Nemrég, április 14-én töltötte volna be hetvenedik születésnapját Esterházy Péter Kossuth-díjas író, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. A Kossuth-díj mellett számos más irodalmi kitüntetést is kapott, műveit pedig több mint húsz nyelvre fordították le. Többek között – az egyik leggyakrabban idézett és legfrappánsabb mondatot is köszönhetjük neki: “Bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá.”  Ennek ürügyén most rá emlékezünk életigenlő nagyjaink sorában.

Életigenlése

2015-ben hozta nyilvánosságra, hogy hasnyálmirigyrákban szenved, utolsó művét is a betegségéről írta Hasnyálmirigynapló címmel. Egy évvel később, 2016 júliusában hunyt el.

„Egy anyja van csak mindenkinek, ezt például már tudom. Hogy egy élete volna csak, azt még most se. Vagy legalábbis nem fogom föl a súlyát.” Ez idézet is a Naplóból van.

Ha valaki ilyen higgadtan, szelíden derűs öniróniával tud írni a rákbetegségek között is az egyik legrettegettebbről a hasnyálmirigyrákról saját bőrén tapasztalva, annak nagy a hite, tovább tolva ezt a láthatatlan dolgokról való meggyőződést az optimizmus még nyíltabb szekciójába, nagy az életigenlése. Az igaz életet sejti, óhajtja tapasztalva, hogy földi életünk nem lehet a teljes, a való, csak az utána következő. Effajta hozzáállásával, úgy ismeri amaz „ismeretlen tartomány“t, mint az onnan meg nem térhető utazó.

Rák, ez a jó kezdőszó vezeti be az olvasót Esterházy Péter naplója első lapján új életébe. Majd a mondat teremtette csöndben beszélni kezd: ismerjük és nem ismerjük ezt a hangot, mely hol távolról szól, hol közelről, játszik, fürkész, olvas, imádkozik, és néha szinte énekel annak a másiknak, aki ott benn fészkel. Aztán meg-megsötétedik, és kedvetlenül elhallgat. Napokra.

Mit lehet tenni, ha a test, amely addig mindenestül a munkát szolgálta, egyszerre az írás ellen fordul? Hogyan rögzíti napjait az író, akinek minden műve valóság és költészet szétszálazhatatlanságára épül? Mi történik az ontológiai derűvel, amikor a halálos betegség mindennapi gyakorlattá válik? Megírható-e szerelemként a hasnyálmirigyrák? Nem egyszerű történet.

Élete és munkássága

Esterházy Pétert többen a magyar posztmodern irodalom egyik legjelentősebb alakjaként értékelik.

Intertextualitás, idézetek, töredékesség, valamint mozaikszerűség jellemző műveire. A történet helyett elsősorban a szöveg fontos, és arra helyezi a hangsúlyt. Írásaiban rengeteg utalás található, és fontos számára a német kultúra is.

Galántai és fraknói Esterházy Péter (Budapest, 1950. április 14. – Budapest, 2016. július 14.).

Esterházy család grófi ágának sarjaként született. 1968-ban érettségizett a budapesti Piarista Gimnáziumban, majd az ELTE matematika szakát végezte el 1974-ben. Ezután néhány évig még dolgozott matematikusként, csak 1978-tól vált szabadfoglalkozású íróvá. Több tucat irodalmi díjat elnyert, többek között 1986-ban a József Attila díjat, 1996-ban a Kossuth díjat, vagy 2006-ban a Prima Primissima díjat. Tagja volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának és a Berlini Művészeti Akadémiának. Műveinek egy részét több mint 20 nyelvre lefordították, ezért nem csak magyar, de külföldi irodalmi elismeréseket is kapott. Például 1999-ben az Európai Irodalom Osztrák Állami Díjat vehette át.

Több könyvéből hangoskönyv valamint film is készült. 2003-ban a a Mindentudás Egyetemén tartott előadást A szavak csodálatos életéből címmel, ennek bővített anyaga később kötetben is megjelent.

Nagyapja, gróf Esterházy Móric (1881–1960) 1917-ben Magyarország miniszterelnöke volt. Édesapja gróf Esterházy Mátyás (1919–1998), édesanyja Mányoki Irén Magdolna (1916–1980). Felesége: Reén Gitta. Négy gyermek – Dóra, Marcell, Zsófia és Miklós – édesapja. Testvére Esterházy Márton magyar válogatott labdarúgó.

