aki időt nyer, életet nyerhet

Az idén 33 éves első hazai rákellenes civil szervezet, A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány onkológus orvosokkal összehangoltan társadalmilag hasznosuló, a tudatos emberek egészségügyi tájékozottságához való jogának kielégítését segítő új társadalmi szolgáltatás, egy országos onko-segítő, támaszadó-hálózat létrehozását, működtetését kezdte meg idén nyáron. Egyelőre tervszinten, de már komoly lépéseket tett a szervezet. Megkérdezték az embereket szűrőkamionos rendezvényeiken, felmérték interjúkban, rádióbeszélgetésekben és két alkalommal kerekasztal-beszélgetést is szerveztek annak körbejárására, hogy milyen megvalósítási lehetőségek kínálkoznak.

A Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat (TIESZ) konferencia termében 2018. november 30-án szakmai körben tartott második kerekasztal-beszélgetésen részt vettek: Dr. Juhász György a TIESZ főigazgató-főorvosa, A rák ellen… új alapítója, Prof. Dr. Kiss István, A rák ellen… kuratóriumi elnöke, az MTA doktora, PTE ÁOK Orvosi Népegészségtani Intézet igazgatója, Prof. Dr. habil. Hegyi Gabriella orvos, a PTE professzora, A rák ellen… kurátora, Németh Márta szociológus, szervezetfejlesztő-coach, A rák ellen… új alapító-kurátora, Dr. Iliász Alexandrosz, A rák ellen…ügyvédje, Dr. Svastics Egon onkológus-sebész, A rák ellen… szakmai tanácsadója, Kiss Katalin mediátor, az OME tagja, GDPR szakértő, Szuhai Nóra szervezetfejlesztő és Juhász Edit életmód-tanácsadó, érintett oldal képviselőjeként, Vajda Márta, A rák ellen… igazgatója, a kerekasztal moderátora.

Az első megbeszélésen a tervezett segítőhálózat szükségszerűségéről, időszerűségéről és a megvalósítás legoptimálisabb helyzetét felvázolták a szakemberek hozzászólásukban. Tudósításban megjelent az összegzés a nyári-őszi Életigenlők magazinban és olvasható az eletigenlok.hu rákellenes médiaportálon.

November 30-án a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat (TIESZ) konferencia termében az elnevezést járta körül több szempontot figyelembe véve a második munkamegbeszélésen a 10 fős szakmai kör. Az első alkalommal az onko-mediátor és az onko-protektor elnevezések kerültek kiválasztásra. Az, hogy a két tervezett elnevezésből melyik a helyesebb tartalmában, melyik az elfogadhatóbb jogi aspektusában, főként ez került tisztázásra a második kerekasztal beszélgetés keretében.

Az már biztos, hogy nem lehet onko-mediátor az elnevezés, mivel annak törvényi szabályozása másról szól, és mi semmiképpen sem konfliktusos helyzetekben kívánunk közvetíteni. Így onko-protektor (vagy „lágyabb hangzású” más elnevezéssel) indítunk pilot-projektet januártól. A protektor szót kicsit megvitattuk, mert megoszlottak a vélemények a szó egységes értelmezésén. A többség számára a protekció, protezsálás, biztonság, védelem általában beugrik az embereknek a szóról. Felmerült, hogy az elnevezés a pilot projekt alkalmával is véglegesíthető, van hozzá több felkínált megnevezés.

A pilot program operatív megbeszélését december végén vagy január elején tartjuk, ahol már a konkrét folyamatot beszéljük végig. Meghatározzuk az ún. protokollokat, azaz a fő irányokat, célokat: miben ad tanácsot az onko-segítő és miben nem, mik lesznek a ’sikercélok’, mik a ’hibafaktorok’, amik mentén a fejlesztendő területek körvonalazódnak. A pilot idején – január-február – azt fogjuk mérni, mik az alapvető célkitűzések, amik teljesülése esetén kiterjeszthető szélesebb körben, és elindulhat az új szolgáltatás, ami reményeink szerint hamar komoly sikereket ér majd el.

A pilot helyszíne is megvan, A rák ellen… Alapítvány csepeli szakmai együttműködő partnere, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat onkológiai szakrendelése lesz. És a pilotban közreműködő orvos, azaz az első onko-segítő is megvan. Elfogadta a felkérést Dr. Svastics Egon onkológus-sebész, A rák ellen… Alapítvány szakmai tanácsadója. Köszönjük!

A második kerekasztal-beszélgetés összegző képes tudósítása megjelenik még az eletigenlok.hu rákellenes médiaportál onko-medicína rovatában, a rakellen.hu weboldalon. A pilot-projekt utáni tapasztalatokat, végleges szolgáltatás elindítását bemutató konferenciát terveink szerint a Nemzeti Rákellenes Naphoz kapcsolódva, 2019. április 10-én (vagy akörüli napon) szervezünk. A konferenciára széles szakmai kört hívunk meg. (onkológus orvosok, természetgyógyászok, életmód tanácsadók, coachok, egészségügyi szakemberek, rákellenes szervezetek betegklubjainak vezetői, média…)

A névválasztás: a kerekasztal-beszélgetés tagjai között volt ’vita’ a szó hangzásán, jelentésén. Telefonos, csetes megkérdezések során szinte senki sem a protekciót és a protezsálást asszociálta… Többen javasolták az onko-angyalt. Mivel a pilot projektben kérdőívezünk is, ezért az elnevezésben is kikérjük majd a szolgáltatást igénybe vevő emberek véleményét. Mi tetszik jobban nekik, mitől érzik komfortosabban magukat, ha onko-Protektorhoz, esetleg onko-Segítőhöz vagy ha onko-Angyalhoz fordulnak segítségért. Szóba került még az onKonzultáció is, valamint a szervezet korábbi jól működő ún. Támaszadó Szolgálata is újratölthető, újraindítható. A végleges névadás a 2019. április 10-én e témában rendezett konferenciánkon várható.

Az első munkamegbeszélést 2018. július 25-én tartottuk, amelyről megjelent tudósítás: http://eletigenlok.hu/google-helyett-kerdezd-onkomediatoro…/. A témában megjelent interjú (velünk, rólunk) a pszichoforyou.hu test & lélek rovatában: https://pszichoforyou.hu/rakellen/

Vajda Márta

Életigenlők.hu

Hasonló cikkek