztalása Magyarországon amúgy is szokás, ahelyett, hogy a jövőnkért tennénk azzal, hogy felelősséget vállalunk a jelenünkért: igenis most is van egy sor dolog, amiért hálát lehet érezni, ami szép, ami maga a csoda. A jelent kell megszépíteni, nem a múltba révedni! Most is lehet olyan dolgokat kitalálni, olyan dolgokkal örömet szerezni egymásnak, ami évek múlva is nosztalgikus, örömteli emlékeket ébresztenek. A múltból pedig azokat az elemeket érdemes továbbvinni, amik értékesek: és ilyen sok van. Én igenis szeretem a vanília és a fahéj illatot…
Mit tehetünk azért, hogy a felgyorsult 21. századi világunkban az oly sokszor emlegetett, talán igazán vágyott békebeliség ránk találjon?
Fontos, hogy legyenek az életünkben biztos pontok, hagyományok, amelyek olyanok, mint a hajónak a horgony. Igenis legyenek rendszeres találkozások szeretteinkkel – nem csak Karácsonykor – legyenek meghitt pillanataink, legyenek kapaszkodóink. A régi világban a népszokások egész évben „gondoskodtak” ezekről a stabil viszonyítási pontokról, vagyis lehetett tudni, mikor minek van itt az ideje. Ez, hogy minek mikor van itt az ideje, a rend alapja: a dolgoknak nem csak a térben, hanem az időben is meg kell találni a helyét. Káoszt okoz, ha a dolgokat nem a maguk idejében csináljuk: ha alvás helyett dolgozunk vagy netezgetünk, reggelizés helyett rohanunk, a munkahelyen meg aludnánk… a home office ezt a kavarodást tovább fokozta. Még térben is összemosódtak a funkciók, a nappali például átváltozott dolgozószobává. Ez egyfajta rendetlenség, ami ellene hat a belső békének: legalább egy másik szobasarok, fotel legyen kijelölve az otthoni munkára, mint ahol kikapcsolódni vagy vacsorázni szoktunk, az ágyban pedig végképp nincs helye a laptopnak. Az említett békebeliséghez tehát hozzásegítenek a hagyományok, a rendrakás az időben (feladataink között), a kapaszkodók nagyon fontosak, különösen egy ilyen felbolydult világban.
Neked milyen az év végi ünnepvárás, tudsz-e a békés pihenésnek teret adni, a nyugalomnak átadni magadat, Alexandra?
Nem csak év végén, hanem minden nap igyekszem teret adni a békés pihenésnek. Hiszen fürödni is nap mint nap érdemes, nem csak az év egy meghatározott részében… míg a fürdés a testi higiénia része, a békés pihenés a szellemi „higiéniáé”. Megtisztulás mind a kettő, rendszeresnek kell lennie. Így elalvás előtt átgondolom, milyen volt a napom, mik voltak benne a legjobb részek, mire gondolhatok hálával. A feladatokat, amik rám várnak, leírom: így nem a fejemben foglalják a helyet, nem vesznek el, reggel megvárnak a papírra írva.
Számomra a természet is fontos harmónia-forrás. Év végén, a „csúnya” időjárásban is elmegyek egy-egy 20-30 kilométeres túrára – garantált gondűző! A ráhangolódás, a béke forrása lehet valamilyen „bütykölős” alkotótevékenység is. Szerencsém van, mert kreatív vagyok (szerintem mindannyian azok vagyunk, csak különböző dolgokban!). Az igazi az, ha másokkal együtt alkothatok valamit.
Az ünnepi hangolódásban pedig sokat segítenek a már említett hagyományok: a karácsonyi koncertek (remélem, lesznek ilyenek, de ha nem, akkor felvételről hallgatok ilyet), a forralt bor illata, a templom, az ajándékok becsomagolásával való bíbelődés, a fenyőillat, a mézeskalács-sütés, a gyertyaláng fénye, a díszek. Hangok, fények, illatok. A koccintás Édesanyámmal, a séta vele a környéken, a beszélgetés, a régi Karácsonyok felidézése, a régi fényképek nézegetése. Ezek többet érnek, mint bármiféle drága ajándék!
Vajda Márta
Fotó: Halász Alexandra
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