Magyarországon több száz tanulmány, kritika jelent meg munkáiról. Legismertebb művei közé tartozik a Fuharosok, a Harmonia cælestis, az Egy nő, a Tizenhét hattyúk (Csokonai Lili álnéven). A prózai művek mellett drámákat is írt, többek között a Harminchárom változat Haydn-koponyára, az Én vagyok a te, az Oratorium balbulum, Hét utolsó szó (Joseph Haydn: A Megváltó hét szava a keresztfán) vagy a Mercedes Benz című előadásokat köszönhetjük neki.

Első nagy sikerét az 1979-ben megjelent Termelési-regény (kisssregény) című művével, a szocreál termelési regény paródiájával aratta.

A nyolcvanas évek elejétől évente jelentek meg kisregényei – Függő, Ki szavatol a lady biztonságáért?, Fuharosok, Kis Magyar Pornográfia, Daisy, A szív segédigéi -, 1987-ben nagy feltűnést keltett Csokonai Lili álnéven írt Tizenhét hattyúk című regénye, amelynek főhőse, Weöres Sándor Psychéjének modern utóda ékes 17. századi nyelven adta elő napjainkban játszódó szerelmi történetét.  Későbbi “nő-tárgyú” könyvei (Hrabal könyve, Egy nő) arról tanúskodnak, hogy írójuk hihetetlen beleérzéssel térképezte fel és tárta olvasói elé a nőiség lényegét, finom árnyalatait. Nagy siker volt Harmonia caelestis című fikciós családi krónikája, majd a Javított kiadás, amelyben saját ironikus-indulatos megjegyzéseivel adta közre apja ügynöki jelentéseinek egyes részleteit.

Futballkönyvei (Utazás a tizenhatos mélyére, Semmi művészet) is nagy népszerűségnek örvendenek. 2010-ben jelent meg Esti című kötete, amelyben Kosztolányi Dezső Esti Kornél-novelláit írta tovább “esterházyul”. 2013-ban publikálta Egyszerű történet vessző száz oldal című regényét, amely a 17. századba kalauzolja olvasóját. 2015-ben jelent meg Szüts Miklós festőművésszel közös kötete, A bűnös.
Drámaíróként is jelentőset alkotott, színpadon is játszották Rubens és a nemeuklideszi asszonyok, a Harminchárom változat Haydn-koponyára és az Én vagyok a Te című darabjait. Műveiből több film is készült (Idő van, Tiszta Amerika, Anna filmje, Érzékek iskolája).

Az íróról saját szavaival

Szabad: A művészet legfőképp szabad akar lenni. Ez nem jelenti azt, hogy mindent akar és akarhat; az öncenzúra a művészet leglényegéhez tartozik. Öncenzúrán most nem azt a pusztító és bornírt processzust értem, amit gyakorolunk; szerte a világon, hol politikai, hol gazdasági kényszerek miatt – hanem azt az ősi tiltást, hogy van egy olyan terrénum, ahová nem szabad belépni, hogy van Megnevezhetetlen, hogy van Titok. Titok nélkül nincs művészet.

Illúzió: Az irodalom, a művészet mindig illúziókeltés. Ha túlpörgetés, az nem jó, ahogy a szó is mutatja, de a pörgetés az rendben van, akkor is, ha valakinek az efféle nem tetszik.

Munka: Valójában sosem tettem fel magamnak ezt a kérdést, mert mindig is maga az írás foglalt le. Nyilván a prózaíró azért csinálja, mert kiderül, hogy tudja csinálni. Majd belebonyolódik. Közben arról se feledkezzünk meg, hogy ez kemény munka, „mondd meg anyádnak, nem szórakozni járunk ide”, vagy megfelelő helyen olvasható az is: „arcom verítékével”. Az irodalomtörténetben nem ismerek egyetlen komoly prózaírót, aki ne lett volna szorgalmas. Anélkül nem megy, de az sem elég. Ha tehetséges vagy, az jó, de a tehetségnek is vannak veszélyei. Ha pedig tehetségtelen vagy, az sem biztosíték a jó műre. Nincs semmire sem biztosíték. Arra sem, hogy az ember a következő könyvet meg tudja írni.

Valódi és igaz: Más a képzelet, és más a képzelődés, ahogy más a beszéd, és más a fecsegés. A képzelődés az élet törvénye szerint működik, és az éhen maradt vágyakat köddel eteti; a képzelet a lét törvénye szerint működik, és amit megteremt, műalkotást, tettet, gondolatot: valódi és igaz.

