Ha van hited és használod is, csökkentheted a depressziódat, a szívbetegségedet vagy más betegségedet, bajodat is.

Egy kórházi kísérlet folytán megkértek egy imacsoportot, hogy járjanak be mindennap egy kórterembe, és mondjanak imát a műtétből lábadozó, súlyos betegek fölött. Két hét elteltével ennek a kórteremnek a lábadozói egyértelműen és jelentősen előrébb tartottak a gyógyulásban, és egyikőjük állapota sem rosszabbodott, szemben a szomszédos kórterem hasonló betegeivel, akikről ez nem volt elmondható.

Egy másik kórházban “nehezítették a kísérletet”. Itt is felkérték imádkozásra a hívőket az egyik kórterem betegeiért – ám egyetlenegyszer sem mentek be hozzájuk, és a betegeknek sejtelmük sem volt a kísérletről, illetve, hogy imádkoznak értük. Mégis – és ez már nem fogható a pszichológiai hatásokra – az eredmény éppolyan nagy hatásfokú volt, mint az első esetben!

Az egyik beteg, akinek sikerült túlélnie egy nyirokrákot – és csontvelő átültetésen esett át – azt mondta a műtét után, hogy a hite és a rendszeres imádkozás erőt és békességet adott neki. Talán ez az oka, hogy oly sokan fordulnak a hithez a gyógyulásért.

Amerikai kutatók szerint, a hívők jobbára derűlátók, erősebb az önbecsülésük és a társadalmi támogatottságuk, ezek mind olyan tényezők, amelyek jót tesznek az egészségnek. A kutatók azt tapasztalták, hogy azok a gyászolók, akik a vallás segítségével igyekeznek boldogulni, ritkábban szorulnak orvosra.

Az imádkozás segít a szívbetegségben, a magas vérnyomásban vagy a rákban szenvedőknek. Hogy a hit gyógyít-e, az még vitatott, de erre nézve pozitív tanulmányok láttak napvilágot.

Depresszió ellen

Egy felmérés szerint a kórházban lévő betegek közül a vallásosabbaknál ritkábban léptek fel depressziós tünetek. Mentális állapotuk pedig jobb volt, mint a nem hívőké.
Állítólag ugyanezek felmérést végeztek egy állam szegényei között, akik között szintén kevesebb volt a depressziós a vallásosak között, mint a nem hívőknél.

Szívbarát

Orvosok megállapították azt is, hogy a rózsafüzért morzsoló felnőttek tüdő- és szívműködése jobb, mint azoknál, akik nem hisznek semmiben. Megállapították azt is, hogy azok, akikért tudtukon kívül imát mondtak, gyorsabban gyógyultak, mint azok, akikért senki sem mondott imát.

Jobb hangulat

A hit nagyon jó kedélyjavító is. Azok, akik rendszeresen imádkoznak optimistábbak, így egy műtét előtt bizakodóbbak, mint nem hívő társaik. Akik Istenhez fohászkodnak, gyorsabban gyógyulnak meg a műtétek után.

Forrás: metropolita.hu

Életigenlők.hu

Hasonló cikkek