Méltóság: Lehet, hogy az élet olyan, hogy alkukat kell kötni benne, de ezeket az alkukat is méltósággal kell kötni. És ha nem lehet méltósággal alkut kötni, akkor nem szabad alkut kötni.

Erő: Tudod, az igazság azt követeli, hogy az igazságost kövessük, a szükség meg azt, hogy a legerősebbet. A jog erő nélkül tehetetlen, az erő igazságosság nélkül zsarnoki. Az erőtlen jogrenddel szembeszállnak, mert mindig akadnak gonoszak; a jogtalan erőszakot váddal illetik. Össze kell tehát kapcsolni az igazságosságot az erővel, ezért az igazságot kell erőssé, vagy az erőset igazságossá tennünk. Az igazságosság vitatható, az erő azonban nagyon jól felismerhető és vitathatatlan. Így aztán nem volt rá mód erőt adni az igazságosságnak, mert az erő szembeszállt vele, kijelentvén, hogy ő az igazságos. Mivel nem tudták elérni, hogy ami igazságos, egyúttal erős is legyen, úgy intézték az emberek, hogy az legyen igazságos, ami erős.

Normálissá lenni: A politikai elit nem a Holdról jön. Hiába kapálódzunk, az is mi vagyunk. Mert minden mi vagyunk, és nincsen valami nívós tartalék, amit most a cilinderből előkaphatnánk. Szóval, hogy az egésznek kéne változnia. Normálissá lenni, ez volna az előttünk álló hazafias föladat.

Kétségtelen: A szerep az már elég régóta kétséges, a felelősség meg kétségtelen. Csak felelősségteljesen szabad mondatot leírni, ne fogjunk könnyelműen a húrok pengetésihez, figyelmeztet a kolléga. Közép-Európában ez mindig kicsit más, mint Nyugaton. Akkor is marad e szerepekből valami, ha az ember nem törődik velük. És ez váratlanul ’90 után is valamelyest igaz maradt. Csak összekapcsolódott az értelmiségi tekintély elszivárgásával. Szuboptimális együttállás, mondanám. De ha van tekintély, ha nincs, ha fölnéznek az emberre, ha nem, erre a kis időre már nem érdemes korrumpálódni. Kiterítenek úgyis, jegyzi meg a másik kolléga.

Korszerűség: Amúgy korszerűségen én valami olyasmit értek, mint a Nyugat, mint a nyugatosok, ami tehát a legkevésbé sem áll konfliktusban a tradícióval, arra, azokra épül, nem is tudván mást tenni. Tradíció korszerűség nélkül – lejárt lemez, öregszag, áporodottság, védekezés, félelem, és így agresszivitás, bezárkózás, acsarkodás. Korszerűség tradíció nélkül – üresség, duma, divatozás, ez meg így félelem.

Rézpénz: Az öregedésben az a jó, még inkább kellemes, hogy nem te vagy immár a főszereplő, nem kell főhősnek lenned, az életedet másodszereposztásban játszhatod, hátrébb állsz a tapsrendben, a plakátokon kisebb betűkkel írják a neved, ám a bérezés még mindig megjárós, mindenesetre akceptálható. Több időd marad kis délutáni sétára. Utána talán egy mozi. Kávézás, sok tejjel. Vagy otthon olvasgatni. (…) Nem vagy boldog, mint hajdan, de nyugalom van. Körülötted is, benned is. Szemeden két rézpénz, a könnyeid nem látszanak.

Eper: Híveim az Úrban, szeressétek az epret tejszínhab nélkül, és ne legyetek hülyék.

Méltó: Sem a halál, sem a gazdája, az Isten nem vesz komolyan bennünket. Erre egy válaszunk lehet, emberhez méltó. Ha mi sem vesszük komolyan őket.

Titok: A művészet legfőképp szabad akar lenni. Ez nem jelenti azt, hogy mindent akar és akarhat; az öncenzúra a művészet leglényegéhez tartozik. Öncenzúrán most nem azt a pusztító és bornírt processzust értem, amit gyakorolunk; szerte a világon, hol politikai, hol gazdasági kényszerek miatt – hanem azt az ősi tiltást, hogy van egy olyan terrénum, ahová nem szabad belépni, hogy van Megnevezhetetlen, hogy van Titok. Titok nélkül nincs művészet.

Batári Gábor

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

Hasonló cikkek